Bradley Cooper új barátnője alig 20 éves

modell fiatal lány párkapcsolat színész nőcsábász Bradley Cooper
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bradley Cooper mindig is nagy nőcsábász hírében állt, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint híres és gyönyörű barátnőinek hosszú névsora.

A 38 éves sármőr tavaly karácsonykor szakított egykori filmpartnerével, Zoe Saldanával, ami után nem sokkal hírbe hozták fiatal kolléganőjével, a 23 éves, Oscar-díjas Jennifer Lawrence-szel. A páros a nagy korkülönbségre hivatkozva tagadta, hogy a barátságon kívül bármi más kialakult volna köztük, most azonban úgy tűnik, Coopert mégsem zavarja ez a fajta különbség.

Forrás: AFP
Forrás: AFP


A Másnaposok sztárja ugyanis egy húszéves modellel, Suki Waterhouse-zal múlatja az idejét. Az újdonsült párt legutóbb Boston utcáin kapták lencsevégre, amint a tavasz első napsugarait élvezték.
A szexi színész korábban már a házassággal is próbálkozott, ám Jennifer Espositóval kötött frigye mindössze négy hónapig tartott. Hódításai listáján szerepel még Renee Zellweger, Olivia Wilde, Jennifer Aniston és Jennifer Lopez is. Kíváncsian várjuk, hogy ez a szerelem mennyire lesz hosszú életű. Tekintve Cooper korábbi kapcsolatait nem jósolunk túl sok időt neki.

Most megtudhatod, mennyire vagy stresszes!

Téged könnyen zavarba lehet hozni, vagy ember legyen a talpán, akitől megfutamodsz? Elemésztenek a gondok, vagy rugalmasan kezelsz mindenféle változást? Most kiderül!

Töltsd ki az ország nagy stressztesztjét!



Egy percig sem bírja szerelme nélkül Kasza Tibihttp://www.life.hu/legykepben/20130318-kasza-tibor-magyar-enekes-nem-birja-a-baratnoje-nelkul.htmlNem akarja lejáratni kollégáit a szóvivőhttp://www.life.hu/legykepben/20130318-gyorfi-pal-orszagos-mentoszolgalat-szovivoje-izgul-kollegai-miatt.htmlHázkutatás volt Stohl könyvének szerzőjénélhttp://www.life.hu/legykepben/20130319-szalai-vivien-a-lifehu-sztarszerzojenel-hazkutatast-tartottak.htmlHivatalosan is egy párt alkot Tiger Woods és Lindsey Vonnhttp://www.life.hu/szeress/20130318-hivatalosan-is-egy-part-alkot-tiger-woods-golfozo-es-es.html"Minden kifolyik belőlem" - Olvasói ondógondok (18+)http://www.life.hu/szeress/szex/20130314-sperma-problemak-terhesseg-es-az-ondo-ize-gyori-szilvia-szakerto.html"Mintha erőspaprika került volna a hüvelyembe" (18+)http://www.life.hu/szeress/szex/20130318-szex-szerelem-parkapcsolat-mintha-eros-paprika-kerult-volna-a.htmlBajban van Gwyneth Paltrow házasságahttp://www.life.hu/szeress/20130318-bajban-van-gwyneth-paltrow-szineszno-hazassaga-a-sztar-ferje-chris.htmlMiért érdemes magyar nőt feleségül venni?http://www.life.hu/szeress/20130311-magyar-not-felesegul-venni-erdemes-sztereotipiak-es-hazassag-magyar-novel.htmlA legmodernebb lánykérés - ez a jövő?http://www.life.hu/szeress/20130314-twitteren-kerte-meg-parja-kezet-egy-facebooknal-dolgozo-srac.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.