Lakásvásárláskor érdemes lehet a házszámra is odafigyelni

Forrás: Shutterstock -
vásárlás ház házszám otthon számok feng shui számmisztika lakás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A feng shui tanai szerint nem mindegy, hogy milyen szám szerepel a kapunkon, ajtónkon. Mindegyik szám más életterületnek kedvezhet, vagy visszavetheti azt. A Távol-Keleten éppen ezért semmit nem bíznak a véletlenre. Mielőtt az új ingatlant vásárolni szándékozók megkötnék a szerződést, mindig ellenőrzik, hogy milyen energiákat közvetíthet nekik a kiszemelt otthon házszáma.

Ha hiszel ebben a több mint 3500 éves, ránk maradt ősi kínai tudásban, akkor érdemes követned a tanácsokat, hogy a szerelem, a szerencse és elégedettség vegyen körül az otthonodban. Ha azt érzed, hogy változtatni akarsz az életeden, akkor sem kell elköltöznöd, csak bizonyos területeket meg kell erősítened. Nézd meg, hogy a te otthonod melyik szám energiáját hordozza magában. Ennek kiszámítása roppant egyszerű. Aki családi házban lakik, és 1 jegyből áll a házszáma, annak csupán meg kell néznie, hogy milyen leírás tartozik az adott számhoz. Akinek többjegyű a házszáma, annak addig kell összeadnia a számokat, míg a végén szintén egy egyjegyű számot kap. Aki pl. a 192 alatt lakik, akkor az 1+9+2=12, 1+2=3, azaz a 3-as szám energiája vonatkozik rá. Aki emeletes házban él, annak az ajtó számát is hozzá kell adnia a házszámához, hiszen ahány ajtó, annyi szám, és annyi életterület tartozik hozzá. Így adódik össze a végén az ő saját egyjegyű száma.

Lássuk, melyik szám mit takar!

A te otthonod melyik szám energiáját hordozza magában? Forrás: Shutterstock

Az egyes szám

Az egyes bizony az izoláció, a magányosság száma, a magányos farkasok otthona. Ha szeretsz egyedül lenni, ez jó hely az elvonulásra, viszont aki barátokra, összejövetelekre, családra vágyik, annak a lakhelye déli részét pozitív energiákkal kell felvérteznie. A feng shuiban a déli oldal a tüzet és a világosságot jelképezi. Ha valaki új kezdetekre, újdonságra vágyik, aktiválja ezt a területet, hogy bevonzhassa a változásokat.

Tippek: A lakásod vagy házad déli falát fesd a tűz színeinek valamelyik árnyalatára, legyen az a borostyán, vörös, piros, bordó. Ezek a meleg színek jó energiákkal töltik fel a környezetedet, otthonossá teszik, ahova szívesen jönnek vendégek. Mivel az egyes szám a magányosságot jelenti, ezért érdemes az otthonod déli oldalán párban elhelyezni a feng shuiban szerencsés szimbólumoknak tartott halakat, hattyúkat, libákat, fu dogokat (oroszlánszerű védelmezők). Ha így teszel, előtérbe kerülhetnek az életedben a partnerkapcsolatok. Az egyes szám a jang energiát hordozza magában, ami férfias, agresszív, nyers, ezért jó ötlet lecsendesíteni jin energiával, ami a nőiességet, a befogadást és a lágyságot hozza be az otthonodba. Jó választás, ha holdmotívumokat vagy vízesést ábrázoló képet teszel a déli oldalra vagy ezüsttárgyakat, virágokat helyezel ott el, hogy az otthonod olyan hely legyen, ahol vidám estéket tölthetsz el a barátokkal és a családtagjaiddal.

Helyezz párban álló hattyúkat az otthonod déli oldalán Forrás: Shutterstock

A kettes szám

Az egyensúly és a partnerkapcsolatok száma, ami nagyon kedvezően hat, ha olyasvalakivel osztod meg az otthonodat, akit igazán szeretsz. A kettes számú otthon ideális hely a családok számára is. A hátránya, hogy az itt lakók egyfajta határozatlanságot érezhetnek magukban, vagy hogy képtelenek meghozni bizonyos döntéseket. Ha választási helyzetbe kerülnek, egyhelyben tipródnak. Ha a lakhelyed északnyugati oldalát megerősíted, semlegesíted ezeket a kétségeket. A feng shui szerint a lakásnak ez a része felel a kreativitásért és a rokonsági, családi kapcsolatokért.

Tippek: Akassz fel egy fémből készült szélcsengőt a lakásod északnyugati oldalán. A kettes szám jin energiával bír. Az ezüstös csillogás és a fém segíti a csi (a mindent átható egyetemes energia, éltető erő) áramlását. A csengés aktiválja az érzékeidet, harmóniát, egyensúlyt teremt. A másik lehetőség, ha az otthonod északnyugati részén egy vázát helyezel el. Ennek a tárgynak a látványa erős, határozott érzéseket hoz be az életedbe, és elfojtja a döntésképtelenségből származó frusztrációkat. Ha a szobádnak ezt az oldalát pasztellszínűre fested, legyen az halványkék, ekrü, bézs vagy halvány rózsaszín, ezek a kellemes színek biztonságérzettel töltenek el, és határozottabban érezni fogod, hogy valójában mit akarsz, és azt hogyan vidd véghez.

Akassz fel egy fémből készült szélcsengőt a lakásod északnyugati oldalán Forrás: Shutterstock

A hármas szám

A hármas az alkotás és a kreativitás száma. Kiváló hely olyan művészek számára, akiknek az otthonukban van a műtermük vagy a stúdiójuk. Ugyanakkor a hármas átcsaphat túlzott káoszba is. Túl sok alkotás, rengeteg ötlet, félbehagyott megoldások, túlfűtött érzelmek, amelyeket a lakója nem tud kordában tartani. Melyik ötletet valósítsa meg, merre induljon? Ilyenkor kell az otthon délnyugati oldalát kezelésbe venned, hogy ezt a negatív, erős vibrálást semlegesíthesd.

Tippek: Ezt a túlzott rezgést egy csokor rózsaszín virággal teli vázával is csillapítani lehet. A feng shui szimbólumai között a bazsarózsának különösen kedvező a hatása, például egy tálalóasztalon a lakás délnyugati oldalán. Egy másik lehetőség, hogy csökkenjen a túlzott aktivitás, ha egy vízinövényt helyezünk a délnyugati oldalra. A szerencsebambusz egy elegáns üvegvázában vagy tálban jól mutat, és a víz megtisztítja a lakás auráját is. Fontos, hogy a víz és a váza mindig tiszta legyen. A zöldnövények szerencsét és jólétet teremtenek. A víz elem nemcsak megnyugtat, hanem érzelmileg is megerősít. Aki szeretné az alkotókészségét az otthonában kiteljesíteni, annak érdemes beszereznie a délnyugati sarokba egy kis akváriumot levegőztetővel és egy aranyhalat tartania benne. Fontos, hogy az akvárium mindig algamentes és tiszta legyen.

A bazsarózsának különösen kedvező a hatása, például egy tálalóasztalon a lakás délnyugati oldalán Forrás: Shutterstock

A négyes szám

A négyes a közösség és a stabilitás energiáit hordozza magában. Régen a házakat négyzet alapúra tervezték és építették. A négyes szám megfelelő arra, hogy stabil otthont teremtsünk, erős párkapcsolatot, családot, családias környezetet alakítsunk ki. Ahol rossz energiák keringenek, ott a lakók túlzottan hatalmaskodók lehetnek, és kicsit mereven szemlélhetik a világot, akár zárkózottak is lehetnek. Ha a keleti oldalt kibalanszírozzuk, ezt a negatív érzést felváltja a stabilitás és a dolgok lassan a pozitív irányba fordulnak át.

Tippek: Az egyik legfontosabb feng shui szimbólum a sárkány, amely a spontaneitást és a csi energia áramlását segítik elő. Helyezz egy sárkányos képet vagy szobrocskát az otthonod keleti oldalára. A jádekőből készült dísztárgyak, figurák (sárkány, fu dogok, teknősök) ideálisak, mert ez a kő szerencsét hoz, mivel kioltja a negatív energiákat. A jádefa egy cserepes növény, amit ha a keleti oldal ablakába helyezünk, olyan hatása van, mintha jádekövet tennénk oda. A növény oxigénnel tölti fel a levegőt, amitől jobban érezzük magunkat. Ha nem sikerül beszerezni jádefát, akkor a feng shui szerint a margitvirág és az orchidea szintén jó választás.

A sárkány a spontaneitást és a csi energiaáramlását segíti elő Forrás: Shutterstock

Az ötös szám

Ez egy spirituális szám, bonyolult, de egyensúlyra törekvő. Kiegészíti a négy elemet: a vizet, a földet, a levegőt és a tüzet, mert ez egy mindenre kiterjedő, mindent átfogó energia. Ahol az ötös szám túlzott energiákat gerjeszt, azokban az otthonokban megbomolhat az egyensúly és a stabilitás. Akik ilyen helyen élnek, azt érezhetik, mintha minden széthullana körülöttük. Ekkor a lakás nyugati oldalát kell kezelésbe venni, ami a feng shuiban az összpontosítást, a keretek közé zárást és a biztonságot szimbolizálja. Egy kis fémet kell odacsempészni, hogy az öröm, a stabilitás és a „minden kerek egész" érzése ragadjon át az ott lakókra.

Tippek: Ha szétszórt és feledékeny vagy, úgy érzed, nem tudod a kezedben tartani a dolgokat, akkor helyezz el egy kis fém harangot a lakásod déli oldalán. A harang alja kört formál, ami az egység szimbóluma, és az összetartozás érzését erősíti. Amikor késztetést érzel arra, hogy megkondítsd a harangot, tedd meg. A harang csilingelése elhajtja a zavart okozó energiát. Az ötös szám rezgése jól hat azokra az emberekre, akik spirituálisan nyitottak, szeretik maguk körül érezni a kristályok erejét. Egy kristályváza, gyertyatartó vagy kristálygömb az otthonod nyugati oldalán elhelyezve például az ablakban a legjobb hely, ahol ha besüt a nap, a falon és megjelennek prizmák, és kellemes, szívmelengető érzéseket keltenek. A nap- és a holdmotívumok a lakás nyugati falára felakasztva az egyensúlyt és a stabilitást hozzák az otthonodba. A nap a jang (férfi energia), a hold a jin (női energia) – ez a két égitest a tökéletes harmónia ősi megjelenítése.

Egy kristálygyertya vagy mécsestartó az otthonod nyugati oldalán elhelyezve szívmelengető érzéseket kelt Forrás: Shutterstock

A hatos szám

Aki ilyen házszám alatt lakik, csodálatos és romantikus estéknek lehet a részese, hiszen a hatos a szerelem, a romantika és az érzékiség száma. A gondoskodás is benne van ebben az energiában, ezért itt jó családban élni. Persze az éremnek két oldala van, és ahol túlzott hatos energiák működnek, ott megjelenhet a féltékenység és a gorombaság. A feng shui gyakorlata szerint az otthonod délkeleti oldalát megerősítve megtarthatod a hatos szám pozitív energiáját, ami a szeretet és a féltést hozza elő. Ez az oldal a feng shuiban a tiszta kommunikációt is jelképezi.

Tippek: A vörös egy szenvedélyes, tüzes szín. A délkeleti oldalt ezzel az erőteljes színnel erősíted úgy, hogy például ilyen színű párnákat teszel oda, amiket lágy anyagokkal párosíthatsz. Díszítheted az ablakot pirosas, finom esésű függönnyel is, mert ez a két elem (a tüzes szín és a puha anyagok) lágyítják egymást, és kellemes vibrációt hoznak az életedbe. A kristályok, mint pl. a kvarckristály vagy az ametiszt a negatív energiákat megtörik, ezért tegyél az otthonod keleti sarkába annyi követ, főleg az ametisztet, amennyit csak tudsz, és a pozitív csi energiaáramlásnak semmi nem áll az útjába. A kristálycsillár vagy a plafonról lelógatott kristály gyertyatartó is jól működteti a pozitív energiákat.

A piros szín és a puha anyagok lágyítják egymást, és kellemes vibrációt hoznak az életedbe Forrás: Shutterstock

A hetes szám

A hetes a tanulást, a műveltséget, a tudományos elmélyülést szimbolizálja. Ha hetes szám alatt laksz, az ideális hely arra, hogy új dolgokat tanulj, és új, számodra érdekes témákat fedezz fel. A hetes egy elmélyedő minőséget jelez, ahol jól lehet gondolkodni, meditálni. Ezek nagyon pozitív hatások, de ahol az energiák nincsenek egyensúlyban, azokban az otthonokban magányosságot és zárkózottságot is hozhat. Ha te magad is azt érzed, hogy túl sokat ülsz otthon, szinte bezárkózol, akkor megfelelő egyensúlyba kell terelni az energiákat. Az északkeleti oldalt kell aktivizálnod.

Tippek: Ha azt érzed, hogy egyszerre túl sok dolog jár a fejedben, akkor helyezz el az otthonod északkeleti szakában egy kőből vagy márványból készült szobrocskát, ami visszarángat a földre. Érdemes olyan szobrokat odatenni, amik lovat, medvét, elefántot vagy tigrist formáznak. A meleg hatású fémek, mint a bronz vagy a réz, kordában tartja a mentális energiákat, ezért ha van ilyen amuletted, medálod, akaszd fel az északkeleti falra. Amikor magányosnak érzed magadat, gyújts meg néhány élénkvörös színű gyertyát, és helyezd el az északkeleti oldalon. Feldobja a hangulatodat, és kihoz ebből a negatív érzésből.

Helyezz el az otthonod északkeleti szakában egy kőből vagy márványból készült szobrocskát, ami visszarángat a földre Forrás: Shutterstock

A nyolcas szám

Változó energiákkal rendelkezik, hiszen magát a változást képviseli. Szerencsés szám, mert folyamatosan tölti érzelmileg a bentlakókat, és a csi energia áramlása kiegyensúlyozottságot teremt. Persze ha ez az energia nem megfelelő minőségű, akkor szorongást, kiegyensúlyozatlanságot, motiválatlanságot és elakadást hoz az ott lakók életébe. A rossz energiák hirtelen és kellemetlenül törhetnek elő, vitákat és veszekedéseket szítva. A feng shui erre is tud megoldást: a nyugati oldalt erősítsd meg, hogy ezek a nem kívánt hatások elmaradjanak.

Tippek: A kínaiak legyezőt szoktak elhelyezni a nyugati falra, mert hiszik, hogy elhessegetik vele a rossz energiákat, és behívogatják a jó energiaáramlást. Ennek érdekében mást is tehetsz erre az oldalra: egy lótuszvirágot megjelenítő kép vagy festmény a megvilágosodást, a fejlődést, a tisztaságot és a tökéletességet szimbolizálja. Ez a csodálatos virág véleményük szerint elűzi a gondokat. A Hold a ciklikusság és a világegyetem szimbóluma, ahogy a nyolcas szám a végtelenségé. Egy holdmotívum a lakás nyugati szegmenségben elhelyezve jó energiákat áramoltat az otthonodban.

A Hold a ciklikusság és a világegyetem szimbóluma, ahogy a nyolcas szám a végtelenségé Forrás: Shutterstock

A kilences szám

Minden jó, ha a vége jó! A kilences szám a kiteljesedés, a jólét, a bőség és a végtelen lehetőségek szimbóluma. Aki a kilences szám alatt él, az otthonában megvalósíthatja az elképzeléseit, mert jó energiák segítik. Természetesen akik nem jól élik meg a lehetőségeiket, és negatívan állnak a dolgokhoz, azoknál ez a segítő energia átcsaphat a rossz irányba. Ott az önzés, a kapzsiság, a gyanakvás és az irigység üti fel a fejét. Ahhoz, hogy jó irányba teljesedhess ki, aktiváld az otthonod északi oldalát.

Tippek: Vásárolj egy teknőst, és teremts neki otthont egy tiszta akváriumban, amit helyezz el a lakásod északi oldalán. A teknősök a 9-es szám energetikájához tartoznak a feng shuiban, hiszen a hosszú élet és a kiteljesedés szimbólumai. Tartsd az akváriumot és a vizet is tisztán. Ha nem vagy nyitott egy élő teknős befogadására, akkor elég, ha egy teknőst ábrázoló képet vagy szobrot helyezel el ezen az oldalon, és így is működésbe fog lépni a csiáramlás. A szobai csobogó is csodálatosan hozza ezeket az energiákat. Egy vízesést ábrázoló kép szintén jó választás, mindegy, ha te magad fested meg vagy megvásárolod. A váza a szerencsét, a békét, a jólétet és a harmóniát jelképezi, ezért helyezz el egy nagy, díszes vázát az északi oldalon. És még mindig van egy tipp: ha olyan vázát választasz, ami szerencsés szimbólumokkal díszítesz, mint pl. főnixmadár, hal, páva, kagyló vagy a virágmotívumok, sokat teszel azért, hogy pozitív változások induljanak el a lakhelyeden. Helyezz bele hosszú szárú vörös vagy fehér virágokat, és jól fogod magadat érezni az otthonodban.

A teknősök a 9-es szám energetikájához tartoznak a feng shuiban, hiszen a hosszú élet és a kiteljesedés szimbólumai Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.