VV5: Szandika felkorbácsolta Attila ösztöneit gyengéd csókjaival

VV5 Való Világ valóságshow VV4
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Visszatértek a VV4 egykori lakói a villába. Az első éjszaka rögtön romrészegre itták magukat: Szandika Attilára vetette rá magát, Gombi egészen furcsa stílusban nyomult Seherezádéra.






Seherezádé fogadóórát tartott, ahol meghallgatta társai tanácsát azzal kapcsolatban, hogy kit vigyen ki párbajozni vasárnap. Attila Kingát és Ferencet hívná ki Seherezádé helyében. Fecó önmagát és Kingát javasolta, de azt tippelte, hogy Serry győztesen térne vissza vele szemben. Vera a dumagépet látta a leggyengébbnek, de Csabát is gyengének gondolja. Csaba Kingát tartaná ésszerű választásnak, de ő is Fecót ítélte a legesélytelenebbnek Seherrel szemben. Kinga szerint Fecóval szemben van esélye a táncoslánynak. Seherezádé a sok információból végül azt szűrte le, hogy Kingát erősebbnek tartják nála, ennek pedig nem nagyon örült.




Kinga este is elég rosszul érezte magát, mert őt "senki sem szereti". Csaba - úgy néz ki - eleget ivott ahhoz, hogy új oldaláról mutatkozzon be, ugyanis hevesen csókolgatni kezdte Kinga nyakát, hogy megvigasztalja. Hirtelen Kinga sem tudta hova tenni a csendes fiú szokatlan hevességét.




Lefekvés előtt felosztották egymás közt a fekhelyeket az exlakók az újakkal, így került Olivér Vera ágyába, Szandika Attiláéba, Gombi pedig Seherébe. A sírós fodrászfiú az ágyban sem adta fel Serry oltogatását, a gyerekes udvarlását csak Olivér zavarta, miután odaeresztette bélgázait. Szandika sem tétlenkedett sokáig, hamar felkorbácsolta Attila ösztöneit gyengéd csókjaival.


Tipp! A legszebb duci modellek! Kattints a galériáért!


Légy egy igazán csajos közösség tagja! Csatlakozz a Life.hu-hoz az iWiWen és a Facebookon is!



VV5: Seher retteg a párbajtólhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20120206-vv5-seher-retteg-a-parbajtol.htmlVV5: Kinga legyalázta a konyhát, és UFO-levest főzötthttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20120203-vv5-kinga-legyalazta-a-konyhat.htmlVV5: Csaba elbukott Attilával szemben az arénábanhttp://www.life.hu/legykepben/20120202-vv5-kinga-befordult-attila-gyozelmetol-aki-megszerezte-elso-vedettseget-es.htmlHajléktalan lett a VV5 sztárja - Egy konténerben tartja az összes holmijáthttp://www.life.hu/hazitunder/20120201-valovilag-hajlektalan-lett-vv-attila.htmlVV5: Vera rányomult Attilárahttp://www.life.hu/legykepben/20120131-vv5-vera-ranyomult-attilara.htmlZugevő a VV5 játékosa - 14 kilót szedett felhttp://www.life.hu/tested-lelked/20120131-valovilag-kinga-zugevo-letttizennegy-kilot-hizott.htmlAttilát akarja VV Szandikahttp://www.life.hu/szeress/20120206-valovilag-attilat-akarja-vv-szandika.htmlSzandika súlyproblémákkal küzd - az új szerelem az oka?http://www.life.hu/legykepben/20110705-szandika-sulyproblemakkal-kuzd.htmlSzandika egy luxusautó árát táncolta össze a VV ótahttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110524-luxusautot-tancolt-ossze-szandika.htmlVV Szandika és a Föld Napja - Döbbenetes videó a plasztikcicáról!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110422-vv-szandika-es-a-fold-napja-dobbenetes-interjut-adott.htmlÍme Szandika új arca - videóvalhttp://www.life.hu/tested-lelked/20110414-szandika-orrmutete.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.