tisztaságmánia rendmánia Alejandra Costello lakás rendrakás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Alejandra Costello az az ember, aki előnyt kovácsolt sokak számára már-már mániákus rendrakási kényszeréből. Tippjeit és tanácsait, valamint minikurzusait rengeteg ember hasznosítja a mindennapi életében, de fogadni mernénk, hogy „tanítványai" közül csak keveseknek néz ki így az otthona.

A Costello-házban mindennek megvan a pontos helye, sőt. A 31 éves nő külön szabályrendszert alakított ki; méret szerinti csoportosítás, színkódolással ellátott ruhafogasok stb.

Washingtoni otthonát nem titkolja, bártan mutatja meg a YouTube-csatornáján mint követendő példát. Weboldalán is leírja, hogy túl sok dolgot halmozunk fel, és ha ezeket nem kezdjük el korán rendszerezni, akkor otthonunkban eluralkodik a káosz, ami az életünkre, a párkapcsolatunkra is hatással lehet.

Alejandra Costello Forrás: Facebook/Alejandra Costello

Alejandra tehát a megmentőd, akkor is, ha azt hiszed, többé-kevésbé rendben élsz.

A rend nagyasszonya imádja a címkéket és a szortírozást. A konyhai szekrényben például a tartós élelmiszerek és szárazáruk légmentesen zárható dobozokban sorakoznak a polcokon. El se tudjuk képzelni, mi történne a férjével, ha véletlenül valamit nem a számára kijelölt helyre tenne vissza.

Forrás: Facebook/Alejandra Costello

Még azoknál is, akiknél valóban patinás rend és tisztaság uralkodik a nap 24 órájában, van egy helyiség, ahol bizony nem mindig tudnak felülemelkedni a káoszon; a „barkács-hobbi" szoba, sarok. Alejandra azonban még itt is boltokat meghazudtoló rendszert és rendet tart fenn.

Forrás: Facebook/Alejandra Costello

Rend a lelke mindennek – Avagy mikortól beteges a tisztaságmánia?

Természetes, hogy szeretjük, ha rendezett és tiszta környezet vesz bennünket körül. Ám mi van akkor, ha valaki nem bír leállni, ha csak akkor érzi jól magát – vagy még akkor sem –, ha mindent letakarított az utolsó porszemig? A válasz itt van!

Nem áll meg a már meglévő tárolóknál, ő maga és készít pluszelemeket, hogy minél több helyet nyerjen. Ilyen például a szekrény holtterében elhelyezett ékszertartó, vagy épp a zuhanyfüggönybe rejtett szappanok és hajkefék.

Szeretnék – ha nem is ekkora, de legalább megközelítőleg hasonló – rendet tartani, amely nem csupán a gyerekek lefektetésétől az ébredésükig tart. Addig is megkísérlem a konyhába való behatolást egyetlen, talpamba állt legódarab nélkül lehozni, miközben Alejandra videóit nézem, hátha ragad rám valami.

Szép álmokat! - Különleges és vicces ágyak: fotókhttp://www.life.hu/otthon/20171011-haloszoba-kulonleges-es-vicces-agyak-fotok.htmlPuha, kemény, rugós, kókusz... A jó ágy fogalma, mindenki számára mást jelent. Gyakran még a párok is másfajtát preferálnak. A matrac-választáson túl, az ágy formáját tekintve is megvan mindenki számára a tökéletes darab. A legfontosabb, hogy tükrözze, és teljes mértékben kiszolgálja az igényedet. Vannak azonban olyan „ágy-gourmet" típusok, akik saját személyiségüket kívánják bennük viszontlátni. Most bemutatjuk a legextrémebbeket. OtthonOrigoEgyszerű és gyors Halloween lakásdekorációk: fotókhttp://www.life.hu/otthon/20171011-egyszeru-halloween-lakas-es-otthondekoraciok-fotok-denever.htmlA hiedelem szerint október 31-én a legvékonyabb az élőket és a holtakat elválasztó vonal. Ilyenkor visszatérnek az elhunyt lelkek és megpróbálnak visszatérni. Ezért öltöznek félelmetes jelmezekbe, díszítik a házukat, lakásukat az emberek ijesztő elemekkel; hogy a rossz kísérteteket távol tartsák maguktól. Bár mára ez az ünnep (is) elanyagiasodott és gyakran olcsó játszadozásnak tűnik csupán, mégis érdemes teret engednünk neki az életünkbe. Otthon--A hónap színe a gesztenyebarna - Elegancia és otthonosság egybenhttp://www.life.hu/otthon/20171009-a-honap-szine-a-gesztenyebarna-lakberendezes.htmlAz ősz a gesztenye időszaka is egyben. Amerre csak járunk, mindenhol beleütközünk egy-két lehullott termésbe, mely visszaidézi gyerekkorunkat. A gesztenyebarna szín remek választás egy kellemes otthon kialakításához, egyszerre adhat intim közelséget és luxust is. OtthonOrigoEgy retro konyha átalakítása – Így válik a régiből klasszikus újhttp://www.life.hu/otthon/20170928-egy-retro-konyha-atalakitasa-lakberendezesi-tippek-konyha-felujitasa.htmlEz a hagyományos farmház sem úszta meg száraz bőrrel a 70-es éveket. A retro – mely időről időre újra térhódításba kezd - szépen beépült a konyhába, mely az évtizedek múlásával szinte semmit se változott. Ez az állandóság pedig szépen lassan elavulttá tette. Megmutatjuk, miként újult meg. OtthonOrigoHelykihasználás felsőfokon - Lakások 50 négyzetméter alapterület alatthttp://www.life.hu/otthon/20170927-kis-lakasok-50-negyzetmeter-alapterulet-alatt-lakberendezes.htmlHa egy kis otthonról álmodsz, vagy épp már benne élsz, és szeretnéd a legtöbbet kihozni belőle, a következő belső terek egész biztosan le fognak nyűgözni. Bizonyítják, hogy a kreatív korlátok inspiráló áttörést eredményezhetnek. Ezek a kis, még az 50 négyzetmétert sem elérő lakások olyan tökéletes és egyedi belsőépítészeti megoldásokat vonultatnak fel, amelyekkel szinte már saját személyiséget nyernek. Otthon--Új évszak, új életérzés az otthonodban is - Őszi lakberendezési trendekhttp://www.life.hu/otthon/20170918-uj-evszak-uj-eleterzes-otthon-oszi-lakberendezesi-tippek.htmlReggel és este már vacogtató hideg van, de a köztes időben még érzed a nap erejét a bőrödön. Miért ne éld meg ezt a csodás időszakot az otthonodban is? Még az eső is szebb egy vidám és ingerektől gazdag lakás ablakából. Mutatjuk, hogy miként csempészd be a bohém őszt a négy fal közé. Otthon--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.