fotósorozat klub New York exkluzív
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy zártkörű magánklub falai közé általában csak a felső tízezer dúsgazdag "kiválasztottjai" nyerhetnek betekintést, éppen ezért számít különleges alkalomnak, amikor ezekről az exkluzív helyekről készül fotósorozat. 

A Norwood Klub egy New York-i ötemeletes sorházban található, a West 14th Street sarkán. Alapítója, Alan Linn korábban éveken át dolgozott különböző magánkluboknál, mígnem 2007-ben felfedezte azt a piaci rést, amit jó ötletnek tartott kitölteni.

Alan Linn Fotó: James Bareham

Linn elképzelése az volt, hogy ő maga is megalapít egy olyan exkluzív klubot, amely a New York-i kreatív alkotóközösségét fogja egy tető alá szervezni. A klubot abban az 1947-ben épült Norwood-házban hozta létre, amely korábban volt már magánház, gyermekotthon és temetési vállalkozásnak is helyt adott.

A Norwood Klub enteriőrjét Alexander McQueen divatbemutatóinak hátterét is tervező Simon Costinnal és Robert Greene-nel karöltve alakította ki, a látványt egyedileg gyártott bútorokkal és egyebek mellett 13 kandallóval is színesítették.

Az épületben van éttermi rész, vannak bárok, tetőterasz, a klubtagok között pedig a tehetséges építészek, divattervezők, zenészek, médiamogulok mellett jó néhány híresség is megtalálható, úgy mint Amanda Seyfried vagy Emily Blunt.

A klubnak jelenleg több mint 1000 tagja van, a korosztály meglehetősen vegyes, 21 és 80 között mindent tehetséges alkotó helyet kaphat, aki átmegy a felvételin. Ám a sikeres pályázat még nem elég, a klub borsos díját is meg kell fizetni: van egy egyszeri, 800 dolláros csatlakozási díj, emellett pedig évente 2200 dollár tagságit is be kell dobniuk a közösbe.

Kíváncsi vagy, hogy ezért az árért milyen környezetben múlathatják az időt a kiválasztottak?

Lapozgasd végig galériánkat, és el fogsz ámulni a luxustól.

/1602/Norwo20162201853

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.