ÖsszeEsküvők: Mása igent mondott Alekosznak, így három pár verseng a fődíjért

esküvő nyeremény ÖsszeEsküvők (tévéműsor) menyasszony döntő Alekosz megmérettetés taktika
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Utolsó hét, ez bizony már a finis. Két pár, valamint Mása és Alekosz maradtak játékban a mesés főnyereményért. Csenge unja Petit, Alekosz süketel, amit Mása kénytelen hallgatni, Nikóék pedig turbékolnak. Ez a hét eddigi mérlege. Valamint hogy Mása bevállalta: álmai megvalósítása érdekében összeáll Alekkal.

Petiék nem ismerik egymást

Mókás feladatot kaptak a rezidencialakók: a pároknak egymás kérdéseire kellett válaszolniuk, amolyan ki mennyire ismeri szerelmét játék volt ez. Petiék már a feladat értelmezésekor rosszul kezelték a játékot, de nemcsak ezért, hanem leginkább amiatt bőgtek le, mert egyik sem nagyon tudott mit mondani a másikról.

Fotó: TV2
Fotó: TV2


Csenge még azt se tudta, hogy mi Peti végzettsége. Egy online közvetítés során hallottuk, hogy nemrég csodálkozott rá arra is, hogy Pán Peti foga elöl le van törve. Három hónap alatt nem vette észre eddig? Érdekes szerelem...Végül Niko és Ricsi nyerte a vetélkedőt. Kiderült Ricsiről még az is, hogy fa brikettel seftel például, és hogy Niko nem jár nyaralni. A játék nyereménye egy vacsora volt: Peti ki is kelt magából, hogy nem jól értelmezték a feladatot, ezért kezdjék újra, mert itt ők az őszinték, és nekik jár a vacsora! Ráadásul Csenge próbálta visszafogni: rendben, hogy most kiáll az igazáért, de nem kéne, mert tényleg ők hibáztak. Egyébként meg kell, hogy mondjuk, eléggé a végét járják: Ági mama a minap megkérdezte leendő menyét, hogy "Azért ugye végigcsináljátok?", a válasz: "Mi mást tehetnénk?" Csenge egyszerűen rájött, Peti kevés hozzá, mert a síoktató srác hiába helyes, kedves és jólnevelt, hiányzik belőle a spiritusz.


Fotó: TV2
Fotó: TV2


Mása gyermekei meglátogatták édesanyjukat

Nagy meglepetés volt Másának, hogy éppen egy Alekoszos beszélgetés közepette betoppant édesanyja a két kisgyerekkel: Zolival és Natival. A kicsik eddig a nagyinál voltak, ezért oroszul beszéltek már Másához is, holott kiköltözésükkor egy mukkot nem tudtak. Az anyuka elgyengült, azt akarta volna, hogy maradjanak, de menniük kellett. Sebaj, már csak néhány nap...

A lánykérés

Pénteken már beharangozták, hogy csavarral készülnek szerdára: a csavar annyi lett, hogy a hat bent maradt játékosnak el kellett döntenie, hogy kivel lépnek frigyre. A két meglévő pár egyértelmű volt, ám Mása is beadta a derekát a játék kedvéért. Hallgatott a süketelő görögre, és vele akarja végigvinni az ÖsszeEsküvők elkövetkezendő napjait. Kemény kihívás ez, Alekosz ugyanis már nagyon kanos, és ahogy azt Évának is elmondta, kénytelen a való életben is örömlányokhoz fordulni. Csodálnánk, hogyha a következő éjszakákon nem zaklatná kicsit Mását. A görög lánykérése ismét üres frázisokból állt, de ennek ellenére Mása így a végén nem akar csak úgy kisétálni az ajtón, tekintve, hogy szám szerint öt párbajról jött vissza! Igent mondott hát, és így felvette a kesztyűt, a másik két pár nagy meglepetésére.

Peti minden erejét összeszedve, extraromantikus, szirupos beszédet mondott, a szülei és Csenge hozzátartozói is nagyon meg voltak hatódva. Ilyen összeszedett tán még sosem volt Peti, szóval jól ment neki. Csókok, szeretlek, gyere hozzám! Megyek is!
Nikóék lánykérése kurtábbra sikeredett, de Ricsi tömören elmondta a lényeget: szeretik egymást, nehéz út vezetett idáig, de megérte! Csókok szintén, Éva és Niko anyukája pedig szorítják egymás kezét. Alig giccses, de már nincs sok hátra!

Pénteken tehát döntő: kiderül, kik viszik el az álomdíjat. A Csenge-Peti, Mása-Alekosz vagy a Niko-Ricsi páros? Egy biztos, a konkurencia véletlenül épp most találta ki, hogy a villában esküvőt rendeznek csütörtökön. Ennyire nem bírják ki? Csak azért is legyen egy nappal előbb az első hazai reality-esküvő. Nosza!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.