Dzsudzsák Balázs 150 milliós tihanyi nyaralóval lett gazdagabb

Forrás: Instagram -
nyaraló Tihany Dzsudzsák Balázs
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Dzsudzsák Balázsnak eddig is volt ízlése, hiszen a korábbi nyaralója is fantasztikus helyen fekszik, ám a most vásárolt "házikó" minden képzeletet felülmúl. 

Dzsudzsák Balázs siófoki nyaralóját nemrég megmutattuk, ugyanis a sztár friss fotót posztolt onnan a követőinek. Láthatóan luxusból nem volt hiány a parton fekvő házban, de a híres ladbarúgó valamiért mégis úgy döntött, megválik tőle és eladja.

Dzsudzsák Balázs egy májusban készült fotón Forrás: Instagram

De nem maradt sokáig balatoni villa nélkül, ugyanis már meg is vásárolta az új házat a tihanyi félszigeten. Nem akármilyen fekvésű telket választott magának: a kert végéből csodás panoráma nyílik a Balatonra. De az egyik szomszédja a szerint a 30 éves férfi még nem teljesen elégedett a látvánnyal.

"Párszor láttam már itt Balázst, be is mutatkozott, és azt kell mondjam, kimondottan rokonszenves volt. Az utcában mindenki örül annak, hogy ide jár majd nyaranta. Úgy tudom egyébként, hogy a telek méretével és a házzal nincs tökéletesen megelégedve. Ő valami modernebbet szeretne, és már jelezte, hogy ha eladó, örömmel megveszi az egyik szomszédja telkét is, hogy a kettőt egybenyithassa" - írta meg a Lokál.

Jennifer Lopez megmutatta az otthonát: Fotók!

Az utcafrontról nézve egyáltalán nem kirívó az épület, sőt kifejezetten hétköznapi. Senki nem gondolná, hogy egy hollywoodi sztár rezidenciája húzódik a falak mögött. Pedig bizony ez Jennifer Lopez lélegzetelállító otthona Los Angelesben: Fotók!

Eladó Mark Twain bájos connecticuti farmjahttp://www.life.hu/otthon/20170823-elado-mark-twain-bajos-connecticuti-farmja-haza.htmlA közel 20 hektáros connecticuti birtok - melyet Mark Twain halála előtt egy évvel vásárolt -, magába foglal egy 1787-ben épült házat és egy 1860-ban felhúzott pajtát. Mindez most eladó, és mindössze 1,85 millió dollárt kérnek érte. Otthon--Prince tovább él a róla elnevezett színben ishttp://www.life.hu/otthon/20170823-prince-tovabb-el-a-rola-elnevezett-szinben-lila-bibor.htmlMegalkottak egy új színt a nagyszerű zenészlegenda, Prince tiszteletére. Az 1984-es Purple Rain album óta hozzátartozott a bíbor szín, ám csupán halála után vált kézzelfogható névjegyévé. OtthonNorthfotoKülönleges épületek - A híd alá építette stúdióját egy tervezőhttp://www.life.hu/otthon/20170822-kulonleges-epuletek-a-hid-ala-epitette-studiojat-egy-tervezo.htmlEgy spanyol művész új megoldást talált Valencia térhiányára – alkotóműhelyét egy híd alá építette. Igazság szerint inkább rá, vagyis az aljába. A lényeg nem is a pontos helymeghatározás, hanem Fernando Abellanas határok nélküli gondolkodása. Elképesztő látvány - tériszonyosoknak nem ajánlott. OtthonOrigoÍgy néz ki Pamela Anderson malibui háza - Fotó!http://www.life.hu/otthon/20170821-igy-nez-ki-pamela-anderson-malibui-haza.htmlPamela Anderson malibui villája maga a luxus: medence, szauna, mozi és kandallók szolgálják a sztár kényelmét, természetesen fantasztikus kilátással. A színésznő most piacra dobta az ingatlant, de nem eladásra, hanem bérlésre kínálja. Ha kedved szottyan - és van fölös 50 ezer dollárod - egy hónapra akárt te is lakhatsz a szexszimbólum otthonában. Otthon--A kávézási szokásaid fényt derítenek az otthonod stílusára!http://www.life.hu/otthon/20170822-a-kavezasi-szokasaid-fenyt-deritenek-az-otthonod-stilusara.htmlA kávézási szokásaid megmutatják, hogy ki vagy, ezzel együtt pedig azt is, hogy milyen otthon számodra a legideálisabb. A fém vagy a fa domináljon? Praktikus vagy épp kényelmes legyen? Mutatunk négy alap kávéfogyasztó típust – természetesen számtalan átfedés lehetséges -, és azt, hogy hozzájuk milyen otthon a legmegfelelőbb. Kávékedvelők, ezt nem szabad kihagyni! OtthonThinkstockÁtalakítják Bódi Margó és Bódi Guszti csodás házáthttp://www.life.hu/otthon/20170815-atalakitjak-bodi-margo-es-bodi-guszti-hazat.htmlBódi Margónak és Bódi Gusztunak még húsvét másnapján kellett kiköltöznie a házukból, azóta egy kicsi lakást bérelnek. De miért kellett elmenniük? Eláruljuk! Otthon--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.