Balázs Béla Stúdió filmvetítés design Marc Chagall ruha kiállítás cipő tárlat bútor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha szerepelt az újévi fogadalmaid között, ha nem - ilyenkor, januárban a legérdemesebb kiállításra menni, mert nem kell megküzdened a hideg kihívásaival, ráadásul a gyönyörű tárgyak között még beszélgetni, adott esetben randevúzni is lehet... 

Három kiállítást ajánlunk a figyelmedbe, közülük az egyik hamarosan bezár, a másodikhoz filmvetítéssel egybekötött előadás is kapcsolódik, a harmadik pedig egyszerűen csak érdekes - persze csak ha érdekelnek a szép cipők, ruhák és bútorok, vagyis a mindennapi tárgyak, csak jóval szebb kivitelben.


MAGYAR NEMZETI GALÉRIA
Hamarosan zár a Chagall kiállítás
2014. január 5-ig látható

Az MNG két, egymást kísérő tárlata közül az egyiket a párizsi Musée du Luxembourg Chagall-kiállításának alapján állították össze, és több mint hatvan művet tár elénk. Igazi szenzáció a több mint háromszor négyméteres vászon, az ikonikus művész 1964-ben festett fő műve, az Élet (La Vie). A színpompás, mintegy nyolcvan figurát felvonultató mozgalmas alkotás a művész életének lenyűgöző összefoglalása. Chagall alapvetően derűs és optimista művészetének képezi ellenpontját Ámos Imre, a „magyar Chagall” - a háború örvényében 1937-1944 című kiállítása, amelyben a munkaszolgálat és a háború borzalmait megjelenítő festményekből és grafikákból a zsidóság életének tragikus útja elevenedik meg. A két kiállításon két párhuzamos, a 20. századra jellemző sorsot ismerhetünk meg, és rajtuk keresztül egy jelentős darabot a 20. század történelméből.

Forrás: Facebook/Magyar Nemzeti Galéria, Hungarian National Gallery


LUDWIG MÚZEUM
Úton lenni, vagy útban lenni?
2014. január 12-ig látható

Az Allen Ginsberg munkássága és személyisége köré épített virtuális, multimédiás kiállítást már figyelmetekbe ajánlottuk, most a hozzá kapcsolódó, vetítéssel egybekötött előadássorozat miatt említjük megint. Január 7-én 18.00 órakor a BBS (Balázs Béla Stúdió) archívumának a magyar beatnemzedékhez kötődő anyagaiból válogat Kodolányi Sebestyén. "A generáció, amelynek tagjai nem úton, hanem inkább útban voltak" - ez lehetne az előadás mottója. (In memoriam Hajnóczy Péter, 1981 és Úton, 1981.)

Forrás: http://ludwigmuseum.hu


VAM DESIGN CENTER
Design Now!
állandó kiállítás

Ha eddig nem nézted meg, akkor határozd el, hogy januárban mindenképpen ellátogatsz a Design Now! kiállításra, amely részben gyönyörű cipőket és ruhákat, részben pedig a bútordesign történetének kiemelkedő alkotásait mutatja be, a szecessziótól a modern, posztmodern, illetve az organikus, erotikus és high tech stílusig - olyan darabokat, amelyek a világ kortárs művészeti múzeumaiban is helyet találtak. A tárgykultúra jeles darabjai mellett neves magyar ruhatervezők, illetve cipőkészítők és ékszertervezők munkái is megtekinthetők, és a tárlat folyamatosan bővül fiatal tervezők új munkáival, amelyek egy részét a kiállítási designshopban is megtalálod.

Forrás: Facebook/VAM Design Center
Mit nézünk jövőre a moziban? http://www.life.hu/szorakozz/20131223-mozielozetes-bemutatjuk-2014-legjobban-vart-filmjeit.html7 filmsztár, akivel összefuthattál Budapestenhttp://www.life.hu/szorakozz/20131227-a-47-ronin-bemutatoja-kapcsan-osszeszedtuk-mely-filmsztarokkal-futhattunk-ossze-budapesten.htmlA világ legszebb női mind boszorkányok!http://www.life.hu/szorakozz/20131212-hollywood-legszebb-divai-boszorkanyszerepben-angelina-jolietol-charlize-theronig.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.