Jessica Alba is tudja, hogy a játékkonyhák már túlmutatnak a csicsás műanyag csodákon

Forrás: Facebook/Milton and Goose -
enteriőr otthon játék játékkonyha gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Te idegeid is kikészülnek az ezerszínben pompázó játékoktól? Persze, a gyerekszobában tanyáznak, de még így is túl nagy adagban kapjuk őket szülőként. Nos, az egyik legnagyobb játék szerencsére mára ma új értelmezést nyert, amire a híres színésznő is ráerősített a napokban.

Gyermekeim két éve karácsonyra kaptak a rokonság egyik tagjától egy gyerekkonyhát. A műanyag csodát a kicsik egyszerűen imádták, egész délutánokat elsütögettek, főzőcskéztek. Egy idő után azonban már képtelen voltam elviselni ennek a piros, narancs, zöld és szürke szépségnek a látványát. Anyaként azonban nem vehettem el az egyik kedvenc játékukat, így szimplán csak tűrtem. Ám be kell vallanom, rettentően élveztem, amikor megért arra, hogy felkerüljön a szekrény tetejére – diszkréten még egy fehér lepedőt is ráterítettem.

Nem szabad a gyerekeket túltelíteni a színekkel, a nyugodt, letisztult árnyalatokat kell előnyben részesíteni Forrás: Facebook/Milton and Goose

A színek jók, a színek kellenek az életünkbe, de ha kvázi kis térben sok koncentrálódik, az már nem okoz vizuális élményt. Nem hat ösztönzően, csupán káoszt teremt, mely – főként a kicsikben – gátolja a relaxációra való képességet.

Épp ezért találom remeknek, hogy már itthon is lehet kapni olyan játékokat, és hogy témánál maradjunk, játékkonyhákat, melyek egyrészt minőségi anyagokból – elsődlegesen fából – készülnek, másrészt színeikben nyugodtabbak, letisztultabbak. A napokban Instagram-storyban Jessica Alba is egy ilyen kis konyháról posztolt, és azt gondolom nagyon helyesen. Nem szabad a gyerekeket túltelíteni a színekkel. Sőt, egy ilyen kis játékkonyha akár a nagy előszobában, vagy épp a nappali játszósarkában is metalálhaja méltó helyét, amivel a gyermekek „területfoglalása" nem válik terhessé a szülők által megalkotott enteriőr számára.

Jessica Alba Instagramjára posztolt egy képet (bal oldal) a fából készült játékkonyháról Forrás: Instagram/jessicaalba, Instagram/miltonandgoose

Sőt, az esztétikai nevelés is a szülő feladata, amit elsősorban az otthoni környezettel lehet megalapozni.

Az ízléses gyerekjátékok, az, hogy ezek épp olyan gyönyörűek és minőségiek legyenek, mint a lakás többi eleme, pedig ma már nem túlzó elvárás a gyártók részéről. Ez is egy remek példa arra, hogy nem kell a kisgyerekeket lebutítani és hülyének nézni. Természetesen nem titok, hogy például az ilyen játékkonyhák drágábbak, mint a színes-csicsás műanyag társaik. Ugyanakkor időt állóbbak, jobban kihasználhatóbbak a lakásban való létük szempontjából, és gyermekeink későbbi esztétikai érzékét is könnyebb velük megalapozni.

1. Játékkonyha - fakopancs.hu 19.900 Ft, 2. Játékkonyha - emag.hu 28.990 Ft, 3. Játékkonyha - IKEA 29.900 Ft, 4. Játékkonyha - szinesfajatek.hu 29.990 Ft Forrás: Life.hu

Otthonodban egy félelmetes ragadozó rovar les áldozatra: a légyölő pókszázlábúhttp://www.life.hu/otthon/20181003-otthonodban-egy-felelmetes-ragadozo-rovar-les-aldozatra-legyolo-pokszazlabu.htmlAz otthonunkat számtalan rovarral osztjuk meg, de a pókokkal ellentétben a legtöbbjükre nincs szükségünk. Épp ezért, a véletlen találkozások nagy eséllyel egy laza papucs csattanással érnek véget. Van azonban egy ízeltlábú, mely borzalmas külsejével és Predator természetével értetlenséget, valamint rettegést hoz el a szívünkbe. OtthonEzek az álomszép fürdőszobák titkai: fotókhttp://www.life.hu/otthon/20181002-ezek-az-alomszep-furdoszobak-titkai-fotok.htmlA fürdőszoba általánosságban a lakás második legkisebb helyisége. Ez igen sajnálatos, mivel a kikapcsolódás és a reggeli készülődés mellett, még sok egyéb más otthoni történés helyszínéül is szolgálhat. A fehér csempék, pangó légkör és a „jó lesz az úgy" hozzáállás miatt azonban sajnos sokan inkább csak átfutunk rajta, mintsem élveznénk az atmoszféráját. Most nézzük meg, mitől is lesz igazán álomszerű egy fürdőszoba! OtthonOrigoÉlénk színeket a kertbe! - 4 ősszel is ültethető, kínai dísznövényhttp://www.life.hu/otthon/20180923-4-osszel-is-ultetheto-keleti-disznoveny-elenk-szineket-a-kertbe.htmlAz ősz színei többnyire a piros, barna és sárga. Te azonban ne elégedj meg ennyivel. Csempéssz üde árnyalatokat kertedbe, a most következő, ősszel is bátran ültethető növényekkel. OtthonOrigoÍgy jelenik meg otthonodban a mágikus unikornishttp://www.life.hu/otthon/20180917-igy-jelenik-meg-otthonodban-a-magikus-unikornis-egyszarvu.htmlA felnőtteket célzó gyermeki motívumok időről időre felkapottá, szinte vírusszerűvé válnak, így volt ez a pár éve előtérbe került unikornisimádattal is. Sokan gondolják úgy, az egyszarvúőrület lecsengőben van, de megnézve a boltok kínálatát, ez koránt sincs így. OtthonOrigoA jó íróasztal és szék ismérvei – Alakíts ki álom tanulósarkot a gyerekszobábanhttp://www.life.hu/otthon/20180820-a-jo-iroasztal-es-szek-ismervei-alakits-ki-tanulosarkot-a-gyerekszobaban.htmlAzt hihetnéd, egy íróasztalban nem sok variáns létezik, ahogy a hozzá tartózó szék esetén se. Nos, ez - amennyiben gyermekszobába szánod - koránt sincs így. A méretein túl több tényezőt is figyelembe kell venned, hogy gyermeked valóban ki tudja azt használni. OtthonOrigoPraktikus ötletek, melyekkel játszi könnyedséggel ül majd le a gyerek otthon tanulnihttp://www.life.hu/otthon/20180905-praktikus-otletek-amikkel-jatszi-konnyedseggel-ul-majd-le-a-gyerek-otthon-tanulni.htmlAz íróasztal és szék beszerzése távolról sem elegendő, ha az otthoni tanulás elősegítéséről van szó. Most mutatunk pár hasznos tippet, hogy szinte láthatatlanul hozhasd meg a gyermeked kedvét az iskola utáni gyakorláshoz. OtthonOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.