Lépj be Marcel Wanders fényűző világába!

enteriőr belsőépítészet marcel wanders Tajpej dizájn
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy világ, ahol a szolid és harsány színek és formák játékos összhangban megférnek egymás mellett, ahol ötvöződik a bizarr a csúcstechnológiával, és ahol a minimalista stílus cseppnyi pajkossággal és extravaganciával keveredik. Lépj be Marcel Wanders világába, és ámulj el formabontó látásmódján. 
A Mester Forrás: AFP

Marcel Wanders napjaink egyik legünnepeltebb formatervezője, akit a New York Times "a designvilág Lady Gagá"-jának is nevezett. A holland származású tervező az arnhemi School of the Artson szerezte diplomáját 1988-ban, hírnevét pedig 1996-ban a Cappellini számára tervezett, ikonikussá vált, kötött székével alapozta meg. Ma már igazi világsztár, aki Európa olyan meghatározó designmárkáival dolgozik, mint B&B Italia, a Bisazza, a Poliform, a Moroso, a Flos, a Boffi vagy a Cappellini. Több fontos designdíj zsűrijének is a tagja, és több helyen tanít is. Munkái a világ számos múzeumában fellelhetőek, 1999-ben pedig a New York-i bemutatkozó kiállítása után sajátos dizájnteóriáit könyvben is kiadta.

Wanders éppúgy tervez tömegtermelésre szánt tárgyakat, mint exkluzív, limitált szériákat, emellett pedig építészeti és belsőépítészeti projektekben is részt vesz. A következőkben az egyik legextravagánsabb belsőépítészeti munkájából szeretnénk némi ízelítőt adni - Wanders nemrégiben egy tajpeji rezidencia különleges enteriőrjét álmodta meg.

Rezidencia Tajpejben

A mély színek, a világos és sötét árnyalatok kontrasztja titokzatos és egyben csábító hangulattal töltik meg a tereket. Nézd végig képeinket, és ámulj el te is Marcel Wanders formabontó tehetségén.

Háló és gardrób Forrás: marcelwanders.com
Lounge Forrás: marcelwanders.com
Étkező Forrás: marcelwanders.com
Nappali Forrás: marcelwanders.com
Iskolára felkészülni: találd meg a tökéletes íróasztalthttp://www.life.hu/otthon/20150812-az-iroasztal-vasarlas-szempontjai.htmlNyakunkon az ősz, vele együtt pedig az iskolakezdés. A könyvek, füzetek, írószerek beszerezése mellett nem szabad elfeledkezni a megfelelő íróasztalról sem! Választáskor megannyi szempontot kell mérlegelni, alábbiakban összeszedtük a legfontosabbakat.OtthonThinkstockA luxusvilla már lejárt lemez, vegyél inkább egy saját kastélyt!http://www.life.hu/otthon/20150812-5-elado-kastely-amit-te-is-megvasarolhatsz.htmlGyerekként, a tündérmeséket olvasva talán te is ábrándoztál arról, milyen is lehetne egy varázslatos kastélyban élni. Nos, ami gyerekkorodban csak a képzeleted játéka volt, az most akár valóra is válhat - már ha jól meg van tömve a pénztárcád. Az alábbi több száz éves kastélyok csak arra várnak, hogy valaki ismét élettel töltse meg a falaikat.Otthon--Nyisd ki otthonodban a varázslatos Kelet világának kapuit!http://www.life.hu/otthon/20150810-tavol-keleti-lakberendezesi-stilusok-a-japan-es-a-kinai-enterior.htmlHa egy kis egzotikumot szeretnél becsempészni otthonod falai közé, érdemes kicsit a távol-keleti stílusok világában barangolnod. Mi most a kínai és japán ihletésű enteriőrökhöz szeretnénk meghozni a kedved: nyisd meg otthonodban a varázslatos Kelet világának kapuit a Life.hu segítségével. OtthonOrigoBérelj lakást Leonardo DiCapriotól - Sztárok, akik kiadják otthonaikathttp://www.life.hu/otthon/20150810-6-sztar-akik-alberletnek-adjak-ki-otthonukat.htmlMit szólnál hozzá, ha minden hónap 10-én Leonardo DiCaprio kopogtatna be albérleted ajtaján, hogy behajtsa az aktuális bérleti díjat? Ha esetleg az Egyesült Államokban tervezel lakást bérelni, akkor egyáltalán nem lehetetlen, hogy ez az álombéli szituáció megtörténjen. Összeszedtük azokat a hírességeket, akik otthonát akár te is kibérelheted. Apróhirdetés böngészésre fel!OtthonOrigoTe is rettegsz a nyaralás alatt? Így előzd meg, hogy otthonod betörők célpontjává váljon!http://www.life.hu/otthon/20150810-igy-keszitsd-fel-az-otthonodat-a-betores-ellen-a-nyaralas-idejere.htmlItt az augusztus, végre elérkezett a várva várt nyaralásod ideje. Annak érdekében, hogy valóban felhőtlenül teljen a vakációd, és ne azon kelljen aggódnod, vajon biztonságban van-e az otthonod, az alábbiakban összeszedtünk néhány jó tanácsot, amelyeket indulás előtt mindenképpen érdemes megfontolnod.OtthonThinkstockA nyugalom szigete - Függőágyat az otthonodba!http://www.life.hu/otthon/20150724-a-nyugalom-szigete-kulonleges-fuggoagyak.htmlPálmafák, homokos tengerpart, egy függőányban elnyúlva a tenger morajló hullámait hallgatod - nem hangzik rosszul, ugye? Nos, ha a homokos tengerpart és a pálmafák nem is adottak, egy kertben felhúzott kényelmes függőágyban pihenve percek alatt elfelejtheted a rohanó mindennapok nyűgjét. Mutatjuk a legkülönlegesebb darabokat!OtthonThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.