Elhagyott helyek – Romos épületek és egy dekoratív modell

modell épületek Magyarország elhagyott helyek romos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jade Stacy Maria és James Kerwin még 2015-ben találkozott egymással. Egy fórumon akadtak össze, ahol fotósok kerestek modelleket. James ekkor már kilenc éve készített képeket, de egészen három és fél évvel ezelőttig csak épületeket, azon belül is elhagyott romokat kapott lencsevégre. Azonban szerette volna ezeket összekötni a portréfotózással. Vágya azonban túlteljesült.

Jade és James kapcsolata először csak szakmai volt, de a közös „munka és hobbi" egyre közelebb hozta őket egymáshoz. A pár először csak angliai romos és lakatlan épületekben fotózott, de mára már megjártak több országot, köztük 12 európait is. Belgiumban például egy olyan iskolában készítettek képeket, amelyet azóta már lebontottak. Ami azonban igazán érdekes, hogy Magyarországon is jártak, ezek a „piros ruhás képek". Elsősorban emiatt is imádjuk a fotóikat, hiszen már több fotográfusról is írtunk, akik elhagyott helyeken fotóztak, de itthon készült felvételeket még egytől sem láthattunk.

Kattints a képre, és nézd meg a galériánkat:

Forrás: jameskerwin.uk

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.