Alekosz a fiatal lányokat választotta Tünde helyett

győztes párkapcsolat barátnő Flört Való Világ 4 szerelem Alekosz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A ValóVilág4 nyertes milliomosa bármennyire is hangoztatta, hogy régi szerelmével tervezi közös életét, most mégis lapátra tette Tündét.


rtlklub.sajtoklub.tv
rtlklub.sajtoklub.tv


"Hiába beszéltük meg Ale­kosszal, hogy barátok maradunk, a kocsi átadása óta rám se bagózik. Én hívtam már vagy ötvenszer, de fel sem vette a telefont, csak a napokban, de akkor is olyan kedvetlenül beszélt velem, mint akinek a fogát húzták. Kérdeztem, hogy mi újság vele és Tündével, mire csak annyit mondott, hogy nincsen Tünde. Én sejtettem, hogy ebből a kapcsolatból sem lesz semmi, hiszen Alekosz azt sem tudja még, hogy mit akar" - árulta el a Blikknek Veronika.

RTL sajtóklub
RTL sajtóklub


Az újság természetesen a görög csődört is megkérdezte, hogy tényleg dobta-e Tündét. "Valóban nem békültünk ki, és nem vagyunk együtt. Tünde civil ember, aki komoly kapcsolatot szeretne, én pedig egyelőre nem akarom lekötni magamat, és őszintén megmondom, hogy szeretném kiélvezni még a lányok társaságát. Ráadásul időm sincs most egy kapcsolatra, mivel jelenleg nem fér bele az életembe, hiszen teszem a dolgom mindennap, és egyik fellépésről a másikra járok. Persze tartjuk a kapcsolatot, de ha úgy tetszik, akkor kijelenthetem, hogy most egyedülálló vagyok" - nyilatkozta Alekosz, aki ezzel a döntésével talán az utolsó esélyét is eljátszotta Tündénél.

Tipp! Elképesztő átalakulás, nézd meg VV Zsófi új arcát képgalériánkban! Katt ide!





Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.