Alekosz újra szexkiborg, Éva ráhajtott Jerzyre

Éva Jerzy Való Világ valóságshow Alekosz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A görög csődör a két új szöszi vendég láttán először elpirult, majd miután a pohár aljára nézett, egyből elindult a piszkos fantáziája. A gondolatait megosztotta Ágicával és Anettel is, akik nem igazán voltak partnerek az okostojás terveinek megvalósításában.

Ágica, Anett és Miló a villában

A hétfő reggel csendes elmélkedéssel kezdődött, és természetesen utána az előző esti párbaj volt a fő téma. Majd Alekosz azon tanakodott, hogy csak egy lány maradt benn, és vajon mihez fog kezdeni ezek után. Ebben a pillanatban érkezett a levél, miszerint új vendégek érkeznek a luxusbörtönbe, méghozzá három exvillalakót köszönthettek Miló, Ágica és Anett személyében. Óriási üdvrivalgással fogadták a két szöszit és az egykori győztest. A görög amorózó álma valóra vált, tyúkok és kecskék helyett vérbeli hölgyek kerültek mellé. Még Jerzy férfiassága is duzzadt a két új nő láttán.





Kínos kérdések, őszinte válaszok

A luxusbörtön kultikus tárgya az igazmondó hinta. A vendégek, ha hosszabb időre költöznek be, akkor ők sem úszhatják meg. Az új vendégek a villalakókat egy percig sem kímélték kényes kérdéseikkel. Ágicáék érdekes vallomásokat húztak ki a finalista játékosokból, amiből ezúttal nem lett hangos csetepaté.


Alekosz betámadta Ágicát és Anettet

A villalakók és a vendégek szokás szerint ismét bulit rendeztek, mindenki nagyon jól érezte magát, ellazultak és tivornyázhattak. Kihasználva az alkalmat, Alekosz egyből kézbe vette az ügyet, és rástartolt a két új hölgyre. Mindkettőt más irányból közelítette meg, és mind a két lány másként vette a szerelmi vallomást. Éva sem maradhatott ki a prédák becserkészésből. Végül az érdi okostojás dűlőre jutott, és Ágica mellett tette le a voksát, próbálta az ágyába csábítani. Miután nem sikerült, így visszavándorolt Anetthez, akiről kiderült, hogy ő már a külvilágban bepasizott. Kapufa.


A szexkiborg támadásba lendült, Éva pedig ráhajtott Jerzyre

Vagy Alekosz rámenőssége miatt, vagy mert rég találkoztak új emberekkel, de érdekes szituációk alakultak ki a villában a fiatalok között. Éva cicázott a szemeivel, és bedobta magát Jerzynek a fürdőszobában. Majd éjszaka a szexkiborg is elindult felfedező útjára, Anett és Ágica ágya felé vette az irányt. Amikor a két lány nem volt vevő a süket dumájára, akkor irány Évike. Sajnos onnan is ki lett dobva, így magára és saját kezére számíthatott az este folyamán. Csoda, hogy Milónál és Jerzynél nem próbálkozott.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.