párkapcsolat válás Jean-Paul Belmondo sztár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jean-Paul Belmondo francia filmszínész különválik belga élettársától, Barbara Gandolfitól - jelentette be hétfőn a színész ügyvéde, Michel Godest.

"Jean-Paul Belmondo mint baráthoz és mint ügyvédhez jött hozzám. Közölte, hogy szép éveket töltött Barbara Gandolfival, de most elhagyja" - tudatta közleményben az ügyvéd.

AFP
AFP

"Nagyon jól tudom, mi történt, és igazat adtam Jean-Paulnak, hogy véget vet ennek a kalandnak. Jean-Paul mindig úgy irányította a magánéletét, ahogyan ő akarta" - tette hozzá.

A 37 éves Barbara Gandolfit több ízben is meghallgatta a francia és a belga igazságszolgáltatás egy őt, illetve a volt férjét érintő pénzügyi nyomozás keretében. Jean-Paul Belmondót is meghallgatták a 200 ezer eurós (56,97 millió forint) kölcsön ügyében, amelyet állítólag a színész a fiatal nőnek, az egykori Playboy-modellnek nyújtott, akivel 2008 júniusában találkozott egy étteremben a francia Riviérán.

A belga ügyészek szerint Barbara Gandolfi arra használta a neves színészt, hogy pénzt csaljon ki tőle. Korábban Belmondo azt mondta, nincs semmiféle "ügy", és nincs mit kedvese szemére vetnie.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.