Egykori megasztárosok és alig ismert énekesek az eurovíziós sajtótájékoztatón

Tóth Gabi Gallusz Niki Caramel MTVA énekesek Kökény Attila Csiszár Jenő Bebe Eurovíziós Dalfesztivál Megasztár verseny Tolvai Renáta Pély Barna Wolf Kati
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Valódi puccparádéban jelentette be Wolf Kati a Művészetek Palotája egyik luxuséttermében, hogy melyik az a húsz dal, amelyik versenyben van az idei Eurovíziós Dalfesztiválon való indulásért. Akadt meglepetés bőven...

Csillogó műsorhoz csillogó körítés dukál. Ez járhatott az MTVA vezetőinek fejében, amikor kitalálták, hol tartsák az Eurovíziós Dalfesztivál első sajtótájékoztatóját. Így kerülhetett sor az eseményre egy elegáns étteremben, ahol sztároknak kijáró külsőségek mellett jelentette be a négytagú zsűri egyike, Wolf Kati, hogy kik közül kerül majd ki a verseny magyar indulója.

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]

Nézz meg még több képet a sajtótájékoztatóról! Kattints a képre!

Ahogy Csiszár Jenő, a másik döntnök említette, minden bizonnyal éppen "Kati tavalyi sikerének köszönhetően" jópár magyar, már kipróbált híresség jelentkezett a megmérettetésre, így kisebb meglepetést okozott, amikor sorolták a listán szereplő neveket. Caramel, Tóth Gabi, Kökény Attila, Gallusz Niki, Bebe, hogy csak néhány nevet említsünk, de a legnagyobb csodálatot az váltotta ki, hogy nagy visszatérők is akadtak a kétszáz közül kiválasztott legjobb húsz között.

Puskás Peti például évek óta szinte kizárólag a színháznak él, most mégis úgy döntött, kipróbálja magát. "Ez az én visszatérésem, idén sokat dolgoztam a színház mellett saját dalokon, és úgy érzem, jól sikerült. Hatalmas dolog, hogy ilyen erős mezőnyben a legjobbak közé kerülhettem, remélem, sikeres leszek" - magyarázta a Megasztár korábbi felfedezettje. Petihez hasonlóan Nika is nagyon rég hallatott magáról utoljára, nagy slágere, a "Papa, ne félj" óta nem sikerült átütő sikert elérnie, most mégis próbálkozik. Mint ahogy Pély Barna is. A korábbi tehetségkutatós ítész hosszú ideje inkább tanít, most viszont népzenei alapokkal megtámogatva egy különleges mixtúrával indul. "Pál Eszterrel és Pál István 'Szalonnával' régóta terveztük, hogy összehozunk valamit, ami mostanra megérett. Ez lehet a mi erősségünk, hogy ötvözzük a népzenét a brit poppal, amiből azt gondolom, jó dolog fog kisülni" - nyilatkozta a United frontembere.

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]

Nézz meg még több képet a sajtótájékoztatóról! Kattints a képre!

Az első elődöntőre egyébként a hónap végén fog sor kerülni, míg a döntő február második szombatján esedékes. És a névsor, akik közül kikerül az az egy előadó, aki képviseli hazánkat Bakuban, az Eurovíziós Dalfesztiválon, persze kizárólag ábécésorrendben: Anti Fitness Club, Bebe and the Change, Caramel, Compact Disco, Dancs Annamari, Fábián Juli és Zoohacker, Gallusz Niki Vizy Mártonnal, Gyurcsík Tibor, Heinz Gabi, Kállay-Saunders András, a Király testvérek, Kiss Gina, Kökény Attila Bencsik Tamara oldalán, Monsoon, Pély Barna Pál Eszterrel és Pál Istvánnal, Puskás Peti, Sophistic, Tolvai Renáta, Tóth Gabi és végül Veres Mónika "Nika".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.