X-Faktor Vastag Csaba Vastag Tamás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Alig néhány napja esett ki a fiatalabb Vastag testvér az X-Faktorból, a zenészek máris versengenek a fiatal tehetségért. Neki azonban az éneklés mellett még egy nagy feladata van: érettzségiznie kell.

Keresztes Ildikó, Tomi mentora azzal búcsúzott kedvencétől szombat este, hogy ő már most egy valódi tinipopsztárnak látja Tamást. A jószemű mentor álma hamarabb teljesült, mint azt bárki gondolta volna: Tomit ugyanis - bátyjával, Csabival és Király L. Norbival együtt - leszerződtette a többek között Tabáni István, MC DC és Varga Viktor pályáját is egyengető menedzseriroda. A három X-faktoros jövője így máris biztos kezekben van - tudtuk meg a Borsból.

rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

"Ajándék számunkra, hogy együtt dolgozhatunk ezzel a három tehetséggel. Ezen a héten még összeülünk a zenei producerrel, és mindent megbeszélünk. Annyi biztos, hogy Tomiék megnyugodhatnak, nem fognak parkolópályára kerülni a műsor után sem. Az együttműködésünkkel azonban nem szeretnénk megzavarni az X-Faktort, így annak csak januárban lesz eredménye" - árulta el Posztobányi Andor, a menedzseriroda ügyvezetője.

Tomi boldogsága most határtalan, hiszen népszerűsége megkérdőjelezhetetlen, és már most igen sokan segítik karrierjét. "Tudom, hogy Tabáni Istvánnal és Varga Viktorral is nagyon jó munkát végeztek, így remélem, velem is futni fog a szekér" - mondta Tomi, akinek most viszont az X-Faktor mellett a tanulásra kell leginkább koncentrálnia, hiszen érettségiznie kell. A lányok nagy kedvence azt is tudja már, hogy karrierje miatt az iskola befejezése után testvére, Csaba után költözik Budapestre.

Vastag Csabi viszont még állja a sarat a tehetségkutatóban, Tomi pedig reméli, hogy kiesésével bátyja közelebb jut az áhított győzelemhez. ,,Remélem, hogy azok, akik eddig rám szavaztak, most helyettem Csabit segítik voksaikkal. Sőt, kérem is őket, ne hagyják magukra a bátyámat, szavazzanak rá!" - kérte rajongóit Tomi.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Szíj Melinda elhagyja családját?http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101207-szij-melinda-elhagyja-csaladjat.htmlMichael Douglas tolószékbe került?http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101206-michael-douglas-toloszekbe-kerult.htmlBálint Antónia anyagi gondokkal küzd?http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101206-balint-antonia-anyagi-gondokkal-kuzd.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.