Vége Drew Barrymore sötét napjainak

AFP -
frizura színésznő hajfestés hajszín Drew Barrymore
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Drew Barrymore a minap ráunt barna fürtjeire, így mostantól ismét szőke hajjal láthatjuk majd a 38 éves sztárt.

A szőke vagy a barna hajszín áll jobban a sztároknak?

A színésznő új frizuráját egy puccos Hollywoodi szépségszalonban alakították át, nem kevesebb, mint öt óra alatt. Barrymore egyébként maga is érdekelt a szépségiparban, hiszen januárban vezette be Flower névre keresztelt kozmetikai márkáját, melyet az egyik legnépszerűbb amerikai áruházlánc értékesít. "A sminkelés egyetlen szabálya, hogy ne legyél bátortalan. A legjobb alap azonban a boldogság. Ez az, ami sugárzik a pórusaidból és ez az, ami bármelyik fénypúdertől szebben ragyog" - nyilatkozta Drew.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Mivel az 50 első randi sztárja gyerekszínészként kezdte karrierjét, már 6 éves korától sminkelték, amitől jelenleg hathónapos kislányát, Olivet már előre félti. Barrymore szerint a kamaszkor előtt semmiképp nem kellene festeniük magukat a fiataloknak. "A gyerekeknek nem kellene sminket viselniük, olyan hosszúra kéne nyújtani a gyerekkort, amennyire csak lehet."

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]
Kövesd a StílusZsarut a Facebookon!


A StílusZsaru mindig figyel és rajta tartja a szemét a sztárokon és stílusikonokon, valamint azok ruháin is. Követi a legdurvább stílusbakikat és elkalauzol a divat világában.


IRÁNY A FACEBOOK ÉS A STÍLUSZSARU OLDAL!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.