VV5: Annamari meztelen testével sokkolta a villalakókat

balhé VV Annamária Való Világ 5 VV Eszter VV Vera meztelenkedés csapat feladatsor sírás zuhanyzás VV Veronika VV Attila
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Annamari meztelen testével okozott kínos perceket Attilának, akinek az életkedve is elment a furcsa lány ijesztő látványától. Pornós Vera kikelt magából és kiosztotta Dyácskát, miután jól felidegesítette magát a csámcsogva vacsorázó plázacicán.





Veronika a kinti életében az utcájukban álldogáló fa tetején szokott búslakodni, amikor a lelkét túl sok fájdalom éri. Az aranyszívű szerkesztők megsajnálták az utóbbi napokban több csalódást is átélt villalakót, ezért jófejségükben beállítottak egy, az eredetihez nagyban hasonlító "busifát" az udvar szélére, hogy a kacsacsőrű lány azon szomorkodhasson.

Ti örökbe fogadnátok roma gyereket?


A csíkos és kockás csapat kiválasztotta, hogy kinek az elvesztése viselné meg a legkevésbé a társaságukat, és azt a személyt kicserélték az ellenfél hasonlóan gyenge játékosára. Attiláék persze most is a csalásra fektették a hangsúlyt, ezért Verát állították csatasorba, hogy jól kicsinálja Kingáék idegrendszerét. Az érzékeny lány pedig összekötötte a kellemest a hasznossal, mert remek alkalomnak találta, hogy közelebb kerüljön Csabához. A kockások Esztert küldék cserejátékosnak, amitől az ügyvédlány ismét sírásban tört ki.

A mai első játék során hat-hat medált rejtettek el egy-egy villalakón, amit a másik csoportból egy kiválasztottnak kellett megtalálnia alapos motozás során. Veronikát Csaba, Shadit pedig Peti taperolta vadul. Ezt a kört a kockások nyerték. A második fordulóban paradicsomleves-lefetyelő háziversenyt tartottak, amit a csíkosok nyertek. A harmadik megmérettetés során pedig ruhástól kellett egy-egy kiválasztottnak a medencébe ugrani, majd az átázott göncökből egy pici műanyag kádba facsarták a vizet, hogy megmérhessék, melyikük gyűjtött több levet ezzel a különös módszerrel. A csíkosok győztek pár decivel, így a napi versenyt is ők nyerték.

Tipp! Házi kedvencek őrült jelmezekben. Vicces vagy beteg? Kattints a galériáért!



Az esti vacsora során Vera nekiugrott Dyának, mert az idegesítően csámcsogott. A két lány személyeskedéséből aztán egy csoportos vita fakadt a semmiről. Vera egy idő után feladta az értelmetlen szócsatát, és kiment a nappaliba. Úgy csinált, mint aki magában beszél, miközben inkább a benti helyzetről tájékoztatta a kanapén punnyadó volt csapattársait.

Attila elosont tisztálkodni a fürdőszobába, Annamari pedig kapott az alkalmon, és bosszúvágytól fűtve beállt mellé tusolni, hogy az amorf alakú pucér testével riogassa a zavarba jött összeférhetetlent. A furcsa pár hangos fürdésének aztán az egész villanépség a csodájára járt. A fürdőszobai merénylet sikerén felbuzdulva FurAnnamari annyira rákapott a közelgő halloween ízére, hogy a hálószobában tovább folytatta a pőre testével való ijesztgetést. A brutális rémisztgetés pár perc után egy vidám össznépi kergetőzésbe csapott át, amitől végre mindannyian jól érezték magukat.

Tipp! Meztelenül a villalakók! Kattints a galériáért! (18+)


Légy egy igazán csajos közösség tagja! Csatlakozz a Life.hu-hoz az iWiWen és a Facebookon is!


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.