VV5: Gergő és Csaba véresre verte egymás fejét, majd párbajozni küldték a helyes fiút

VV Seherezádé VV Péter VV Gergő Való Világ 5 VV Eszter VV Vera boksz párbaj küzdelem VV Kinga védettség VV Attila összecsapás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vera és Eszter csapott össze elsőként a vasárnap esti ValóVilág 5 bokszgáláján. A lányok nagyon keményen küzdöttek a ringben mind a három menetben, és durván püfölte egymást Kinga és Seherezádé is. Attila rászámoltatott Petire, Gergő és Csabi bokszolása pedig elég véresre sikeredett.




A mérlegelésnél kiderült, hogy Kinga súlya ugyanannyi, mint Eszteré. Ez Verának azonnal feltűnt, és nyomban beszólt a hiú cselszövőnek. Kinga az egyre inkább szaporódó zsírpárnái miatt rengeteget búslakodott már eddig is a villaléte alatt, így ez a beszólás is a padlóra küldte: a mérlegelés után az ágyában sírdogált a felszedett kilói miatt. Verának ha a súlya nem is, de az arca hatalmasra nőtt az elmúlt napokban. Előbb Fecónak ecsetelgette, hogy simán megérdemelte Kinga a beszólást, majd Esztert is megkérte, hogy vegyen vissza magából, mert az elfelejtette honnan jött.

Szólj bele! Anális örömök és bánatok



A nagy mérkőzés előtt az edzők még egy utolsó lelki tréninget tartottak tanítványaiknak. Vera bevallotta Bunyós Pityunak, hogy parázik Eszti ütéseitől. Miló Viki végre eloszlatta Csaba félelmeit Gergő ütéseivel szemben, a néma fiú azt állította, semmitől sem fél és szeretne már végre a ringben is bizonyítani élesben. Attila az orrát féltette legjobban Peti öklétől, de azért megfogadta, úgy kiüti, hogy egy hétre kórházba kerül.

Tipp! VV Box - Csaba és Gergő véresre verte egymást! Kattints a galériáért!



Az összefoglaló után végre elkezdődött a napok óta várt bokszmeccs az RTL Klub egyik stúdiójában felállított idegilenes szorítóban.

A ValóVilág 5 bokszgáláját Vera és Eszter nyitotta meg. Az előzetes fenyegetések ellenére nem volt orrtörés, és a vére sem folyt Verának, mint ahogy azt Eszter már megígérte neki a felkészülésük alatt. A nyitómeccs a szakkomentátor, Erdei Zsolt szerint nagyban nélkülözte a szabályos ütéseket. Mindkét csaj beleadott apait-anyait, így a kemény küzdelemben végül pontozással 2-1-re Vera nyert, és ezzel megszerezte a védettséget jelentő lila kendőt.

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]

Kattints a képre a galériáért!


Kinga és Seherezádé öklözése jóval keményebbnek tűnt az előttük bokszoló két lakótársuknál. A két szilikoncica ütötte egymást mint a répát, Seherezádé még a földre is lekerült egyszer, Kingának pedig a fejvédőjével gyűlt meg a baja többször is. A bírák egy hangú pontozással a sérült kezű Sehert látták jobbnak. A cselszövő az eredményhirdetés után sokadszorra is összeomlott, sírva hallgatta edzője vígasztaló szavait.

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]

Kattints a képre a galériáért!


A fiúk közül Attila és Péter folytatta a bokszot. Az eslő menetben Pufi csak védekezni próbált, de a keze nemigen lódult meg ellenfele irányába. Attila azonban keményen harcolt a nála több mint egy fejjel alacsonyabb valáságshow-veterán ellen, és keményen püfölte villabeli cimboráját. Attila az első perctől taktikusabban és intenzívebben öklözött, Peti már a védekezéstől elfáradt. Az összeférhetetlen túlzott magabiztosságában még a mérközésvezetőnek is visszabeszélt. A második menetben Pufinak már annyira elszállt az ereje, hogy kétszer is rászámoltak. Erdei Zsolt szerint ennek a mérkőzésnek semmi értelme nem volt, mert Péter végig kritikus állapotban küzdött. Attila nyert, övé lett a harmadik, védettséget jelentő lila kendő.

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]

Kattints a képre a galériáért!


Gergő és Csaba bokszolását várta talán mindenki a legjobban. Ez volt a gála fő összecsapása. A laza bevonulás után "Sáska" Csabi azonnal rámozdult Gergőre, és kemény ütéseket mért rá. A sittes fogvédője többször kiesett, és a szeme is bedagadt a hatalmas ütésektől, amiket Csabi mért rá. A helyes pasi arcberendezése is eltorzult kicsit Gergő ütéseitől, és még az orra vére is eleredt a második menetben. A harmadik menetben pedig már mindkét villalakó orrából folyt a vér, de keményen küzdöttek továbbra is a lila kendőért. Végül 2-1-re a bírók pontozása szerint Gergő nyerte meg a ValóVilág 5 bokszgála utolsó meccsét. bár Erdei Zsolt szerint Csabának kellett volna győznie a teljesítménye alapján.

Légy egy igazán csajos közösség tagja! Csatlakozz a Life.hu-hoz az iWiWen és a Facebookon is!



Sűrű napjuk volt a villalakóknak, a meccs után mindenki visszaslattyogott a villába, hogy még egy kiválasztást is lebonyolítsanak.



Mivel négyen védettséget szereztek a bokszmérkőzések során, ezért izgalmasan alakult a ceremónia.
Gergő Csabára, Csaba Eszterre, Fecó Veronikára, Veronika Fecóra, Péter Fecóra, Attila Csabára, Kinga Veronikára, Seherezádé Csabára, Vera Csabára, Eszter Csabára dobta a jelet, ezek alapján a villalakók úgy döntöttek, hogy Csaba megy párbajozni december 19-én, az X-Faktor vasárnapi döntője helyett hétfőn. A villa helyes pasija higgadtan fogadta a kiválasztás eredményét.

Tipp! Sokkoló képeken a tinisztár! Kattints a galériáért!




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.