Eszenyi Enikő Megasztár Vígszínház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Úgy tűnik, Eszenyi Enikő betegsége mégiscsak komolyabb, mint gondoltuk. A Vígszínház közleményében az állt, hogy operációja után hamar színpadon lesz, ehhez képest decemberi előadásait is lemondták a színésznőnek.

Múlt héten pénteken operálták meg a Vígszínház igazgatónőjét, aki ezért a Megasztár 5 felvételén sem tudott megjelenni, és egy darabig színdarabjaiban sem szerepelhet. A színésznőnek állítólag egy korábbi balesete miatt kellett kés alá feküdnie, de heteken belül visszatér a világot jelentő deszkákra. Hiányzása miatt azonban borultak a decemberi programok - hat előadás marad el az év végéig.

http://press.tv2.hu
http://press.tv2.hu

"Enikő lábadozik, köszönjük, jól van. Betegségének részleteit magánügynek tekinti, s kéri, hogy ezt tartsák tiszteletben" - nyilatkozta Czifra Réka, a Vígszínház sajtóreferense a Borsnak. De a Megasztár ítészei közé is visszavárják a rajongók a színésznőt, hiszen jelenléte a műsor egyik igen fontos eleme. "Csupán annyit tudok megerősíteni, hogy Eszenyi Enikő egy korábbi sérülése miatt kisebb műtétre szorult. Az állapotáról sajnos nem tudok tájékoztatást adni, csütörtökön derül ki, hogy pénteken ott lehet-e a Megasztár 5 zsűritagjai között" - mondta Koltai Tamás, a TV2 szóvivője.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.