VV5: Veronika hazugsága kiderült - Attila pedig ismét megy párbajozni

VV Seherezádé VV Péter balhé VV Fecó szex kihívás Való Világ 5 párbaj taktika hazugság VV Veronika VV Attila VV Csaba VV Cristofel
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Veronika mindenki előtt bevallotta, hogy lmégis efeküdt Petivel. Cristofel pedig kijelentette, hogy nem érdekli soha többé az ő Ronikája, majd pár perc múlva ismét összejöttek. Fecó pedig Attilát hívta ki a VV5 utolsó párbajára.






Cristofel, Péter és Veronika számadást tartott a szerelmi háromszögükről. Veronika elismerte, hogy egyszer lefeküdt Petivel, mert elege volt abból, hogy Cristofel állandóan szétalázta. Peti egy ideig azt akarta elhitetni, hogy rendszeresen szexel a fekete szépséggel, de amikor az már sírva könyörgött az igazságért, akkor beismerte, hogy valóban csak egyszer gyűrték össze a lepedőt. A skalpvadász ország-világ előtt bejelentette, hogy nem érdekli soha többé Veronika, majd Petitől kérte ki a véleményét, hogy mit csinálna a helyében. A mosolyszünet nem sokáig tartott, ugyanis pár perc elteltével Cristofel és Veronika már a kanapén csókolózott, amit Péter a konyhából kísért figyelemmel némi mosollyal az arcán.

A kiesett lakók állást foglalhattak, hogy ki mellé állnak a Fecó lehetséges párbajellenfelei közül. Attila mellé Cristofel, Péter és Veronika sorakozott fel, Csaba oldalára Kinga, Shady, Gergő és Dya, míg Seherhez Eszter, Annamari és mindenki nagy meglepetésére Vera állt oda. Fecót lesújtotta, hogy a többség vesztesnek könyvelte el mindkét lehetséges párbajellenfelével szemben, de Kinga megvigasztalta. Attila megkérte Veronikáékat, hogy változtassanak a kampány hangnemén, mert ha őt hívja ki Fecó, akkor kimért stílusban akar vele megküzdeni. A párbajesélyesek elmondták a kampánybeszédeiket, hogy miért ne őket hívja ki a dumagép. Csaba például azzal kampányolt maga mellett, hogy párbaj esetén attól tartana, hogy nem jutna szóhoz.

A VV5 játékosai utoljára voltak így együtt ebben a felállásban, ezért még egy búcsúbankettet tartottak hippijelmezekbe bújva. Cristofel ismét örök őszinteséget fogadott Veronikának, Attila pedig Verával és Eszterrel is lejtett egy jót, majd kifeküdt az ágyára elmélkedni.

A holnapi összefoglaló is tartogat meglepetést: Dya lehet, hogy szerelmes lett Fecóba?


rtl
rtl


A VV5 utolsó kihívásán Fecó régi vágyát valósította meg azzal, hogy Attilára tette a zöld kendőt. Az összeférhetetlen és a dumagép holnap este csap össze a harmadik finalista helyért.

Tipp! Így árulják magukat a sztárok! Kattints a galériáért!



Légy egy igazán csajos közösség tagja! Csatlakozz a Life.hu-hoz az iWiWen és a Facebookon is!


Megjátszották magukat a hírességekhttp://www.life.hu/legykepben/20120223-megjatszottak-magukat-a-hiressegek-alekosz-hajdu-peter-szabo-zsofi-dopeman.htmlTabáni Istvánnak alig vannak már fellépései - Visszamegy teremőrnek?http://www.life.hu/legykepben/20120223-csillag-szuletik-tabani-istvan-visszamegy-teremornek.htmlRészegen tombolt az X-Faktor sztárjahttp://www.life.hu/legykepben/20120223-reszegen-tombolt-vastag-csaba.htmlVV5: Lelepleződött Kinga hazugságahttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20120222-vv5-leleplezodott-kinga-hazugsaga.htmlMahó Andreának udvarolt Andrew Lloyd Webberhttp://www.life.hu/legykepben/20120222-maho-andreanak-udvarolt-andrew-lloyd-webber.htmlFlegmán és arrogánsan válaszolt Oláh Ibolyahttp://www.life.hu/legykepben/20120221-olah-ibolya-flegman-es-arrogansan-valaszolt-a-lifehu-riporterenek-a.htmlMegverték Pierre Casiraghi monacói hercegethttp://www.life.hu/legykepben/20120221-kepen-toroltek-egy-monacoi-herceget-pierre-casiraghit-egy-new-yorki.htmlAz üres Arénában kellett fellépniük hazánk legjobb énekeseinekhttp://www.life.hu/legykepben/20120220-allamadossag-koncert-az-arenaban-toth-vera-kiraly-linda-kiraly-viktor.htmlMesteri szex a mesteremberrel - pasiszemmel (18+)http://www.life.hu/sztarszerzok/20120222-franco-marco-mesteri-szex-a-mesteremberrel-pasiszemmel-18.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.