tehetségkutató műsor Csillag születik
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elérkeztünk a Csillag Születik első középdöntőjéhez, a 8 kiválasztott kiscsillag vadiúj produkciókkal készült, hogy lenyűgözzék a zsűrit és a televíziónézőket.

Kezdésként egy közös énekes-táncos előadást láthattunk, igen bugyuta szöveggel, de mostanság ugye ez a menő, minél egyszerűbb és könnyebben megjegyezhetőbb. Ahogy az eddigi szériákban is: minden szombaton egy versenyzőtől kell elbúcsúznunk, értelem szerűen attól, aki a zsűri és a nézők összefésült szavazatai alapján a legkevesebb pontot kapja.

Forrás: RTL Klub
Forrás: RTL Klub

Ördög Nóri ismét egy kicsit kihívóbb ruhában jelent meg, de jól áll neki, hogy az "édes szomszédlány" helyett a kacérabb verziót hozza. Lubickol a szerepében és poénokkal üti el kevésbé rutinos műsorvezető társa nyelvbotlásait, amiből még mindig akad néhány. Sebestyén Balázs igazán kölcsönadhatna Nagy Sándornak lazaságából.

Mr. Joe nagyon nagy tehetség, sajnálhatjuk, hogy eddig nem találkoztunk vele és örülünk, hogy volt bátorsága jelentkezni a Csillag Születikbe, megmutatni nekünk, hogy nem csak a 20 éveseké a világ. Természetesen rockos számmal készült, I'm alive! - énekelte, kiváló volt! Szirtesenek robbant az előadás, Hernádi még meggyőzésre vár, Fáy mókás kedvében felajánlotta az alsónadrágját, csak úgy, mint ahogy Tom Jones, a szám eredeti előadója bugyizáport kapott koncertjein. Összesen 30 ponttal jutalmazták a tehetséget.


Az Everdance formáció Christina Aguilera egyik slágerére készített koreográfiát, matrózos pin-up girl-ös jelmezekben táncoltak. Amennyire imádtuk az előző produkciójukat, ez most legalább annyira nem győzött meg minket. Nem passzolt a zenéhez a tánc, nem volt jó a színpadkép sem. Szirtes Tamás nem lelkendezett, Szonja sem volt annyira elragadtatva. 27 pont.



Szabó Ádám, a mezőny egyik legérdekesebb figurája: a fiatal srác, aki nem énekel és nem is táncol, inkább fogott egy harmonikát és összeolvadt vele. Ha becsukjuk a szemünket, néha olyan, mintha Párizs utcáin járnánk, majd templomi orgonát idéz, és most hallhattunk tőle tavaly nyári dance slágert is. Annyira sokszínű, és látszik rajta, hogy imádja, amit csinál! Jucika már sokat vitázott Ádámról, mert sokan azt mondták, csak mosolyogva klimpírozik a srác, de ő mindig megvédte, mert ez a fiú maga a muzsika! Szirtes és Szonja is nagyon szerette, mind a négy zsűritag szélesen mosolygott a produkció után. 33 pont.


Krizbai Teca az egyik legismertebb Piramis slágerrel készült. Hatalmas tapsot kapott, nagyon szépen énekelt most is. Fáy szerint eddig ez a produkciója volt a legszemélytelenebb, Oroszlán Szonja és Szirtes Tamás pedig pont úgy érezte, Teca nagyon ott van a szöveg mögött. Hernádi Judit szerint egyre jobban énekel a 15 éves tehetség, 32 pontot kapott.



Az est második táncprodukcióját az Appril Projecttől láthattuk: illetve láttuk volna, ha az operatőr megint nem szúr ki a tévénézőkkel. Egy ilyen mozgalmas előadást csak és kizárólag álló kamerával lehetne mutatni, mert így élvezhetetlen. Természetesen azért nagyon koncentráltunk, és amit tudtunk, kiélveztünk: szuper volt a zeneválasztás, az akrobatikus elemek, a koreográfia, az összhang! A zsűritagok is mindannyian imádták. 35 pont, az est legmagasabb pontszáma.



Kézdivásárhely büszkesége, László Attila kisfilmjéből láthattuk, hogy az iskolájában szinte sztárként kezelik a srácot. Aranyos jelenetek voltak ezek, ahogy az egész lénye az. Féltünk, hogy Jimmy dallal készül, de szerencsére inkább egy V-motorock számot választott. Tökéletesen énekelt, tisztán szólt a hangja, és elképesztően jól tartja a tempót is. Sehol egy mesterkélt hajlítás, nulla manír. S bár szöveget tévesztett, profin kezelte, nem ijedt meg, folytatta, mintha mi sem történt volna. Fáy ismét kukacoskodott, szerinte úgy állt Attilának ez a szám, mint kisgyermeken az apuka öltönye. Oroszlán Szonja úgy gondolta, hogy nem jól építette fel a dalt, erősen kezdett, nem volt hova kilyukadnia. 31 ponttal jutalmazták Attilát.


Gomes, a mezőny legtitokzatosabb és egyik legelbűvölőbb alakja erre a hétre örömtáncot ígért, egy indiai ihletésű produkciót láthattunk, dzsinnes kosztümben. Ő az egyik kedvencünk, de sajnos most nem volt annyira átütő, mint múlthéten. Hernádi jól mondta, múlt szombaton annyira erős volt a színpadi jelenléte, hogy nehéz még egy ugyan olyat alkotnia. Fáy szerint nagyon nagyon érdekes karakter a táncoslány, Szonja szerint pedig "brutál"! Szerintünk is, szintén 33 pontot kapott.



Timi Chen dalválasztása igen érdekes volt: a Geszti Péter és Oláh Ibolya nevével fémjelzett Magyarországot hallhattuk tőle. Hát, bármennyire is szimpatikus Timi, ez tele volt hamis hangokkal és nem is az ő hangjára íródott. Szirtes kínaiul dicsérte a lányt, Hernádi nem tudja, hogy ez elég-e a továbbjutáshoz. Fáy és Szonja szerint sokat fejlődött múlt hét óta. Lehet ők mást hallhattak, mert mi annyira nem voltunk megelégedve, sőt! 30 pontot kapott Timi.


Szomorú búcsú: Mr. Joe a Csillag Születik középdöntőjének első kiesője

Nincs igazság, nem értjük hol a van a nézők füle? Láthattunk gyengébb tánccsapatot, hallhattunk hamiskás éneket, de Mr. Joe egyértelműen az élvonalba tartozott. Mégis ő volt az, akinek búcsút kell intenünk, akit nem hallgathatunk tovább a Csillag Születikben. Szívből kívánjuk, hogy valaki karolja fel az aranytorkú rockert, mert isteni a hangja és remek előadóművész.


Pákozdy Cincy


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.