Korosodó pandamamának tűnt a színésznő - Heti beauty-mustra

haj smink szépség Penelope Cruz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A héten bebizonyosodott, a hajvasalókat bizony ideje szabira küldeni, hiszen ebben a szezonban a vállakra leomló, hullámos hajzatok kapnak főszerepet. Az is kiderült, ugyan viselhetjük az aktuális trendszíneket, de ezt sem tehetjük olyan könnyelműen, ahogyan Priscilla Presley, aki alaposan melléfogott.

50 felett csakis megfontoltan

A sminktrendet a drámai árnyalatok uralják, mint a burgundivörös, a bordó, a csokoládébarna és a karamell. Az intenzív, sötét színek pazar és látványos, olykor azonban pimasz módon érettebb és komorabb külsőt is kölcsönöznek viselőjüknek. Priscilla Presley öltözéke szerfelett visszafogottra sikerült, mindez azonban a sminkjéről nem mondható el. Igaz, ezek a tónusok merész lehetőségeket rejtenek, a színésznő mégis inkább egy korosodó pandamamára hasonlít. Eldolgozatlan satírok, elmászott vonások, elhamarkodott színválasztás jellemzi a sminket. Ez utóbbi tekintetében kolléganője is lehetett volna körültekintőbb. Alfre Woodard sminkjének különösen gyenge pontja rúzsának árnyalata, amely meglehetősen borongós ábrázatot varázsol az arcára. Választásuk előtt értetlenül állunk.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Középre tarts!

A szemekbe omló hajzuhatag legütősebb ellenszere, ha "rendezzük sorainkat" és elválasztjuk a hajunkat. Most különösen divatos húzás a középen kettéválasztott frizura, ami csaknem minden arcformához passzol, ráadásul ez a legegyszerűbb és leggyorsabb, amit a hajunkkal művelhetünk. A villámgyorsan elkészíthető frizurának olyan képviselői vannak, mint Sarah Jessica Parker vagy Lisa Kudrow, a Jóbarátok című sorozat Phoebe-je. Őket nem is tudnánk más hajzattal elképzelni, akárcsak Penelope Cruzt, akit szintén hatalmába kerített ez a praktikus, ám mégis roppant dögös megoldás. Nem is meglepő tehát, hogy még olyan hírességek, mint a spanyol trónörökös felesége, Letizia hercegné is erre a variációra szavaznak.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Vasat a szögre

Úgy tűnik, a hajvasalás egyelőre a múlté. A hajegyenesítő szerkezetet ezen a nyáron a szögre akaszthatjuk, sztárjaink - legalábbis a jelek szerint - is így tettek. Kivétel persze, ha bongyorításra szeretnénk használni, bár ezt is csak óvatosan tegyük, hiszen a precíz loknik ideje is leáldozott. Szárítsuk hajunkat fésületlenül, mintha éppen most érkeztünk volna a vízpartról, ahogyan azt Paz de La Huerta, a fiatal színésznő tette. Tőle azért a sminkelési, öltözködési és szájtartási szokásokat ne tanuld el! Alessandra Mastronardi olasz színésznő is a sikkes, de mégis természetesnek ható hullámok mellett döntött, míg Greta Gerwig az 1980-as és 1990-es évek kedvelt módszerét, a dauert hívta segítségül, ami ismét egyre népszerűbb variációnak tűnik a sztárok körében.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.