Való Világ 4 Olivér villalakó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nyilvánosságra hozták azt a felvételt, amin a villa törzsfőnöke társai vajkrémébe szemtelen módon beleevett. Oli vérszemet kapott, és reagálása polgárpukkasztóan hatott a többiekre.

Anikó és Zsófi barátságának lőttek

A két leányzó között napok óta megtört valami. Az utolsó pillanatig melegítették a vasat, mígnem megégették magukat. A párbajon a fekete szépség nem kampányolt a legjobb barátnőjéért, és a stafétabotot átadta Bécinek. A naiv lány utolsó napja a villában igen gyászosra sikeredett.



Játékkonzol

Nagy az isten állatkertje. Ha nem derült volna ki a kisfilmből, hogy mit csinálnak, ezt gondoltam volna. Kieresztették a villalakók a fáradt gőzt. Kimondottan helyesek voltak, ahogy ugráltak, mint a bakkecskék.

Étellopás

A kvartettnek elfogyott az összes élelmiszere, rosszul gazdálkodtak, kapzsi módon elették egymás elől a kaját. Ám ha ez nem lenne elég, Olivér a másik csapattól lopott vajkrémet, amit ismét szóvá tettek. Anikó egy ártatlan megjegyzése miatt saját csapata ellene fordult, és az "ellenségnek" sírta el bánatát. A vajkrém miket nem képes kihozni az emberekből. Észveszejtő csetepaténak lehettünk tanúi.


Feloszlóban az ötösfogat

Az álszent Szöszi a párbaj előtti felkészüléshez segítségül a Rácz testvéreket választotta. Barátnőjében, Anikóban ekkor egy világ omlott össze, amikor nem hallotta a nevét, és úgy döntött, hogy a kampánybeszédet nem vállalja. A naiv lány egész nap nem vette észre magát. Ezzel szemben a négyes klikk lelkileg maximálisan támogatta a luxusvilla legnagyobb karakterét, Alekoszt. Oli felszerelte barátját különböző, szerencsét hozó amulettekkel.

Párbaj utáni sírás, nevetés

Alekinót barátai őrjöngve várták a villa kapujában, Zsófi rajongói az udvart sem közelítették meg. Magáért beszélt az etap, hogy mennyire bíztak a kicsi lány népszerűségében. Kezd egyre szórakoztatóbbá válni a leszűkült négyesfogat. A budaörsi lány búcsúlevelétől potyogtak Ani könnyei és szánta-bánta bűneit. A rapper Béci közben "arcos-harcos" stílusával kihúzta a gyufát a manipuláció mesterénél, Olinál.

Romantika a villában

Te jó ég, José Armando de La Florio. Forró ölelés, heves csók, gyengéd érintések, erotikus hajba túrás, fülledt levegő, nagy boldogság, szerelem, már csak egy Porsche hiányzik, amivel száguldhatnak a fiatal szerelmesek. Lejárt a 12 napos büntetés a villa gerlepárjának, ezek után kibújhatott a Gigiben és Jerzyben lakozó kisördög.

http://pro.hit.gemius.pl/gstream.js

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.