Nyerj páros belépőjegyet a Csínom Palkó c. operettre

színdarab nyeremény Operettszínház operett nyereményeső
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
"Pártolj, közönség, aztán haladunk,- Haladjatok, majd aztán pártolunk!"

Csábítanak az ismerős dallamok, dübörögnek a vérpezsdítő koreográfiák, aranyos történet közepén a mai operett-játszás nagy egyéniségei együtt sok-sok fiatal ígéretes tehetséggel. És közben a produkció vallomás a színházcsinálás problémáiról, izgalmairól, gyötrelmeiről. Újszerű kísérlet, amelyben érzetekről, felfogásbeli különbözőségekről éppen úgy esik szó, mint örömökről és fiaskókról. Kapcsolatot keresünk múlt és jelen között, játékosan, viccesen, de néhol keserédesen…

A Csínom Palkó alaptörténete, magával ragadó zenéje nagyon alkalmas arra,hogy egy ízig-vérig mai játékot formáljunk belőle,ami úgy magyar és történelmi, hogy egyszerre friss, lendületes, ésmégis elgondolkoztató, miközben a jelen világ számos gondjával is foglalkozik.

Páros Jegyek várják szerencsés gazdáikat itt a Life.hu-n. Nem kell mást tenned, mint helyesen válaszolni az alábbi kérdésekre, és elküldeni a megfejtést a nyeremeny@life.hu címre 2015. április 20. 12:00 óráig. Kérjük ad meg a telefonszámod, hogy feltudjuk venni veled a kapcsolatot. Egy játékostól csak egy megfejtést fogadunk el. A nyerteseket a rendezvényt megelőzően e-mailben értesítjük.

A levél tárgya Csínom Palkó legyen!

Ki a rendezte a Csínom Palkó című operettet?

A. Réthly Attila

B. Kerényi Miklós Gábor

C. Miklós Tibor

Sok sikert kívánunk!

NYEREMÉNYJÁTÉK SZABÁLYZAT

1. A jelen nyereményjáték szabályzat ("Nyereményjáték Szabályzat") vonatkozik az Origo Zrt. (1037 Budapest, Montevideo utca 9., cégjegyzékszáma: 01-10-044389) által üzemeltetett www.life.hu weboldalon megjelenő "Csínom Palkó" nyereményjátékra ("Nyereményjáték"), amelynek szervezője az Origo Zrt. (a továbbiakban: "Szervező").

2. A játékban való részvételhez az alábbi kérdésre kell helyesen válaszolni, és a megfejtést az nyeremeny@life.hu e-mail címre elküldeni. A Nyereményjáték 2015. április 17-től április 20-ig tart. A kérdésre e-mailben választ küldő személy ("Játékos") az e-mail küldésével magára nézve kötelezőnek ismeri el a Nyereményjáték Szabályzatot. A Nyereményjáték időtartamán kívül küldött megfejtés elküldője a Nyereményjátékban nem vesz részt.

A nyereményjáték kérdése az alábbi:

Ki a rendezte a Csínom Palkó című operettet?

A. Réthly Attila

B. Kerényi Miklós Gábor

C. Miklós Tibor

3. A Nyereményjáték nyereménye: 2 darab páros belépőjegy.

4. A Nyereményjátékban részt vehet minden internet-felhasználó természetes személy, aki Magyarországon tartózkodási vagy lakóhellyel, valamint magyarországi mobilhívószámmal rendelkezik. A Nyereményjátékban nem vehetnek részt az alábbi személyek:

- a Szervező tulajdonosai, vezető tisztségviselői, munkavállalói, megbízottjai, valamint azok közeli hozzátartozói (Ptk. 685. § b.)

5. A Szervező a nyereményt a megfelelő választ elküldő Játékosok között sorsolja. A nyeremény készpénzre vagy más nyereménytárgyra nem átváltható. A nyereménnyel kapcsolatos adó fizetési kötelezettségnek a Szervező hatályos jogszabályoknak megfelelően eleget tesz.

6. A Szervező a nyeremény darabszámának megfelelő számú nyertest sorsol. A nyerteseken túl továbbá a nyeremény darabszámával megegyező számú további pótnyertes kerül kisorsolásra, akik kisorsolásuk sorrendjében lépnek a nyertes helyébe, amennyiben a nyertes 2 napon belül nem elérhető illetve nem értesíthető, vagy bármely más okból, pl. jelen Nyereményjáték Szabályzat megsértése miatt nem jogosult a nyeremény átvételére. A pótnyertesre a nyertesre irányadó szabályok vonatkoznak, amennyiben a nyertes helyébe lép. Amennyiben a nyertes cselekvőképességében korlátozott, úgy a nyereménnyel kapcsolatos érdemi ügyintézésre, valamint a nyeremény átvételére csak a törvényes képviselőjével együtt jogosult. Amennyiben a nyertes cselekvőképtelen, úgy nevében kizárólag törvényes képviselője járhat el (Elvált szülők esetén a szülői felügyeleti jogot gyakorló szülő.).

7. A nyertest a Szervező ügyfélszolgálatának munkatársai e-mailben értesítik. Az értesítés során a nyertes a beazonosíthatóság illetve a nyeremény átvétele érdekében a következő adatait köteles megadni, ellenkező esetben a Szervező a nyereményt nem tudja átadni: név, lakcím, személyi igazolvány szám.

8. A Nyeremény Felajánló a nyereményt a nyertessel egyeztetett időpontban és helyszínen adja át. A nyertes hozzájárul ahhoz, hogy nevét a Szervező a www.life.hu weboldalon közölje, mint a Nyereményjáték nyertesét.

9. A Játékos a Nyereményjátékban való részvétellel automatikusan hozzájárul ahhoz, hogy:

- megadott adatai (név, e-mail cím, mobilszám, illetve a nyertes esetén lakcím és személyi igazolvány szám is) a Szervező, mint adatkezelő adatbázisába kerüljenek és azokat a Szervező minden további engedély és ellenszolgáltatás nélkül kezelje a Nyereményjátékban való részvétel, a nyeremények kisorsolása, a nyertes értesítése és a reklamációk kezelése céljából;
- amennyiben nyertes, úgy a név, lakcím és telefonszám adatait a nyeremény kézbesítése, az ezzel kapcsolatos ügyintézés és számviteli kötelezettségek teljesítése érdekében a Szervező kezelje, illetve átadja a Nyeremény Felajánlónak illetve a Magyar Posta Zrt.-nek (1138 Budapest, Dunavirág u. 2-6.).
A Játékos személyes adatainak kezelésére egyebekben a Szervező adatkezelési szabályzata irányadó, amely itt elérhető.

10. A helytelen válasz megadásáért, név, értesítési vagy szállítási cím helytelen vagy pontatlan megadásáért, értesítési vagy szállítási késedelemért a Szervező nem vállal felelősséget. A Játékos az általa tévesen szolgáltatott adatokból adódó valamennyi következményt maga viseli. Az adatok helytállóságát a Nyereményjátékra történő jelentkezés során (vagy azt követően) a Szervezőnek nem áll módjában ellenőrizni. Ezzel kapcsolatban a felelősség és minden ezzel járó jogi és anyagi következmény minden esetben a Játékost terheli. A Szervező a nyeremény hibáiért kizárja a felelősségét, kivéve, ha a felelősség kizárását a magyar jogszabályok kifejezett rendelkezéssel tiltják. A Szervező kizár minden felelősséget bármilyen kártérítési, kártalanítási igényért a Nyereményjátékban való részvétellel összefüggésben, továbbá a Nyereményjáték vagy annak lebonyolítása esetleges hibáiból, hiányosságaiból eredő vagy ahhoz kapcsolódó költségekért, károkért, veszteségekért. A Szervező nem vállal felelősséget azért, ha a Nyereményjáték időtartama alatt a Nyereményjáték, illetve az azt tartalmazó weboldal technikai okokból időszakosan nem érhető el.

11. Szervező a Nyereményjátékkal kapcsolatos panaszok kezelésére ügyfélszolgálatot működtet, amelynek elérhetőségei:

telefonszám: (06-1) 462 1310
e-mail cím: info@life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.