rendőrség testi sértés letartóztatás bántalmazás VV Veronika VV Cristofel
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kora délután előállították VV Cristofelt! A Life.hu információi szerint a kubai macsó nem tett vallomást Veronika megverésével kapcsolatban.

Vasárnap VV Veronika ügyvédje, dr. Hyross Virág vitte be a rendőrségre a lány feljelentését, egy nappal később pedig az állítólagos támadót, Cristofelt már elő is állították a VIII. kerületi kapitányságon. A férfit otthonából, egy televíziós interjúról vitték el a zsaruk, a Life.hu-nak azt mondta, nem tett vallomást az ügyben.

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu
Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

"Az ügyvédem jelenléte nélkül nem kívántam belemenni a részletekbe" - mondta munkatársunknak Cristofel, akivel a nap folyamán többször is beszéltünk, a kora délutáni óráktól azonban nem volt elérhető. Feltehetően ez idő alatt érkezhettek meg a rendőrök a lakására, ahol éppen az RTL Klub Fókusz című műsorának adott interjút.

Egy közeli ismerőse szerint nem kizárt, hogy nem véletlenül történt így, ugyanis Cristofelnek tudomása szerint máshol lett volna dolga az adott időpontban. A tévések pedig "szinte egyszerre érkeztek" a hatóságokkal. A Budapesti Rendőrfőkapitányság sajtóosztályát is megkérdeztük az üggyel kapcsolatban: "Az üggyel kapcsolatban 2012. április 15-én egy nő a BRFK VIII. kerületi kapitányságán feljelentést tett. A BRFK VIII. kerületi kapitánysága nyomozást rendelt el súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanúja miatt. Az üggyel kapcsolatban tanúkihallgatások történtek, illetve egy főt gyanúsítottként hallgatott ki a nyomozóhatóság."

GYLF

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.