3 különleges koncert a hétre

zene koncert szórakozás program szabadidő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szürke hétköznapokon te is vágysz egy kis esti ellazulásra, kikapcsolódásra? A Life.hu most három olyan muzsikával fűszerezett estét ajánl neked a hétre, amelyeken garantáltan nem fogsz unatkozni.  

1. EAST - Egy legenda a színpadon

Közel tizenkilenc év után Budapesten, 2013. március 12-én 19.30 órakor a Művészetek Palotájában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben lép újra színpadra az EAST. A legendás zenekar 1975 nyarán alakult, és még abban az évben novemberben mutatkozott be Szegeden. Ez a fellépés indította el az együttest közel húszéves pályáján - ez idő alatt 11 nagylemezük jelent meg, Magyarországon kívül felléptek Japánban és Nyugat-Európában is. A március 12-i koncertprogram az EAST szinte teljes életművét átíveli.

Mikor?
2013. március 12.
Hol?
Budapest, MÜPA
Bővebb infó: http://mupa.hu/program/east-eletmukoncert-2013-03-12_19-30-bbnh

2. Buli a Klubban

Korom Attila 14 éves korától ír rendszeresen dalszövegeket, verseket, prózát. Néhány verse és novellája megjelent már a gimnazista évek alatt. Zenei pályafutása során minden zenekarának ő volt a dalszövegírója is. Saját produkciói mellett Karácsony Jánosnak, Koncz Zsuzsának, a Kölyökidő tévéműsornak, Benkő Nórának, Hernádi Juditnak, Peter Oginak és a Central Europe Cafénak is írt szöveget. Az előadóművészt kedden este most te is meghallgathatod, ha ellátogatsz koncertjére a Gödör Klubba.

Mikor?
2013. március 12.
Hol?
Budapest, Gödör Klub
Bővebb infó: http://www.godorklub.hu/

3. Borforradalom muzsikával

Csütörtök este egy kitörően lelkes hangulatú koncerten a helyed. A sokaknak ismerős Petruska András (Megasztár 5) zenészbarátai, Horváth Bálint és Bajnok Balázs közreműködésével egy pörgős akusztikus gitárestet ad elő, sok-sok slágerrel és táncra perdítős bulizenével. A sokszólamú játéktechnikának köszönhetően egy teljes zenekart hallhatsz majd. Zenéjükben a blues, a jazz és a könnyedebb dallamok találkoznak, közvetlen hangulattal és határtalan játékossággal árnyalva.

Mikor?
2013. március 14.
Hol?
Budapest, Vinorium borbár
Bővebb infó: www.winebar.vinorium.hu


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.