Pecsa Music Hall lebontás építészet Petőfi Csarnok múzeum
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Volt egyszer Budapesten egy ifjúsági szabadidőközpont. A köznyelven csak PeCsa néven emlegetett koncerthelyszín 30 év működés után, 2015. október 23-án zárt be. Az épület bontását néhány hét múlva kezdik, hogy helyén 2019-re elkészüljön az Új Nemzeti Galéria. A Petőfi Csarnok lebontás előtti utolsó pillanatait örökítettük meg.

A Petőfi Csarnok 1985. április 27-én nyílt meg, az átadásakor még Kádár János, az MSZMP főtitkára is jelen volt, a nyitó koncertet pedig a Karthago adta. Évekig a PeCsa volt Budapest egyetlen ifjúsági szabadidőközpontja, a korabeli viszonyokhoz képest pedig meglehetősen korszerű gépészettel rendelkezett.

A modern hang- és fénytechnikák ellenhatásaként viszont ott volt az épület belső dizájnja, ami már a kezdetektől fogva sok vitát váltott ki. A csarnok csupasz betonfalai – amelyeken a zsaludeszkák nyomai is látszottak – nem igazán illettek a népművészeti ihletésű madár-virág motívumokkal díszített piros ajtókhoz.

Forrás: Margitay Klára/Life.hu

Az elmúlt évtizedekben a PeCsa egyre korszerűtlenebbé vált. Nemegyszer volt szó teljes felújításról, ennek lehetőségéről először 2011-ben írtak az újságok. Végül mégis inkább az elköltöztetés, majd pedig a megszüntetés vált reális opcióvá.

A csarnok 2015 őszén zárt be végleg, hogy átadja helyét a japán SANAA építésziroda tervei alapján megvalósuló Új Nemzeti Galériának. A SANAA építésziroda egyébként a számos elnyert nemzetközi díj mellett 2010-ben az építészszakma Nobel-díjának számító Pritzker-díjat is megkapta.

A most elbontandó Petőfi Csarnok és az ahhoz tartozó szabadtéri színpad 10 729 négyzetméteren terül el a Városligetben, az Új Nemzeti Galéria épülete a tervek szerint 9095 négyzetmétert foglal majd el.

/1612/Egy_k20161216123634

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.