VV4: Éva és Alekosz barátsága veszélybe került

VV Éva VV Alekosz VV Anikó balhé büntetés VV Jerzy Való Világ 4 barátság őrjárat katonai felszerelés kiképzés VV Béci
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A katonai hetet a két jóbarát viszonya sínylette meg eddig a legjobban. Éva folyton szabályt szeg, amit Alekosz nem néz jó szemmel, és mindig kioktatja, rendre utasítja a törtető lányt, akinek ettől a haja már az égnek áll.


Alekosz és Éva összebalhézott

Szerdán Éva és Jerzy került össze az éjszakai őrség alkalmával. A szolgálat alatt a szépfiú elaludt, de mivel Éva volt a társa, így a büntetést mindketten megkapták, és mind a ketten bűnhődtek. Mivel Alekosz volt a rajparancsnok, így ő szabhatott ki szankciót a két katonára. Úgy döntött, hogy ismét őket osztja be az éjjeli őrszolgálatra, erre a törtető lány kiakadt.

Éva újabb büntetést kapott

Anikó és Éva sapkájáról hiányzott egy fontos részlet, mégpedig a rangjelzés. A rosszkislány hamar meglelte, míg a törtető lánynak ez megint nem jött be. Végül a parancsnok talált rá, így Évára személyes büntetést szabtak ki: gondolkozó állásba kellett állnia hosszú perceken át. A katonai hét valakinek bejön, valakinek nem. Éva például egyenes rühelli, Alekosz pedig retro élményként éli meg.

Alekosz kontra Anikó

Alekosznak sikerült megtalálnia Anikót is, így most már két szövetségese is veszélyben van. Ezúttal a rosszkislány csoki kéréséből lett egy sziporkázó szópárbaj. A görög dumagépnek nem tetszik Ani parádézása, a fekete szépségnek pedig az érdi biztonsági őr stílusa nem jött be. Szerencsére a fiatalok egy-egy feladat alkalmával képesek fegyverszünetet tartani, így csapatmunkával ezúttal egy villaindulót alkottak. A közös munka befejeztével és a szusszanás közben Évának és Aleknak volt arra ereje, hogy összeakasszák a bajszukat.

Béci eldugta Alekosz sapkáját

Béci úgy gondolta, hogy letöri Alekosz szárnyait, ugyanis szerinte túlságosan felvette az uralkodó szerepet, és épp ideje ebből alább adni. Rácz úr úgy gondolta, hogy megvicceli az okostojást és eldugja egyik legfontosabb kellékét, a sapkát. Alekinónak így kijárt a büntetés, mivel a sapkát nem találta meg. A military héten a villakatonák megtanultak a fegyverrel bánni, természetesen játékpisztolyokról van szó. Viszont Jerzy fegyvere "elsült", így közel 80 női fekvőtámasz lett a büntetése. A parancsnokok nem viccelnek, rendre és fegyelemre tanítják a luxusbörtön foglyait.

Alekosz kiborult Évára

Kihirdették a nap katonáját: társai szerint ezúttal Béci teljesített kimagaslóan, így elő is léptették. Majd Éva volt az a szerencsés, aki az éjjeli őrséget oszthatta be. Se szó, se beszéd kijelölte beteg barátját, Alekoszt hajnali szolgálatra. Ám jött Béci, a hős, aki intelligensen átvállalta a görög szoknyapecér feladatát. Ezek után az érdi Ciceró kifejtette véleményét a törtető lány cselekedetéről, amit személyesen Éva arcába vágott.




Titokban férjhez ment Oroszlán Szonja!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110324-nagy-titokban-ferjhez-ment-new-yorkban-oroszlan-szonja.htmlVV4: Egész Leányfalu retteg Béci és Gigi családjátólhttp://www.life.hu/hazitunder/20110323-vv4-lakohelyukon-rettegnek-beci-csaladjatol.htmlFel is út, le is út, haver! - pasiszemmelhttp://www.life.hu/sztarszerzok/20110323-franco-marco-fel-is-ut-le-is-ut-haver-.htmlTeknőshulla a frigóban - a facér pasi naplójábólhttp://www.life.hu/sztarszerzok/20110322-sztankay-adam-teknoshulla-a-frigoban-a-facer-pasi-naplojabol.htmlA fiam szerelmes Szandikába - pasiszemmelhttp://www.life.hu/sztarszerzok/20110316-franco-marco-a-fiam-szerelmes-szandikaba-pasiszemmel.htmlSzandika egész nap csak alszik, mégis eltartja új pasijahttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110324-szandika-eltartatja-magat-gombi-baratjaval.htmlVV4: Óriási hatalom került Alekosz kezébe!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110323-oriasi-hatalom-kerult-alekosz-kezebe.htmlItt a péniszméret-térkép! - Európában a magyaroké a legnagyobbhttp://www.life.hu/szorakozz/utazas/20110321-peniszmeretterkep-europaban-a-magyaroke-a-legnagyobb.htmlDührohamot kapott Chris Brown egy interjú miatthttp://www.life.hu/szorakozz/zenekonyv/20110323-duhrohamot-kapott-chris-brown-egy-interju-miatt.htmlMegfejtettük az olasz nők titkát - Te is lehetsz tökéletes!http://www.life.hu/legytrendi/streetfashion/20110317-az-olasz-divat-alapelvei-ruhadarabok.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.