Otthona előtt gyilkolták meg az egykori NBA-játékost, Andre Emmettet

Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Adam Glanzman -
gyilkosság NBA
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egykori NBA-kosarast, Andre Emmettet dallasi otthona előtt lőtték le. A kórházba szállítást követően belehalt sérüléseibe a fiatal, 37 éves sportoló. 

Már a ház előtt parkoló kocsijában ülve kezdett beszélgetni hétfő reggel két férfivel Andre Emmett, aki később kiszált kocsijából, és ekkor komoly szóváltás vette kezdetét. A konfliktus elfajulásával menekülni akart, de már túl késő volt: az egyik férfi lelőtte.

Andre Emmett a BIG3 bajnokságban. Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Adam Glanzman

Egy járokelő hívta ki a mentőket, de a fiatal sportoló a kórházban belehalt sérüléseibe. Andre Emmett az NBA-ben, de európai csapatoknál is kosarazott. Legutóbb a a 3 a 3 elleni kosárlabdában próbálta ki magát, a BIG3 bajnokság egyik legtehetségesebb játékosaként tartották számon.

Tömegmészárlásra készülhetett a székesfehérvári asszony, aki több embert is benzinnel locsolt lehttp://www.life.hu/news/20190924-tomegmeszarlasra-keszulhetett-a-szekesfehervari-asszony-aki-tobb-embert-is-benzinnel-locsolt-le.htmlEgy székesfehérvári nő a város egyik legforgalmasabb terén benzinnel locsolt le több embert. Az ügy hátterében egy régi viszály és féltékenység állhat. News--Halottnak hitték Icát, akit hat évig láncra verve tartottak egy pincébenhttp://www.life.hu/news/20190924-halottnak-hittek-icat-akit-hat-evig-lancra-verve-tartottak-egy-pinceben-a-targyalas-elkezdododott.htmlN. Ilonát két évvel ezelőtt, karján és lábán láncokkal találták meg, ahogy Monor településen kukázott. Kiderült, hogy az asszonyt hat éve halottnak nyilvánították, miközben egy házaspár fogságában sínylődött. NewsThinkstockA Vénusz egykor lakható lehetetthttp://www.life.hu/news/20190924-a-venusz-egykor-lakhato-lehetett.htmlEgykor lakható lehetett a Vénusz: 2-3 milliárd éven át volt mérsékelt hőmérséklet és víz a bolygón, mígnem több mint 700 millió éve drámai átalakulások hatására megváltozott a planéta 80 százalékának felszíne.NewsOrigoHalálos baleset Nyergesújfalunál:egy kerékpárost gázolt a vonat http://www.life.hu/news/20190923-halalos-baleset-nyergesujfalunalegy-kerekparost-gazolt-a-vonat.htmlHalálra gázolt egy kerékpárost a vonat Nyergesújfalunál - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.News--Elhunyt Carl Ruiz, az ismert tévés séfhttp://www.life.hu/news/20190923-elhunyt-carl-ruiz-az-ismert-teves-sef.htmlElhunyt Carl Ruiz, az ismert tévés séf. Csak 44 éves volt. News--Szalmonellafertőzés okozta a hajdúsámsoni gyerekek tömeges megbetegedéséthttp://www.life.hu/news/20190923-szalmonellafertozes-okozta-a-hajdusamsoni-gyerekek-tomeges-megbetegedeset-1.htmlTömegesen betegedtek meg a hajdúsámsoni gyerekek, most kiderült, mi áll a háttérben. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.