Magyar álomotthonok – Vidéki stílusú családi ház

Fotó: Majoros Zoltán -
vidéki stílus álomotthon lakberendezés lakberendező családi ház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A mai modern szemlélet bűvkörében igen ritka, amikor egy Budapest-közeli családi ház tulajdonosa vidéki stílusú, már-már letisztultan rusztikus otthon kialakítását kéri. Szabó Ildikó lakberendezőtől első kézből ismerheted meg ennek az igazán izgalmas gyáli háznak a kialakítását.

„Terveztem már irodákat, tárgyalókat a megrendelőnek. Ezek után kért fel az újonnan épülő családi házuk belsőépítészeti tervezésére. Előrelátóan, az építész megbízásával egyidőben kaptam én is a megbízást, így karöltve tudtuk kialakítani a belsőt és a külsőt.

A megrendelő kérésére vidékies stílusjegyeket használtam, visszakoptatott kék bútorokat terveztem és minden tömörfából készült. Az összes bútor egyedi tervezés, egy ügyes asztalos munkája.

A rusztikus és az ipari lakberendezési stílus házassága


A rusztikus és az ipari lakberendezési stílust általában két teljesen ellentétes pólusként szoktuk számon tartani. Az egyik meleg, otthonos, a másik rideg és fémes. Nehéz belegondolni abba, hogy ezeket lehet keverni, de meglepő módon remekül kiegészítik egymást. Olvasd tovább!

A mennyezetre parkettát, téglaimitációt és polisztirol gerendákat tettünk, de olyan minőségben, hogy egyáltalán nem merül fel a látogatóban, hogy ne volnának valódiak. A falon sok helyen, a kő- és téglautánzatokhoz, egy speciális anyagot használtunk. Ez egy francia termék, a helyszínen megfelelő színre színezett kőzúzalék műgyantával kevert anyagát szórják fel a falra, és ezt mintázzák a kívánt formára.

A mennyezetet parketta, téglaimitáció és polisztirol gerenda teszi különlegessé Fotó: Majoros Zoltán

A télikert a ház közepén helyezkedik el. Innen jutunk el az étkező-konyha-nappali egybenyitott terébe és többek között a hálószobába, valamint ide nyílik a nagy fürdőszoba ablaka is.

Van két szoba, amelyet a már nem otthon lakó, de időnként hazalátogató gyerekek vagy a vendégek használhatnak. Ezekhez kapcsolódik egy kisebb fürdőszoba.

A legfelső emeleten a házigazda dolgozószobája és egyben konditerme kapott helyett. A pincében pedig, a házigazda kérésére, egy „fiúrészleg” lett kialakítva borozós résszel, pingpongasztallal.

Kattints a képre, és nézd meg a galériánkat:

Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24
Fotó: Majoros Zoltán
1 / 24

Egy budapesti apró garzon átalakulása, a lakberendező szemévelhttp://www.life.hu/otthon/20171106-egy-budapesti-apro-garzon-lakas-atalakulasa-a-lakberendezo-szabo-ildiko.htmlSokszor mutatunk be gyönyörű hazai otthonokat, melyek érdekes tervezői háttérrel rendelkeznek. Ám, nem csupán hatalmas házakat, de kisebb lakásokat is szeretnek az emberek megújítani, melyekkel nem feltétlenül kell például belsőépítészhez fordulni. Most Szabó Ildikó lakberendező mutatja be egy érdekes kis budapesti garzon csodálatos átalakulását, valamint mesél nekünk munkájáról is. Otthon--Álomotthonok - Mediterrán házból modern családi fészekhttp://www.life.hu/otthon/20190318-atalakitas-mediterran-hazbol-modern-csaladi-feszek.htmlSokakat vonzanak itthon a mediterrán stílusú otthonok, ám az ilyen vágyak kielégítése során a mértéktartás, főként a Kárpát-medencében, elengedhetetlen. A modern építészet egyre inkább a letisztultságot és funkcionalitást kívánja megvalósítani, nem mellőzve természetesen az egyénre szabott dizájnt sem. Ám mi történik abban az esetben, ha a „déli" vonalat túl intenzívnek, a kivitelezését pedig elavultnak, kényelmetlennek érezzük? Nem kell mást tennünk, mint az átalakítással megbíznunk tapasztalt és profi szakembereket, amire kiváló példa a Geppetto Belsőépítészeti Iroda most következő munkája. OtthonOrigoEgy budapesti családi ház kuszaságának megszüntetésehttp://www.life.hu/otthon/20190215-alomotthonok-egy-csaladi-haz-atalakitasa-budapest-belso-keruleteben.htmlMi imádjuk a mesésen átalakított otthonokat, de a szívünkhöz természetesen azok a belsőépítészeti munkák állnak a legközelebb, amelyeket magyar tervezők hazai otthonokban visznek véghez. A most következő lágymányosi családi ház is egy ilyen projekt keretein belül újult meg. OtthonOrigo6 ok, amiért imádjuk a 70-es évek lakberendezési stílusáthttp://www.life.hu/otthon/20190628-6-ok-amiert-imadjuk-a-70es-evek-lakberendezesi-stilusat.htmlEz az évtized magában foglal több uralkodó stílusirányzatot is, a bohémtól egészen a glamdiszkóig. Ezeket akár ma is könnyedén megidézheted, ha tudod, mi vonz téged igazán, miben érzed otthonosan magad. Lássunk pár példát arra, milyen elemeket csempéssz a nappalidba, ha a 70-es évek stílusában szeretnéd felújítani. OtthonOrigoEngedd be a napfényt az életedbe – így használd a sárga színt a lakberendezésbenhttp://www.life.hu/otthon/20190228-engedd-be-a-napfenyt-az-eletedbe-igy-hasznald-a-sarga-szint-a-lakberendezesben.htmlA sárga színt sokan elutasítják, mivel túl intenzívnek tartják. Ám azt hajlamosak elfelejteni, hogy számos árnyalata létezik, sőt, különböző színekkel keverve inkább frissességet, mint vibrálást kölcsönöz a helyiségeknek. Otthon--Sok pénz, kevés ízlés - Súlyos lakberendezési bakikhttp://www.life.hu/otthon/20190523-sok-penz-keves-izles-sulyos-lakberendezesi-bakik.htmlIdőnként lehet látni megmosolyogtató, netán már az ízléstelenség határát súroló lakberendezési remekeket. Írtunk már döbbenetesen csúnya házakról, ám arra, ami most következik, még mi sem voltunk felkészülve. Dőlj hátra, és élvezd! OtthonOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.