Fülledt erotikát hozott Beyoncé a Grammyre

Forrás: AFP -
Jay-Z fogyás Grammy 2015 Beyoncé vegán Grammy-gála erotika
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A vasárnap esti Grammy-gála egyik legnagyobb izgalommal várt eseménye Beyoncé produkciója volt. Nos, a gyönyörű énekesnő nem okozott csalódást, és a színpadra lépve rögtön forró hangulatot teremtett.

A bombatestű Beyoncé vékonyabb, mint valaha, amit a Grammy-gálán alaposan, minden lehetséges szögből meg is mutatott a nagyérdeműnek a nyitó előadásában.

Forrás: AFP

A produkció fülledt erotikát árasztott, a gyönyörű híresség előadása alatt csak úgy forrt a levegő a díjátadón. A produkció azonban nem mindenkinek tetszett, a díjátadót követően a közösségi oldalakon sokan támadták Beyoncét, mondván, hogy úgy nézett ki, mint egy ócska prosti. Többen megjegyezték, nem főműsoridőre való, amit művelt, mondván, a gálát gyerekek is nézhetik.

Forrás: AFP



A hírességhez a színpadon férje, a gála egyik legnagyobb veszteseként is emlegetett - ugyanis kilenc jelölése is volt, ám díjat nem zsebelhetett be - Jay-Z is csatlakozott.

Forrás: AFP

Az énekesnő a fogyását a Dailymail szerint egy 22 napos vegán diétának köszönheti, amiről azt nem tudjuk, mennyire egészséges, de az biztos, hogy hatékony.

Beyoncé énekelt Michelle Obamánakhttp://www.life.hu/szorakozz/20140120-michelle-obama-amerikai-first-lady-50-szuletesnapi-bulijan-fellepett-beyonce-amerikai-enekesno.htmlFülledt erotikát hozott Beyoncé a Grammyrehttp://www.life.hu/legykepben/20140127-beyonce-produkcioja-a-grammy-galan-nagyon-erotikus-volt-ferje-jay-z-is-a-szinpadra-allt-vele.htmlVáratlanul új albuma jelent meg Beyoncénakhttp://www.life.hu/szorakozz/20131213-beyonce-amerikai-enekesnonek-varatlanul-megjelent-vadonatuj-otodik-albuma-a-beyonce.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.