"Azt írták, befejezik, amit Damu nem tudott" - Palácsik Tímea exkluzív interjút adott

Damu Roland fenyegetés Frizbi Hajdú Péterrel megerőszakolás Palácsik Tímea per
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Palácsik Tímea ma azt mondja, ha újra kellene kezdenie az eljárást Damu ellen, biztosan nem vágna bele. Az eset kirobbanása óta is fenyegetik.

Vasárnap este a Frizbi Hajdú Péterrel című műsorban szólal meg először és utoljára Palácsik Tímea, aki mindamellett, hogy elmondja, mit gondol Damu Roland négy és fél éves börtönbüntetéséről, arról is beszámol, hogyan próbálták meg a közvéleményt ellene fordítani, miközben a bizonyítékok többsége az ő igazát támasztották alá. Timi arról is beszélt Hajdú Péternek, hogy az elmúlt másfél év tapasztalatai alapján biztos nem kezdené újra ezt az ügyet, hiszen a mai napig úgy érzi, ujjal mutogatna rá a háta mögött, így kerüli is a nyilvánosságot. A
félelmét csak erősítik azok a megkeresések, amelyekből az is kiderül, volt párjának vannak támogatói, akik talán semmitől nem riadnak vissza.

Fotó: TV2
Fotó: TV2

Befejezik azt, amit Damu nem tudott

"Egy idő után már el sem olvastam a kommenteket az ügyünkkel kapcsolatban megjelenő írások alatt. De kapok leveleket is. Volt, hogy azt írták, ha nem vonom vissza a feljelentést, nagyon nagy bajom lesz; össze lesz vágdosva az altájam, és befejezik azt, amit Damu nem tudott befejezni" - mesélte Timi.

Mint ahogyan arról a Life.hu elsőként beszámolt, az ügy kirobbanása után egy másik nő önként jelentkezett a rendőrségen, és megdöbbentő részletességgel mesélt arról, őt hogyan erőszakolta meg a Jóban Rosszban volt sztárja. A hölgy feljelentést nem tett, így a vallomása - bár az ügy iratanyagának részét képezi - az értékelésnél és ítélethozatalnál semmilyen módon nem lehetett hatással a bíróságra.

Palácsik sajnálja Damut, aki két hét múlva vonul be a börtönbehttp://www.life.hu/legykepben/20120411-damu-roland-nem-eloszor-eroszakolt-not-palacsik-timea-a-frizbiben.htmlMár csak hetei vannak hátra Damu Rolandnakhttp://www.life.hu/tested-lelked/20120407-elkuldtek-damu-roland-behivojat.htmlPánikrohamot kapott Damu Rolandhttp://www.life.hu/legykepben/20120321-panikrohamot-kapott-damu-roland.htmlPornósok is segédkeztek Damu Roland ügyébenhttp://www.life.hu/legykepben/20120305-hajdu-peter-frizbi-damu-roland-es-ruttner-gyorgy-meseltek-arrol.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.