Brad Pitt karácsony utazás Maddox Angelina Jolie
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fantasztikus karácsony előtt áll Angelina Jolie, Brad Pitt és hat gyermekük.

A gyönyörű színésznő nemrég egy rádióinterjúban kifejtette, hogy már az összes ajándékot megvette szeretteinek. "Már minden kész, becsomagolva, feldíszítve" - mondta Az utazó című filmért frissen Golden Globe-díjra jelölt Jolie.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

"Alig egy napja lettem készen mindennel, a dobozok becsomagolásával, az üdvözlőkártyák megírásával" - vallotta a 35 éves anyuka. Azt viszont, hogy idén hol karácsonyozik a népes család, még homály fedi. "Utazgatni fogunk a gyerekekkel, amerre csak kedvünk tartja. Ez az, amit mindannyian imádunk."

Nem árt, ha Angie az év végét pihenéssel és családjával tölti, mert januártól temérdek munka hárul majd rá. A színésznőt várja a vágószoba, ahol a hazánkban nemrég leforgatott filmjének munkálatait kell majd irányítania, illetve egy szinkonszerepe is lesz. A jövő nyáron mozikba kerülő Kung fu panda 2. című filmben ugyanis ismét ő szinkronizálja Tigrist mestert. "Kissé skrizofrén vagyok, amikor ennyi ideig bezárva kell lennem. De majd csak megoldom valahogy" - viccelődött a világ egyik legszebb asszonya.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.