Életek, kultúrák, hálószobák – Egyetlen felvételen

Fotó: John Thackrway -
fotós hálószoba kultúra otthon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Valld be, ugye, néha te is szívesen bekukucskálnál idegen emberek hálószobájába? Nos, ennek a bizarr vágyadnak most utat engedhetsz – hála egy dél-afrikai fotós meglepő sorozatának.

John Thackwray „My Room Project” című könyvében bemutatott fotósorozata egy különleges utazásra invitálja olvasóit: a világ különböző tájain élő, más-más kultúrájú fiatalok hálószobájába enged betekintést.

Fotó: John Thackrway

Thackwray 2010-ben kezdett neki projektjének, célja az volt, hogy bemutassa, milyen helyeken alszanak az 1980-as, 90-es években született, különböző nemzetiségű fiatalok. Kezdetben csak a saját, Párizsban élő ismerősei hálójába kukucskált be, mostanra viszont már 55 országot is megjárt, és több mint 1000 ember privát szférájába nyert betekintést egy-egy fotó erejéig. A hálószoba fogalmát egyébként meglehetősen tágan értelmezte: a mexikói börtöncellától kezdve a palesztin menekülttáborig minden olyan helyet lefotózott, ahol az emberek álomra szokták hajtani a fejüket.

„Kíváncsi voltam mások életmódjára és kultúrájára, arra, hogy az én korombeli fiatalok hol élnek, és hogy miként változik a világ” – nyilatkozta a fotós a Daily Mailnek.

Nem mindennapi projektjében John Thackwray arra törekedett, hogy a más-más országban élő fiatalok életét egyetlen felvételben mutassa be.

/1610/_lete2016103162228A Flintstone család után szabadon - Senkinek nem kell a bizarr luxusvályogházhttp://www.life.hu/otthon/20160930-enkinek-nem-kell-a-bizarr-luxusvalyoghaz-flintstone-haz.htmlEgy igen egyedülálló ház várja új gazdáját a San Francisco vonzáskörzetébe tartozó, jómódú Hillsborough városában. Az ingatlan közel egy éve került a piacra, és mind ez idáig senkinek nem tetszett még meg. Otthon--Íme, öt tökéletes szobanövényhttp://www.life.hu/otthon/20160928-5-noveny-amelyek-tokeletes-a-lakasban-tartashoz.htmlBár a zöldellő fák és színpompás virágok odakint szép lassan téli álomba merülnek, otthonod falai között a hideg hónapokban is tovább kertészkedhetsz. Az alábbiakban öt olyan szobanövényt gyűjtöttünk össze, amik nem igényelnek sok odafigyelést, és akár a legzordabb körülmények között is képesek vígan eléldegélni. OtthonOrigoEzeket a színeket fogjuk imádni 2017 tavaszánhttp://www.life.hu/otthon/20160928-a-pantone-intezet-megjosolta-2017-tavaszanak-szineit-a-lakberendezesben.htmlA Pantone Intézet idén sem tétlenkedett, néhány napja már ki is adta az első színügyi előrejelzését a jövő évre vonatkozóan. Úgy, mint egy évvel ezelőtt, most is megvárták a New York-i divathét végét, a látottak alapján pedig megjósolták, milyen színekért fogunk rajongani 2017 tavaszán. OtthonOrigoNincs ízlésük, és még garasoskodnak is - Kipakol a sztárok belsőépítészehttp://www.life.hu/otthon/20160914-kulisszatitkok-a-hiressegek-belsoepiteszeitol.htmlA sztárok ingatlanosától azt már megtudtuk, hogy mi alapján választanak otthont Hollywood legnagyobb hírességei. Most egy lépéssel tovább megyünk, és elárulunk néhány kulisszatitkot arról, hogy a már megvásárolt luxusotthonokat miként is formálják a saját ízlésükre. Az amerikai Cosmopolitan négy olyan belsőépítészt interjúvolt meg, akiknek ügyfelei között körberajongott zenészek, színészek és rendezők mozognak, az alábbiakban az ő tapasztalataik következnek. Az interjúalanyok - híres ügyfeleik érdekében - anonimitást kértek. Otthon--Luxus a felhők felett - Kukkants be a világ egyik legmagasabb felhőkarcolójábahttp://www.life.hu/otthon/20160923-a-nyugati-vilag-legmagasabb-felhokarcoloja-manhattenban.htmlA felhők közelében, 345 méteres magasságban egészen más az élet - ezeken a szinteken már a csapból is pénz folyik. Manhattanben, a 432 Park Avenue cím alatt található a nyugati világ legmagasabb lakóépülete, amelybe a következőkben te is bepillantást nyerhetsz. OtthonOrigoA világ legdrágább otthona valaha királyi rezidencia volthttp://www.life.hu/otthon/20160913-villa-les-cedres-a-vilag-legdragabb-otthona.htmlHa van a malacperselyedben egymilliárd dollár, azaz körülbelül 290 milliárd forint, akkor tiéd lehet a világ jelenlegi legdrágább lakóingatlana - vagyis egészen pontosan, ha hozzádobsz még potom 100 millió dollárt, ami ilyen magaslatokban már úgyis szinte aprópénznek számít. Otthon--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.