életvezetés szakértő coach
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
"Úgy gondolom, hogy a világ attól kerek, hogy sokan sokfélék vagyunk. Néha megbotlunk, néha nagyokat szökdécselünk, ugrunk előre. Van úgy, hogy segítséggel, van úgy, hogy egyedül. Utunk során egyszer csak úgy találjuk, eltévedtünk, mások vagy önmagunk miatt, esetleg úgy érezzük, becsaptak bennünket. Hova tovább? Hogyan tovább? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel találkozunk nap mint nap. A szomorú az, amikor ezekre egyedül akarjuk megtalálni a választ, és nem fogadjuk el a kinyújtott kezet. Kikerülhető mindez, csak szólni kellene."  

Azért választottam a life, business coach (életvezetési szakértő) és mediátor foglalkozást, mert úgy éreztem, hogy a világ olyan irányban halad, ahol egyre inkább egymásra vagyunk utalva, egyre inkább "illik" segítséget kérni és adni. Mára ez már több mint egy szakma: ez egy új hivatás. Persze abban, hogy a munkámat jól elláthassam, segítségemre van a több mint tízéves újságírói múlt és a felsővezetői, üzleti tanácsadói tapasztalat. Minden nap azon vagyok, hogy az embereknek a legjobb tudásom szerint segítsek. Arra fordítom minden figyelmemet, energiámat és szeretetemet, hogy azáltal, amit tanultam és ami bennem van, az ön segítségére legyek.

Mikor segít a coaching?

- ha egy nehéz élethelyzetben elakadt,

- ha konfliktusát akarja rendezni,

- ha sikeresebb, hatékonyabb akar lenni,

- ha szeretné jobban kihasználni lehetőségeit.

Szívesen állunk mindenki rendelkezésére, aki bizalommal fordul hozzánk - vezetői coach-ként pedig karrierfejlesztéssel, munkahelyi problémákkal, stressz-menedzsmenttel, időgazdálkodással, konfliktuskezeléssel, döntéselőkészítéssel is foglalkozom.

Lineo International Consulting Kft.,1068 Budapest, Benczúr utca 11. Tel.: 36 30 657 8438

Weboldal: office@coaching-mediation.hu, www.coaching-mediation.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.