Ezek a leggyakoribb mérgező növények a kertben

virág mérgező rebarbara növény gyöngyvirág kert
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kert csodás növényei pompás zöld színükkel és üde színes virágaikkal gondoskodnak arról, hogy minden egyes alkalommal, amikor kilépünk házunk ajtaján, átjárhasson minket a természet burjánzó ereje. Ám nem mind ártalmatlan, bizony vannak, amelyek a háziállatokra, sőt az emberre is veszélyesek.

Mérgező növények a kertben

Gyűszűvirág

Magyarországon vadon nem nő, de sok kertben találkozhatunk vele mint dísznövénnyel. Virágai sűrűn sorakoznak a szárán, igazán lenyűgöző látványt nyújt. A külső azonban senkit se tévesszen meg, ez a virág erősen mérgező! Leveleiben digitoxin található, amelyet megfelelő mennyiségben szívgyógyszerként alkalmaznak, ám igen könnyű túladagolni. A mérgezés tünetei között éppúgy szerepel a lassuló szívfrekvencia, mint a szapora szívverés, hányinger, hányás, látási zavarok.

A gyűszűvirág leveleiben digitoxin található, amely hányingert, hányást vagy látási zavarokat is okozhat Forrás: Shutterstock

Gyöngyvirág

Bájos, mégis érdemes vigyázni ezzel az illatos virággal, mivel erősen mérgező. Konvallamarin-, konvallatoxin- és szaponintartalma miatt hányást, hasmenést, súlyosabb esetekben szédülést, zavartságot és görcsöket okoz. A mérgezés egyik fő tünete, hogy a pulzus először lelassul, majd felgyorsul, ami szélsőséges esetben szívmegálláshoz és így halálhoz is vezethet.

A gyöngyvirág illatos virága erősen mérgező, hányást, hasmenést is okozhat Forrás: Shutterstock

Kerüld el a baleseteket: így lehet gyerekbiztos a kerted

A gyerekbarát kert nem csupán biztonságos, de ingergazdagsága mellett teret is biztosít a szabad játékhoz. A mostani cikkben a biztonságos játékon és időtöltésen lesz a fókusz, a jövő héten pedig hozom a gyerekbarát, szórakozásra hívogató kert ismérveit. Olvasd tovább!

Rebarbara

Sütemények és lekvárok kedvelt alapanyaga, de ezekben az esetekben csak a szárát fogyasztjuk, nem véletlenül. A leveleivel érdemes vigyázni, nagyobb mennyiségtől leállhat a vesénk, ami akár halállal is végződhet.

A rebarbara levelei nagyobb mennyiségben veseleállást okozhatnak Forrás: Shutterstock

Ciklámen

Gumója szaponint és cyclamin-glükozidot tartalmaz, már egy gumó elfogyasztása is erős alhasi görcsökhöz, verejtékezéshez, hányáshoz és hasmenéshez vezet. Virága csupán enyhén mérgező: gyomorpanaszokat, bizonyos esetekben hányást, hasmenést okoz.

A ciklámen gumójának elfogyasztása erős alhasi görcsökhöz, verejtékezéshez, hányáshoz és hasmenéshez vezet Forrás: Shutterstock

Hortenzia

A kertek igen kedvelt növénye, dús virágzata mellett a ciántartalmával is büszkélkedhet. A növény bármely része okozhat hányást, hasmenést, ájulást. Ahhoz, hogy komoly mérgezés lépjen fel, nagyon nagy mennyiséget kell belőle elfogyasztani.

A hortenzia bármely része okozhat hányást, hasmenést, ájulást Forrás: Shutterstock

Lilaakác

Ez a csodaszép és illatos virág leginkább a kutyákra, macskákra és lovakra jelent veszélyt. Termésének fogyasztása hányást, hasmenést okoz, ami állatok esetén (is) azonnali orvosi segítséget igényel. Egy felnőttnek igen nagy mennyiséget kellene belőle elfogyasztania ahhoz, hogy hasonló tüneteket tapasztaljon, ugyanez azonban már nem mondható el egy kisgyermekről.

A lilaakác leginkább a kutyákra, macskákra és lovakra jelent veszélyt Forrás: Shutterstock

Ha a felsorolt tünetek bármelyikét is tapasztalod, azonnal fordulj orvoshoz!

Konyhakert az ablakban – Fűszernövények és konyhai felhasználásukhttp://www.life.hu/otthon/20190403-konyhakert-az-ablakban-fuszernovenyek-es-konyhai-felhasznalasuk.htmlA cserépben tartott fűszernövények nem csupán az általuk keltett hangulattal, de többségük illatával is a konyhába fog csábítani. Nagyobb kedvvel állsz majd neki a főzésnek, és a már ismert ételek is finomabbá válnak a friss fűszereknek köszönhetően. OtthonOrigoEzek a növények túlélik az ablaktalan fürdőszoba mostoha körülményeithttp://www.life.hu/otthon/20190214-ezek-a-novenyek-tulelik-az-ablaktalan-furdoszoba-mostoha-korulmenyeit.htmlA fürdőszobát a felüdülés, a megújulás és a frissesség atmoszférája járja át, amelyhez jól illenek a zöld növények. Azonban éppen a fürdő az a helyiség, amely gyakran nélkülözi az ablakot, sajátos klímáját tekintve pedig egyáltalán nem mindegy, hogy milyen virággal próbálod hangulatosabbá tenni. OtthonOrigoLátod a különbséget? - Találd ki, melyik a műnövény! KVÍZhttp://www.life.hu/otthon/20180828-latod-a-kulonbseget-talald-ki-melyik-a-munoveny-kviz.htmlSokan szeretik magukat zöld szobanövényekkel körbevenni, mert javítják az általános közérzetet, otthonossá teszik a lakást, tisztítják a levegőt, nem mellesleg pedig csodásan feldobják a különböző helyiségek stílusát. Van azonban, amikor nincs időnk, kedvünk, érzékünk a növényeket gondozni, vagy egyszerűen nem elég világos az adott szoba, hogy szépen fejlődjenek. Ilyenkor jönnek jól a műnövények, melyek új generációját, már szinte alig lehet megkülönböztetni az élőktől. Teszteld magad! OtthonOrigoNövények a gyerekszobában – Így ösztönözd a tanulási kedvet!http://www.life.hu/otthon/20180816-novenyek-a-gyerekszobaban-igy-osztonozd-a-tanulasi-kedvet.htmlAz iskolakezdés vészesen közeleg, a szülők pedig már most törik a fejüket, hogy miként tudnák meghozni és fenntartani a gyermek tanulási kedvét. A gyerekszoba berendezése ebben kulcsszerepet játszik, azon belül is a benne lévő növények. Ezek nem csupán vidámsággal, pozitív energiával, de még friss oxigénnel is megajándékozzák a tanulni vágyó gyerkőcöt. Nézzük meg, melyek ajánlottak egy gyerekszobába. OtthonOrigo9 elpusztíthatatlan kerti növényhttp://www.life.hu/otthon/20180511-9-elpusztithatatlan-szarazsagturo-kerti-noveny.htmlTavasszal mindenki a kertjében tevékenykedik: rendezgetnek, ültetgetnek. Sokan nagy gonddal nevelgetik gondosan kiválasztott kerti növényeiket, vigyáznak rájuk, megfelelő tápoldatokkal gondozzák őket. Ha te nem erősíted a hobbikertészek táborát, úgy számodra hoztunk pár szuper strapabíró és szinte elpusztíthatatlan kerti növényt. OtthonOrigoItt a kertszezon, készülj fel bakik nélkülhttp://www.life.hu/otthon/20190407-itt-a-kertszezon-keszulj-fel-bakik-nelkul.htmlVégre megérkezett a tavasz, amit mindenki szeretne a kertjében megélni. Ez a gyönyörű évszak azonban a kerttulajdonosok számára egyfajta felkészülés is a nyári és őszi főszezonra, amelynek során sajnos komoly bakikat is lehet véteni. Segítünk a legfontosabb feladatokkal, hogy te ne ess ebbe a hibába! OtthonOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.