koncert Kiskunfélegyháza Dobrády Ákos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Dobrády Ákos a hétvégén Kiskunfélegyházán, a Strandnapokon lépett volna fel, de közönség hiányában a koncert elmaradt. Mivel a szervező sajtóközleményben támadta az előadót és managementjét, így az énekes maga kívánt reagálni a történtekre.

,,Nem értem a támadó és lejárató hangvételű sajtóközleményt. Váradi Ákos a létesítmény vezetője meglep, hiszen Ő maga jött be a sátorba a megértéséről biztosítva minket. Elismerte, hogy nagyon kevesen vannak, és ez így nem működik. Együtt beszéltük meg az esemény lefújását.Annyira kevesen voltak - valószínűleg az időjárásnak köszönhetően-, hogy semmi esély sem volt a normális koncerthangulat kialakulására. Nem vagyok a fogd a pénzt és fuss típusú előadó. Két héttel ezelőtt Dunaújvárosban nem tudott a szervező fizetni, mégis színpadra léptem, de ott közel ezren voltunk. Nem a pénz számít, hanem az, hogy minden körülmény adott legyen a koncerthez. Nagyon sajnálom, hogy elmaradt! Nyitott vagyok a dolgok békés rendezésére, és a buli valamilyen formában való pótlására a nyár folyamán, amikor az időjárás is lehetővé teszi, hogy megteljen a strand emberekkel. Így remélhetőleg a strand és a közönség is kárpótolva lesz."

TV2/www.sajtoszoba.tv
TV2/www.sajtoszoba.tv

A történtek ellenére Dobrády Ákos a helyszínen maradt, és rajongóit kárpótolta dedikálással, közös fotózással. A produkció álláspontja, hogy mindenben a szerződésekben foglaltak szerint járt el. A szervező, amikor 200-300 főről beszél, az egyszerűen nem fedi a valóságot. Ha jogi útra kívánják terelni az ügyet, a produkció áll elébe, de nyitott arra is, hogy rendezzék az ügyet, és megtalálják a megoldást a pótlásra.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.