poligráf betegség párkapcsolat önértékelés testképzavar megcsalás Othello szindróma féltékenység félrelépés bizalom
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Debbi Wood egy nem túl hízelgő címet tudhat a magáénak, ő ugyanis a féltékenység jelenlegi világrekordere a Daily Mail szerint. Persze ahhoz, hogy valaki az őrültségével kiérdemelhesse ezt, kell egy társ is, aki elviseli őt egy párkapcsolatban. A Life.hu Debbi és Steve Wood szerelmének nyomába eredt.

Féltékeny vagy? Ez az oka! című cikkünkből, melyben alaposan körbejártuk a témát, kiderült, hogy a féltékenység a legtöbb esetben két okra vezethető vissza: a kisajátításra és a kisebbségi komplexusra. Az előbbi esetében a partnerre vonatkozó birtoklási vágyról van szó, vagyis amikor úgy kezeljük a párunkat, mintha annak teste és lelke a mi tulajdonunk lenne. Kisebbértékűség esetén pedig a mi alacsony önértékelésünk áll a féltékenység hátterében. Ha ugyanis bizonytalanok vagyunk önmagunkban, akkor nem tudatos szinten, de gyermekies függőséget alakítunk ki. Nos, Debbi esetében is pontosan erről van szó.

Debbi és Steve Forrás: Northfoto

Van, aki az új pasi volt barátnőjére féltékeny, de az is előfordulhat, hogy egy működő kapcsolatban üti fel a fejét ez a pusztító érzés. A legérdekesebb, hogy ebben a történetben a nőnek még csak oka sincs a hisztire. Mivel azonban önmagát sem képes elfogadni, a párjára és a kapcsolatára vetíti ki bizonytalanságát.

A 30 éves Steve és a 42 éves Debbi kapcsolata mindössze két éve tart, egészen pontosan attól a naptól kezdve, hogy ismerőseik bemutatták őket egymásnak. A legelső randit és az első csókot egy sietős összeköltözés követte, a nő ugyanis azonnal szerelmes lett a férfiba. Mivel ez a kapcsolat első szakaszában még nem volt teljesen kölcsönös, Debbi nehezen tudta kontrollálni a féltékenységét. Pornószűrő programot telepített párja számítógépére és megtiltotta Steve számára, hogy tévét nézzen. Debbi nem szerette volna, ha szerelmének másokon is megakad a szeme, így egész egyszerűen megtiltotta neki, hogy olyan műsorokat nézzen, amelyben nők vannak. Bennünk először itt merült fel a kérdés, hogy Mr. Wood miért nem hagyja ott őrült kedvesét?

Forrás: Northfoto

Ahogy azt már a cikk elején pedzegettük, Steve párja testképzavarral és bipoláris depresszióval küzd, sőt, orvosai szerint egyenesen Othello-szindrómás. A kóros féltékenység egyébként Shakespeare Othello című művének főszereplőjéről kapta a nevét, aki túlzottan féltékeny volt a feleségére, Desdemonára. Debbi tisztában van a betegségével, és szerencsésnek tartja magát, hogy a partnere ilyen megértő. Hogy Steve-re a megértő-e a tökéletes szó, abban nem vagyunk teljesen biztosak, a történet kapcsán azonban egy dolog sokaknak feltűnhetett. Méghozzá az, hogy míg végig egy kapcsolatról, egy barátról és egy barátnőről beszéltünk, a pár vezetékneve mégis ugyanaz. Ennek az az oka, hogy az eljegyzést követően, mert mint ismeretes, erre is sor került, a nő még a házasság előtt felvette a párja nevét, hogy ezzel is meggyorsítsa az eljárást, és megsürgesse az esküvőt.

Az Othello-szindrómával és Steve viselkedésével kapcsolatban Deáki Tímea párterapeuta véleményére is kíváncsiak voltunk. Legközelebbi cikkünkben szakértőnk segítségével a másik oldalt is megvizsgáljuk.

Szabadulj meg az ártó extől!http://www.life.hu/szeress/20131125-gyori-szilvia-a-life-hu-szexualpszichologusa-segit-olvasonknak-hogy-lepjen-ki-az-exe-fogsagabol.htmlŐk az elmúlt 15 év legszexisebb pasijaihttp://www.life.hu/szeress/20131129-2013-ban-adam-levine-lett-a-vilag-legszexibb-pasija-a-people-szerint-jogosan.htmlPasivélemény: Teczár Szilárd egy hiteltelen figurahttp://www.life.hu/szeress/20131129-a-teczar-szilard-fele-fizetos-buli-temahoz-erkezo-pasivelemenyekbol-szemezgetetunk.htmlA hely, ahol megtanultak szex nélkül élnihttp://www.life.hu/szeress/20131125-japanban-a-ferfiak-megtanultak-szex-nelkul-elni-a-nok-ragaszkodnak-a-szingliseghez.htmlA bőség zavara: a férfi, aki két nő közt örlődikhttp://www.life.hu/szeress/20131115-nagy-melinda-asztrologus-asztrozofus.htmlTévhitek, melyekkel a pasik ámítják magukathttp://www.life.hu/szeress/20131119-randi-egeszseg-es-csajozasi-tippeket-tanulnak-a-ferfiak-az-eletmodmagazinokbol.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.