Tip top bár fröccs tető romkocsma rooftop Corvintető tetőterasz hőség Budapest
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A romkocsmák után most a tetőteraszos vendéglátóhelyek dömpingje várható a városban. Ebben a kánikulában nem is vágyunk másra, mint esténként egy-egy finom hűsítőre a barátaink társaságában. Ha pedig ehhez még csodálatos panoráma is társul, az maga a mámor. A Life.hu legutóbb a budapesti karrierkocsmákat gyűjtötte össze, most pedig a hangulatos teraszoknak jártunk utána.

1. Mozizz a város felett!

A Corvintetőt természetesen senkinek sem kell bemutatni. Eddig is szerettünk a fülledt tánctérről egyszerűen csak kilibbenni a hűs nyári éjszakába egy-két végigugrált szám után. Most azonban eljött az ideje, hogy búcsút intsünk a légkondis plázamoziknak, és helyettük a Blaha Lujza tér felett nézzük meg a kedvenc filmjeinket. Ha hétfő, akkor ugyanis Rooftop Cinema, vagyis hangulatos teraszmozi, ingyen popcornnal. Egy hatalmas vászon, egy gigantikus projektor, sör, bor, ajándék kukorica és díjtalan belépés. Ennyi elég is a sikerhez. Olyannyira, hogy egy-egy vetítésre érdemes már a 18.00 órai kapunyitásra odaérni, vagy pedig korábban asztalt, illetve ülőhelyet foglalni. Amint besötétedik, indulnak a jobbnál jobb alkotások, és persze itt is egyszerre szisszen fel és kezd szorgos mocorgásba a Drive alatt minden nő Ryan Gosling mosolyától. Legközelebb augusztus 12-én, hétfő este lesz mozi, a szervezők választása pedig a Fekete hattyúra esett. Ettől függetlenül persze minden nap bulizhatunk a Blaha felett, délután 18.00-tól reggel hatig.
Hol?
Budapest, Blaha Lujza téri Corvin Áruház negyedik és ötödik emelete

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

További képekért kattints ide!

2. Ketrecharc a jó helyekért

Nem könnyű ülőhelyet vadászni Budapest egyik legfelkapottabb tetőteraszán, a Tip Top Bárban sem. Érdemes jó előre asztalt foglalni, ugyanis a legtöbb romkocsmatöltelék estéről estére innen tervezi végignézni a naplementét. Hogy neked is lehetőséged legyen erre, időben telefonálj oda, inalj a Kálvin térről megközelíthető Közhelybe, ott pedig mászd meg a grandiózus csigalépcsőt, és már ott is vagy! "Már épp kezdesz elszédülni, de aztán felérsz, meghallod a zenét, kikéred az első italt, felnézel az égre, majd le a városra és máris elszáll minden gondod" - meséli Regina, aki többször is a Tip Topot választja nyáresti kiruccanásai helyszínéül. "Egyedül a kerítés zavaró kicsit, ugyanis kockás lesz tőle a naplemente" - fűzte hozzá a fiatal lány. Könnyen fogyasztható a zene és a finom szendvicsek, a szabad ég alatt pedig jobban csúszik a fröccs is. A Tip Top igazi, panorámás chillérzést nyújt, ahol szinte minden adott a boldogsághoz.
Hol?
Budapest, Kecskeméti utca 3.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

További képekért kattints ide!


3. Földi paradicsom a hegyoldalban

A Naphegy utcai Terasz egy teljesen más világ. Egy I. kerületi mini Hawaii, fürdőruhás csajokkal, izmos pasikkal, pezsgőfürdővel, pálmafákkal, koktélokkal, DJ-kkel és napsütéssel. Már délelőtt tíz órakor elkezdődik a szervezett henyélés, ami egészen hajnali háromig tart. A lányoknak a belépés a honlap szerint fürdőruhában javasolt, magas sarkúban tilos, de egyébként ingyenes, az urak azonban 2000 Ft-os belépőre vannak kárhoztatva a budai paradicsomban. A beugró lefogyasztható, a hölgyek naptejillatúak, a jakuzzi babakék, a kilátás pedig leírhatatlan. Babzsákok, fotelek, napágyak, puffok, üde zöld környezet, sportpályák és hideg italok várják a hesszelni érkezőket a Naphegy lábánál. A naplementét a tervek szerint csak szeptember közepéig élvezhetjük a trendi luxusteraszon, de addig nagyon. Az út a közeli wellnessközpont felől vezet a mennybe, ahol a nyár hátralévő részében is jobbnál jobb programokkal és bulikkal várnak a házigazdák.
Hol?
Budapest, Naphegy utca 67.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

További képekért kattints ide!


Forrás: [origo]
Forrás: [origo]
Kövesd a Life.hu-t a Facebookon is!


Cikkek, információk, nyereményjátékok, szavazások, horoszkópok és galériák. Kövesd a Life.hu-t a Facebook-on is, ha nem akarsz lemaradni semmiről!


IRÁNY A FACEBOOK ÉS A LIFE.HU OLDAL!



5 spórolós tipp városlátogatáshozhttp://www.life.hu/szorakozz/programok/20130721-szorakozas-utazas-program-5-sporolos-tipp-varoslatogatashoz.htmlEgy kisfilm, amitől beleszeretsz Budapestbehttp://www.life.hu/szorakozz/20130805-egy-fiatal-kulfoldi-szemevel-lathatjuk-milyen-fantasztikus-hely-budapest-.htmlIde özönlik a legtöbb turista - Íme a top 10http://www.life.hu/szorakozz/20130805-franciaorszagba-latogatott-tavaly-a-legtobb-turista-az-ensz-listaja-alapjan.htmlKocsmatárlatok - Kiállítás nedűvelhttp://www.life.hu/szorakozz/programok/20130723-szorakozas-program-szabadido-kocsmatarlatok-hol-lehet-egy-pohar.htmlA margitszigeti Palatinus a világ legjobbjai közötthttp://www.life.hu/szorakozz/20130801-a-margitszigeti-palatinus-is-felkerulhet-a-guardian-legjobb-nyitott-medences.htmlA legjobb beach-filmek nyárra (18+)http://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20130721-mozi-szorakozas-egy-szal-bikinit-hoztam-el-az-utra.html24 óra Párizsban? - Ezt nézd meg!http://www.life.hu/szorakozz/programok/20130718-szorakozas-program-utazas-24-ora-parizsban-ezt-feltetlenul-nezd.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.