VV4: Kiderült, ki jut tovább a fináléba!

Anikó Éva valóságshow VV4 Való Világ Villa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A VV4 utolsó párbaját 51%-kal Éva nyerte. Így a törtető lány is bekerült a fináléba, ahol Alekosz és Jerzy mellett pózolhat.

Már régóta ért a két lány közötti összecsapás, s végre eljött a pillanat, hogy tabuk nélkül egymás képébe vágják, amit gondolnak a másikról. Ahhoz képest, hogy egy iszapbirkózásra számítottunk, igen családias és csendes mérkőzésnek lehettünk szem- és fültanúi. Ám a közönség mégis egy B-középhez volt hasonló, akik kígyót-békát üvöltöttek az ellenfélre. Anikó és Éva vállat vonva vették tudomásul az odapirításokat.



Meglepő volt, hogy Szandikának és Olivérnek színét sem lehetett látni - állítólag haknizni voltak a reality-sztárok -, így az összes többi kiesett villalakó Anikó táborában ült. Sajnos a bekiabálásokkal és a szurkolással sem tudták befolyásolni a nézőket, ugyanis Éva 1% különbséggel, de győzelmet aratott a rosszkislány felett. Így a törtető lány a negyedik párbajáról is visszatérhetett a villába, ezzel bejutva a ValóVilág 4 fináléjába.



Ásó, kapa, nagyharang

A szombati nap a házasság szent kötelékének jegyében telt a luxusvillában. A játékosok kisorsolták, hogy ki kinek lesz a házastársa: Anikó Jerzyvel, Alekosz pedig Évával kötött egy villaéletre házasságot.

A házaspárokra különböző feladatok vártak

A két új házaspár között igen nagy volt a kontraszt: Éva és Alekosz állandóan veszekedtek, míg Jerzy és Anikó boldog, fiatal házasokként járkáltak a villa falain belül. Ám nem tölthették nyugodtan napjaikat, ugyanis különböző feladatok vártak rájuk, azzal a céllal, hogy minél közelebb kerüljenek egymáshoz. Ebben segített Csonka András és Valkó Eszter, akik nem kímélték a fiatalokat.

Gyertyafényes vacsorával készültek a férjek

A villabeli férjek bebizonyíthatták kedvesüknek, hogy méltók a szerelmükre: vacsorával kedveskedtek a feleségeknek. Ezt megelőzően egymásnak választhatták ki a ruhákat - természetesen a görög-magyar házaspárnak ez sem ment zökkenőmentesen. Végül mindkét lakoma jól sikerült, és az est végére forró hangulat alakult ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.