Alekosz csúnyán beletiport Anikó lelkébe

Anikó Alekosz VV4 sztár villalakó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A görög okostojás ezúttal ismét Anikót találta be, ugyanis a rosszkislány családja nevében írt levelében alaposan megsértette a fekete szépséget.

Anikó a lelki békéjét keresi

Laci távozása után a villalakók rájöttek, hogy felesleges a sérelmeiket magukban tartani, mert úgy gondolják, hogy a katona játékból való búcsúzása az elfojtott érzelmeknek köszönhető. Anikó ezek után úgy döntött, ő kibeszél magából mindent, ami a lelkét nyomja. Első körben Évával és Bécivel próbálta az eddigi konfliktusait rendezni. A törtető lány viszont nem volt partner a békepipa elszívásában. Valójában Évike nem tudja elfelejteni a legközelebbi kiválasztást, és nagy erőkkel nyomul a karnyújtásnyira lévő nyereményért.

Éva szabályt szegett

Első ébredés Laci nélkül. Anikó kereste elveszett báránykáját, ahogyan Béci is. Rácz úr úgy próbálta felidézni az ügyvéd úr "szellemét", hogy szolidaritásból felvette a pólóját. Az este folyamán gyűltek a viharfelhők, így Éva a szaunába menekült, magára hagyva lelki társát, Alekoszt, aki ezt reggel nem is hagyta szó nélkül. A görög szoknyapecér Évike haját húzogatta, ez utóbbi pedig szabályt szegett azzal, hogy nem a helyén töltötte az éjszakát. A műsor készítői befenyítették Évát: ha így folytatja, búcsút vehet a lila kendőtől.

Robbant a torta

A jutalomjáték alatt versek segítségével próbáltak a lakók rájönni, hogy a kulcsok hová vannak eldugva. A tét egy ínycsiklandozó torta volt. Tüzelőfa, slag, szennyestartó - csak néhány helyszín, ahol megtalálták a kulcsokat, de a negyedik rejtekhelyre csak nehezen jöttek rá. A jakuzzi volt a megoldás.


Alekosz megbántotta Anikót

Egy kedves, szívhez szóló feladatot kaptak a dzsungellakók. Egymásnak kellett levelet írni, mindezt úgy, mintha valamelyik családtagjuktól kapnák. Mindenki magára, illetve a hozzátartozóira ismert, viszont Alekosz nem érzékelte az ugratás és a bántás közötti különbséget. Anikó családja helyett a görög dumagép ragadott tollat, ami a fekete szépséget könnyre fakasztotta. Kissé elvetette a sulykot az érdi okostojás, és a játék után is lelketlenül bánt a rosszkislánnyal.


Jerzy bátorságpróbán

Eljött a szépfiú ideje is. A legnehezebb bátorságpróbára - a nézők szavazata alapján - Jerzynek kellett menni. Egy határozott lányt választott segítségül, Évát. Amíg a többiek az udvaron izgultak, addig a fiú a fejét "rázhatta" a különböző urnákban, ahol mindenféle csúszómászó akadályozta abban, hogy kimentse a korongokat a szájával. Jerzy végül hősként és 5 koronggal térhetett vissza társai közé.




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.