szívtipró terhesség Hugh Grant
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hugh Grant az egyik legsármosabb agglegény - de úgy tűnik, őt is elérte a végzet, és hamarosan édesapa lesz.

Állítólag végleg megállapodik Hugh Grant, mert megtalálta azt a szerencsés asszonyt, akivel leélné az életét. Választottja a harmincegy éves Tinglan Hong, aki tizenkilenc évvel fiatalabb a színésznél.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A Bridget Jones-filmek sármos főhőse először tavaly találkozott a lánnyal, és állítólag idén január óta tart a románcuk. A napokban egy bárban látták a párt ismerőseikkel, és a szemtanúknak rögtön feltűnt Hugh Grant és kedvese viselkedése. Nagyon komolyan beszélgettek, és Tinglan egyetlen korty alkoholt sem fogyasztott, ráadásul a hasa tájékán is domborodott valami.... "Nagyon közel ültek egymáshoz, de egyikőjük sem tűnt túl boldognak a beszélgetés alatt. Aztán az utcán folytatták a társalgást, majd a lány egyedül ment haza az autójával" - vallotta később egy szemtanú.

Hugh Grantnek nem volt komoly kapcsolata 2007 óta - ekkor szakított Jemima Khannal. Grant egyébként köztudottan odavan a kínai nőkért: tavaly Kínába látogatott, az utazás végén pedig ódákat zengett a kínai asszonyok szépségéről.

Kórházba került Hajdú Péter kisfiahttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110426-korhazba-kerult-hajdu-peter-kisfia.htmlVV4: Anikó érdekes stratégiába kezdetthttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110425-vv4-aniko-erdekes-strategiaba-kezdett.htmlLebuktak a villamoson alkoholizáló sztárok - videóhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110425-palinkatura-sztarokkal-a-moszkva-tertol-a-petofi-hidig.htmlVV4: Anikó kiborult Olivér távozásakor - Videó!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110425-vv4-aniko-kiborult-oliver-tavozasakor-video.htmlValó Világ 4: Anikó lett az utolsó kiválasztott!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110424-valo-vilag-4-az-utolso-kivalasztas.htmlLindsay Lohant négy hónapos börtönre ítéltékhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110424-lindsay-lohant-negy-honapos-bortonre-itelte-a-los-angelesi-birosag.htmlCsillag születik: Máté Péter visszatért!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110423-csillag-szuletik.htmlVV4: Alekosz: "Meg kell mentenem Évát a párbajtól!"http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110423-vv4-alekosz-meg-kell-mentenem-evat-a-parbajtol.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.