VV5: Rendőrök visznek ki két lakót a villából - Ketten már büntetést is kaptak

VV Péter balhé VV Fecó Való Világ 5 rendőrakadémia VV Vera barátság taktika VV Kinga VV Attila veszekedés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A dumagépre rá sem lehetett ismerni: miután besokallt Attila viselkedésétől, Fecó úgy kiosztotta egykori barátját, hogy az szóhoz se jutott az önmagából kikelt lakótársától. Eközben Rendőrakadémia-hét kezdődött el a villában: a nyertes párost kiviszik majd a villából néhány óra felhőtlen szabadfoglalkozás erejéig.


Ruhaátvizsgálás és közúti igazoltatás gyakorlati elsajátításával folytatódott a nap. Kinga és Péter párosa mutatta be az elméletben elsajátított igazoltatási fortélyokat, amiből aztán egy komikus szituáció kerekedett. Csaba és Attila is elhülyéskedte a dolgot, amit a rendőrőrmester lesújtónak tartott. Az oktató kinevezte Pétert ügyeletes tisztnek, Kingát pedig ügyeletes tiszthelyettesnek.

Átalakítunk! Dögös csaj lett Edinából. Kattints a galériáért!


A rendőrpárosok tagjai kielemezhették a többiek előtt, hogy milyen a kapcsolatuk a rendőrtársukkal. Seherezádé nem örült, hogy Vera a párja, de úgy érezte, kibírja ezt az egy hetet. Attila épp Csabával való viszonyát elemezte, amikor Fecó félbeszakította, és alaposan beolvasott az összeférhetetlennek. A valami titokzatos erőtől hirtelen megtáltosodott dumagép szerint Attila egy lelki terrorista, ezért ezután levegőnek tekinti, és már nem fog sírni miatta soha többet. Péter igazat adott Fecónak, amin azonnal kiakadt Attila. A csetepaté után Csaba azt magyarázta a dumagépnek, hogy legközelebb rendszerezettebben foglalja össze a mondanivalóját, mert amit ma előadott, annak nem volt se füle, se farka.

Szólj bele: Hogy eshettem teherbe????



Attila elárulta az őt faggató Csabának, hogy nem áll ki Kinga mellett a hétvégi párbajon, mert úgy érzi, a cselszövő már túl sokszor cserben hagyta. A helyes pasinak gyanús volt, hogy ennyire bizalmas vele az összeférhetetlen, mivel úgy érzi, valami hátsó szándék vezérli Attila közlékenységét.

Tipp! Verában és Csabában van az X-Faktor. Kattints a galériáért!



Az ötödik Attila show témája Kinga szembesítése volt azokkal, akik rádobták a jelet. Verának nem tetszett Peti magyarázkodása, de Pufi helyre tette a pornóst azzal, hogy ő magasabb szinten műveli a játékot. Seherék hármasa közül senki sem ismerte be, hogy taktikai szempontból rakta a jelet Kingára. A hisztérika nem hitt nekik, szerinte csak azért tagadták le, mert attól félnek, hogy közülük visz majd ki valakit vasárnap párbajozni.

Tipp! Christina Aguilera hihetetlenül meghízott. Kattints a galériáért!


Légy egy igazán csajos közösség tagja! Csatlakozz a Life.hu-hoz az iWiWen és a Facebookon is!


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.