Jeff Goldblum Lorenzo Lamas Sean Penn párkapcsolat Scarlett Johansson Mickey Rourke Jason Statham Albert herceg korkülönbség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Legutóbb arra kaptuk fel a fejünket, amikor megtudtuk, hogy a bombázó Scarlett Johansson a nála huszonnégy évvel idősebb Sean Penn-nel kavar - immár három hónapja. De nem ők az egyetlen "furcsa pár" az álomgyárban - íme olyan sztárszerelmek, ahol a férfi élete teljében van, választottja pedig szemtelenül fiatal.

Scarlett Johansson (26) és Sean Penn (50)

Scarlett lábai előtt férfiak milliói hevernek, de ő az utóbbi években férjes asszonyka volt - Ryan Reynolds színésztől 2010 decemberében vált el. Woody Allen múzsája nem búslakodott sokáig, ugyanis januárban már felröppentek a hírek, hogy a nála lényegesen idősebb Sean Penn-nel kavar. Viszonyukat annak ellenére is tagadták, hogy jónéhány paparazzifotó látott napvilágot Cabo San Lucas-i romantikázásukról. Március végén azonban Reese Whiterspoon esküvőjén már együtt jelentek meg, vállalva ezzel a pletykákat és a rosszalló megjegyzéseket. Számukra most egy a lényeg: élvezni a friss szerelmet és egymást, ameddig csak lehet.

northfoto.com / AFP
northfoto.com / AFP


Albert herceg (52) és Charlene Wittstock (32)

Monaco hercege nagy nőcsábász hírében állt: szerelmeinek listáján nem egy modell szerepelt már. Ma ő is fiatal kedvessel büszkélkedhet. Albert nemrég jegyezte el dél-afrikai olimpiai úszóbajnok kedvesét, Charlene-t. A szerelmesek 2000-ben találkoztak, amikor a hercegségben úszóbajnokságot rendeztek.

 AFP
AFP

Jeff Goldblum (58) és Lydia Hearst-Shaw

A Jurassic park sztárja több mint harminc évvel fiatalabb szépséges szerelme oldalán találta meg a boldogságot. Lydia Hearst-Shaw modell és örökösnő is egyben - ő William Randolph Hearst sajtómágnás dédunokája.

northfoto.com / AFP
northfoto.com / AFP

Hugh Hefner (84) és Crystal Harris (24)

A nyuszis magazin atyja már számtalan menyasszonyt tudhat maga mögött: a legújabb "szerzeménye" a nála hatvan évvel fiatalabb nyuszilány, Crystal. "Nem is érzékelem a köztünk lévő korkülönbséget. Tökéletesen kijövünk egymással" - vallotta a szőkeség, aki odáig van Hugh energikusságától. A férfi egyébként karácsonykor, egy otthoni mozizás után kérte meg kedvese kezét.

 AFP
AFP

Lorenzo Lamas (52) és Shawna Craig (23)

Vitathatatlan, hogy Lorenzo remekül tartja magát, de annyira azért mégsem, hogy egy nálánál huszonkilenc évvel fiatalabb nőt válasszon. Lamas valódi agglegény, ennek ellenére lehet, hogy most mégis rátalált az igazira - február 20-án eljegyezte barátnőjét. Az biztos, hogy Lorenzo kedvese és lánya nagyon jóban lesznek egymással, ugyanis gyakorlatilag egyidősek: a színész lánya egy évvel idősebb Shawnánál.

 AFP
AFP


Jason Statham (39) és Rosie Huntington-Whiteley (23)

A szállító című film észvesztően férfias sztárja, Jason Statham ízlése a nők terén kifogástalan. Legújabb hódítása a Victoria's Secret fehérneműcég egyik angyala, a vonzó Rosie Huntington-Whiteley, aki tizenhat évvel fiatalabb az akciósztárnál. A szerelmesek egy éve randizgatnak, és úgy tűnik, semmi nem állhat az útjukba. Rosie imádja Jason erotikus kisugárzását, a férfi pedig elolvad meseszép barátnője tekintetétől - nem lesz itt probléma a korkülönbség!

 AFP
AFP


Guy Richie (41) és Jacqui Ainsley (28)

Ha Madonna - Richie exneje - randizhat huszonegynéhány éves modellekkel, akkor Guy miért ne múlathatná az időt fiatal szépségekkel? A Blöff rendezőjének új barátnője a 28 éves Jacqui Ainsley, és úgy tűnik, méltó utódja lesz Madonnának. Richie a popkirálynőtől való 2008-as válása óta kavart a szlovák fehérneműmodellel, Michaela Kocianovával és a haiti színésznővel, Mellany Gandarával is, de mind közül Jacqui volt az, aki igazán felkeltette a férfi érdeklődését. A pár már hónapok óta együtt él - szeptemberre várják első közös gyermeküket.

northfoto.com
northfoto.com


Mickey Rourke (61) és Anastassija Makarenko (24)

Mickey Rourke a 9 és fél hétben őrjítően szexis volt, de sármja az évek során semmivé lett. Az utóbbi években - megkopva és kevésbé jóképűen - visszatért, begyűjtve egy Oscar-jelölést, egy Golden Globe-díjat és egy szemtelenül fiatal szőkeséget. A filmvászon rosszfiúja az utóbbi időben egy meseszép orosz modellel, Anastassija Makarenkóval kavar, aki mindössze huszonnégy éves. A köztük lévő harminchét év korkülönbség ellenére remekül megértik egymást, bár félő, hogy Mickey számára mindössze csak egy trófea az orosz bombázó.

AFP
AFP

VV4: Senki sem számított a váratlan döntésre!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110330-alekosz-kiborult-hogy-aniko-elhagyta.htmlJennifer Aniston utánozza Angelina Jolie-t?http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110330-jennifer-aniston-rendez.htmlVastag Csaba kielégítette a lányokathttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110330-tobb-tucat-lanynak-szerzett-oromet-vastag-csaba.htmlVV4: Béci lopásra adta a fejéthttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110329-vv4-beci-lopasra-adta-a-fejet.htmlBeyonce és édesapja különváltakhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110329-beyonce-es-edesapja-kulonvaltak.htmlGyönyör és agresszió: nők szexvadászatonhttp://www.life.hu/szeress/szex/20110324-szex-es-parkapcsolat-noi-szexvadaszat.htmlFantasztikus fantáziák: szex egy azonos neművelhttp://www.life.hu/szeress/szex/20110324-szex-es-parkapcsolat-fantasztikus-fantaziak-szex-egy-azonos-nemuvel.htmlTe színlelted már az orgazmust?http://www.life.hu/szeress/szex/20110324-szex-parkapcsolat-neked-jo-volt.htmlA munkád öli meg a szerelmet!http://www.life.hu/szeress/szerelem/20110324-szerelem-parkapcsolat-ertem-lazits-edes.html10 jel, hogy nincs még túl az exenhttp://www.life.hu/szeress/parkapcsolat/20110322-10-jel-hogy-a-parod-meg-nincs-tul-az-exen.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.