VV Éva VV Anikó hiszti Való Világ 4 kaszinó vendégség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy lelkes esemesező gázolt bele a törtető lány lelkébe, ugyanis púder nélkül negyvenévesnek titulálta. Erre Évike teljesen kiborult, és ami ezután jött, az csak hab a tortán.

Éva hisztirohamot kapott

Éva ezen a héten védettséget élvez, így megúszta, hogy Bécivel párbajozzon. Ám folyton azon kattog, hogy a legközelebbi mérkőzésen vélhetően Anikóval fog megküzdeni. Újabb kedves esemesek érkeztek, amitől a törtető lány hisztirohamot kapott. Púder nélkül negyvenévesnek titulálták, ezek után leocsmányozta saját magát, undorítónak tartja a küllemét. A békéscsabai lánynak így is kisebbségi komplexusa van, amit az SMS írója csak megerősített benne. Ezek után Alekosz borzolta tovább a kedélyeket, amikor is Aninak kezdett el udvarolni. Ezt persze nem hagyta szó nélkül a bongyor hajú lány, aki ijesztően lépett fel a turbékolókkal szemben.

Jerzynek nem az erőssége a szinkronizálás

Éva kedélyállapota javult, miután igen vicces feladatot kaptak. Az anyacsatornánál induló új török sorozatot kellett szinkronizálniuk. Nagyon komolyan vették a feladatot, bár a bambula Jerzy azt se tudta, milyen rendezvényen van, és folyton miatta kellett ismételni. Vagy elfelejtette, hogy ő jön, vagy nem tudott olvasni, vagy épp beleröhögött. Alekosz viszont zseniálisan teljesített.

Anikó a konyhában

Harmadik napja tart a vacsorahét, ezúttal Anikóra került a sor, aki Bécit választotta kuktájának. Azt már tudjuk, hogy a fekete démon nem a főzőtudományáról híres. Anikó a kaszinó estéjét szerette volna feleleveníteni, a póker világába kalauzolta el társait.

Anikó vs. főzés

Miután az alapanyagok megvoltak, Ani Béci segítségével látott neki a sütés-főzésnek. A rosszkislány végtelen lelkesedéssel állt neki, de sajnos még egy egyszerű habarás is gondot okozott neki, és még a kuktáját se tudta úgy "felhasználni", ahogy érdemes lett volna. A kotyvasztás közben megvitatták a közelgő párbaj kimenetelét: Ani úgy véli, hogy Jerzynek kapáltak. A desszertre a lány totál kinyúlt, így Béci hathatós segítségével elkészült a nutellás palacsinta.

Vacsora tálalva

Anikó krupiéként várta vacsoravendégeit, szinte egy játékterem lett a villa nappalijából. A leves mindent vitt, ám Alek a hangulatot megzavarta azzal, hogy beszólt Évának zsíros arca miatt. A második fogásban egy dolog hibázott, a túlfűszerezett párolt káposzta. Végül a rosszkislánynak pókerja volt, tarolt, ami a pontokat illeti, ő került az első helyre.



VV4: Újabb szabálysértés a villábanhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110412-vv4-ujabb-szabalysertes-a-villaban.htmlVV4: Éva átverte Anikót - durván egymásnak estek!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110411-valo-vilag-4-eva-atverte-anikot-durvan-egymasnak-estek.htmlVV4: Béci megy párbajozni!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110410-vv4-becit-kuldtek-parbajozni.htmlVV4: Éva retteg Bécitől!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110408-vv4-eva-retteg-becitol.htmlGigi és Béci rajongói Évát áztatják a médiábanhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110415-evat-furja-gigi-es-beci.htmlMeglepő fordulat! Gigi is visszaköltözik a villába Olivérrel együtt?http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110414-gigi-is-visszakoltozik-a-villaba.htmlVV Gigi: Nem pornóztam, csak műanyag tárgyakkal játszottam! (+18)http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110405-vv-gigi-nem-pornoztam-csak-muanyag-targyakkal-jatszottam-videointerju.html




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.