gyermekbetegségek Palik László fulladás Marsi Anikó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szeptemberben Palik László és családja elhagyta Magyarországot, azóta pedig igen keveset hallhattunk róluk. Most kiderült, mi áll a gyors költözés hátterében.

Voltak, akik állították, hogy Palik felesége, Marsi Anikó súlyos beteg, később kiderült, hogy egészen más áll az ausztrál út hátterében. Palik elmondása szerint Vilmos fiánál két évvel ezelőtt diagnosztizáltak kruppot, más néven gégeszűkületet. Ez nem drámai betegség, de súlyos tünetekkel jár, mert éjszaka fulladásos rohamok kísérhetik. Lacinak egy orvos barátja javasolta, hogy erre a legjobb gyógymód, ha kisfia egyszer "megússza a telet" - ezért döntött a család a hosszabb utazás mellett.

rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Vilmoshoz korábban többször mentőt kellett hívni az éjszakai rohamok miatt, de ennek már vége szakadt. "Az elmúlt négy hónapban egy darab gyógyszert sem szedett be, és szerencsére semmi baja nem volt" - újságolta büszkén az aggódó édesapa.

Palik László, Anikó és fiaik néhány hét múlva térnek majd vissza siófoki otthonukba, amint jobb lesz az időjárás. "Már nem fogunk sokáig maradni. Még egy pár hétig biztos, mert szeretnénk megvárni, amíg otthon kisüt a nap. Nagyon hiányoznak már az otthoniak. A nagylányom, az édesapám és még az anyósom is" - vallotta Laci, akinek az eddigi intenzív televíziós munkáját a gyermeknevelés váltotta fel az elmúlt hónapokban.

Forrás: RTL Klub

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.