Majdnem megkéselték a ValóVilág egykori szereplőjét! - a biztonsági őrök léptek közbe

2011.09.01. 11:08

Jerzy a ValóVilág villáját elhagyva hónapokig csak pozitív visszajelzést kapott személyével és a luxusbörtönben alakított szerepével kapcsolatban. Elmondása szerint öt métert nem tud úgy megtenni fényes nappal az utcán, hogy ne állítanának meg lépten, nyomon egy autogramért. A kedd este azonban meglepő fordulatot hozott a modell fiú számára, aki nem szeretett volna egyebet, csak kiengedni a fáradt gőzt.

Tipp! Idén lenne 50 éves a népszerű hercegnő. Nézd meg Diana életét képgalériánkban!


Jerzy Budapest egyik szabadtéri szórakozóhelyén mulatta az időt egyik ismerősével, mikor verekedésbe keveredett egy ismeretlennel.

"Egyik haverommal lementünk egy ismert szórakozóhelyre. Nagy volt a tömeg, viszont senki nem zavarta a másikat, végre úgy éreztem, egy kicsit ki tudok kapcsolni az egész heti hajtás után" - árulta el az egykori villalakó, aki öt percre szerette csak volna elhagyni a táncteret, azért, hogy egy kicsit kiszabaduljon a tömegből.

Fotó: Mudra László [origo]


"Mikor kiértünk a szórakozóhely melletti térre, arra lettem figyelmes, hogy valaki beszólt nekem. Pikírt megjegyzéseket tett és érdeklődött, hogy milyen volt Gigi az ágyban. Mikor mondtam neki, hogy zárjuk rövidre a beszélgetést, hirtelen meglökött hátulról a barátja. Mikor mondtam, hogy én nem tettem semmi rosszat nekik, nem szeretnék semmilyen verekedésbe belekeveredni, elszakadt náluk a cérna" - mesélte a valósághős, aki ekkor felfedezett támadói kezében egy kést.

"Látták, hogy nem vagyok vevő a kötekedésre, de előrántottak egy kést. Ekkor már a biztonsági szolgálatnak is felhívtuk a figyelmet, így rögvest odarohant hozzánk pár őr, akik egyből kezelni tudták a helyzetet. A helyi vagány srácok behúzták fülüket-farkukat, azonban egy mondatot még fél vállról odalöktek nekünk, miszerint még nem végeztek velünk" - mondta Jerzy, aki korábban és ezek után sem szeretne ésszerűtlen verekedésekbe belekeveredni.

Tipp! Gyönyörű nő lett Kurt Cobain lánya! Kattints a képekért!



Bedrogozott betörők akarták kirabolni Hajdúékathttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110901-bedrogozott-betorok-akartak-kirabolni-hajduekat.html Slash megújította esküjét Ibizánhttp://www.life.hu/legykepben/20110901-slash-megujitotta-eskujet.html Amerikában lesz filmsztár hazánk üdvöskéje?http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110831-labancz-lilla-filmsztar-lesz.html Győzike boldogsága nem teljes: új mellei vannak, de nem szexelhethttp://www.life.hu/legykepben/sztarok/20110831-gaspar-gyozike-ismet-plasztikai-muteten-esett-at-de-emiatt-hat.html Letartóztatták a szőke színésznőthttp://www.life.hu/legykepben/sztarok/20110831-letartoztattak-daryl-hannah-szinesznot-egy-olaj-vezetek-elleni-tuntetesen.html Vége! Angelina Jolie: Se gyerek, se házasság!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110831-angelina-nem-var-gyermeket-es-adoptalni-sem-akar.html Lady Gaga műpéniszben bulizotthttp://www.life.hu/legykepben/20110831-lady-gaga-mupeniszben-bulizott.html Beki, az Aranypart profija - Újabb valóságshow-szereplőről derült ki eltitkolt múltjahttp://www.life.hu/legykepben/20110830-beki-az-aranypart-profija.html Vége a találgatásoknak! Eldőlt, kik vezetik a TV2 vadonatúj valóságshow-ját!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110830-tilla-peller-mariann-es-majka-az-osszeeskuvok-musorvezetoi.html Benkő Dániel szerint csak az erekcióval megélt órák számítanakhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110829-benko-daniel-szerint-csak-az-erekcioval-megelt-orak-szamitanak.html


 

JerzykéselésValó Világdulakodás