Hajós András Hernádi Judit Puzsér Róbert Pokorny Lia tehetségkutató döntő kieső Csillag születik
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szombat esti döntő két dolog miatt is különleges volt. Egyrészt a legjobb hat előadó egyéni és páros produkciókkal is színpadra lépett, másrészt a megszokott két kieső kiscsillag helyett most csak egynek ért véget a verseny.
Az első - páros - produkcióval Plazma és a QuantumXXL nyitotta a mai estét. Plazma MC Hammer ismert számára írt új szöveget, és nemcsak ő táncolt együtt a profi fiúkkal, de a QuantumXXL tagjait is hallhattuk egy kicsit rappelni. A zsűri ezen az estén a páros produkciókat pontokkal nem, csak szóban értékelte. Hernádi Juci örömmel üdvözölte, hogy az előadók összekeverték egymás tudását, a körzeti orvosnak öltözött Puzsér pedig gyilkos iróniával dicsérte a "szórakoztató paródiát".


Juhász Marci és a Prügyi Duó kettőse folytatta a sort. A borsodi srácok Caramel Ne ébressz fel című dalát adták elő picit másképp, s bár a két énekes kicsit olyan volt együtt, mint a nyuszika és a medve, de azért élvezhető produkciót hoztak össze.


Igen furcsa párt alkotott viszont Szirota Jennifer és Mészáros János Elek, de meghatóan adták elő Andrea Bocelli Time to Say Good Bye című dalát magyarul. Nagy fába vágták a fejszéjüket, de csak néhány hang csúszott el, és a zsűri is méltán dicsérte a produkciót.


A reklámszünet után a Prügyi Duó egyéni produkciója következett. A fiúk mostanában stresszes napokat élnek meg, ezért a fellépések között jógázni tanulnak, hogy így a színpadon is lazábbak lehessenek. Nos, a jóga jót tett, a Stevie Wonder dalt sokkal felszabadultabban adták elő, mint eddig bármikor. Az örömzene Hajós Andrásnak is jólesett, és a fiúk még Puzsér szerint is előreléptek. Összesen 28 pontot kaptak.


Tipp! Ilyen egy tökéletes test. Kattints a galériáért!


Andrea Bocellitől a Föld dalával ismét nagyot énekelt Mészáros János Elek. A gyönyörű dal az ítészeket picit megosztotta, Lia az ihletet hiányolta, Juci az énektechnikával foglalkozott, "fehér Puzsér" viszont, aki egyébként ma ijesztőbb, mint valaha, megdicsérte az énekest, aki 27 végül pontot gyűjtött össze.



Ezután a QuantumXXL hozott némi vidámságot és színt az estébe ismét, ezúttal Elviseknek öltözve. Lia és Juci el volt ragadtatva, utóbbi még a táncosok hátsóját is megdicsérte, és tíz pontot adott. A zsűri férfitagjai kicsit féltették a srácokat, mivel ismét több volt a humor a produkcióban, mint a tánc, de az odaítélt 32 pont nem ad okot túl sok aggodalomra.



Szirota Jennifer a múlt heti előadás után komoly rosszullétekkel küszködött, és még mindig nem gyógyult meg rendesen. Ebből viszont semmi sem látszott mostani zseniális produkciója közben, hiszen felszabadultan tudta előadni Janis Joplin Try című dalát. Puzsér Róbert viszont valamilyen gyógyszert vett be ma, mert ismét elismerő szavakkal illetett egy versenyzőt. De a dicsérettel nem fukarkodott a zsűri többi tagja sem, és 32 pontot adtak a lánynak.


Átalakítunk! Igazi trendi csaj lett a kisgyermekes anyukából. Kattints a galériáért!


Ismét a lányokról rappelt Plazma, ezúttal humor helyett a fájdalmát mutatva meg. A fiú a kisfilmben elmondta, hogy már nem akar mindenáron megfelelni a zsűrinek, akik azért megdicsérték őt.



Plazma Viszlát című dala 27 pontot hozott a fiúnak, aki nagyon úgy tűnt, hogy előre búcsúzik a versenytől.

rtlklub.sajtoklub.tv/Barsony Bence
rtlklub.sajtoklub.tv/Barsony Bence


Múlt héten nagy vitát váltott ki Hajós és Puzsér között Juhász Marci előadása. A fiú, aki azóta személyesen is találkozhatott példaképével, Deák Bill Gyulával, Puzsér elvárásával ellentétben nem saját számmal, hanem az István a király rockopera Szállj fel szabad madár című dalával lépett fel. Marci sajnos eltűnt a dalban, személyes varázsa helyett egy közepes Vikidál-utánzatot kaptunk. Hernádi Juci Liával együtt a fiú másik arcát jobban szerette volna látni, de 28 pontot azért odaítéltek neki.



A zsűri sorrendje alapján holtversenyben Plazma és Mészáros János Elek álltak az utolsó helyen. Míg a nézői szavazatok befutottak, egy sablonos közös produkciót is hosszan el kellett viselnünk, majd extra fellépőként Varga Viktor és a francia sztár, Anggun adták elő közös, You and I című dalukat, angol, francia és magyar nyelven.



Iszonyatos mennyiségű időhúzás után végre lezárták a szavazást, majd a műsorvezetők egyenként szólították a továbbjutókat, míg végül már csak a Prügyi Duó és a QuantumXXL állt a színpadon. Közülük a Prügyi Duó búcsúzott a versenytől.

Tipp! Provokatív képeken a szexszimbólum. Kattints a galériáért! (+18)



Rosszul lett a Csillag születik sztárjahttp://www.life.hu/gyogyulj/20120510-rosszul-lett-a-szinpad-mogott-szirota-jennifer.htmlCsillag születik: két kitűnő előadó búcsúzott a műsortólhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20120505-csillag-szuletik-harmadik-elo-show-osszefoglalo-kiesok.htmlCsillag születik: Negyela Bernadett és a Molnár-Vízi duó a két újabb kiesőhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20120428-csillag-szuletik-negyela-bernadett-es-a-molnarvizi-duo-a.htmlPuzsér váltja Fábryt az RTL Klubon?http://www.life.hu/legykepben/20120508-puzser-robert-valtja-fabry-sandort-az-rtl-klubon-egyre-nepszerubb.htmlPuzsér: "Hajós a véleményemet vitassa, ne a személyemet!"http://www.life.hu/legykepben/20120507-csillag-szuletik-puzser-hajos-a-velemenyemet-vitassa-ne-a-szemelyemet.htmlRózsa György sorsszerűnek tartja, hogy még élhttp://www.life.hu/legykepben/20120512-rozsa-gyorgy-sorsszerunek-tartja-hogy-meg-el-egy-kave.htmlTöbbször is rosszul lett az énekesnő a koncertjein - Lehet komoly a baj?http://www.life.hu/legykepben/20120512-eddig-titkolta-hogy-szinte-minden-koncertjen-hanynia-kell-lady-gaganak.htmlÚjra együtt a pár! - Dzsudzsák Balázs visszament Zimány Lindáhozhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20120511-ujra-egyutt-a-par-dzsudzsak-balazs-visszament-zimany-lindahoz.htmlRészegen trágárkodott a TV2 egykori műsorvezetője - videóhttp://www.life.hu/legykepben/20120511-reszegen-tragarkodott-a-rapper-a-tv2-egykori-musorvezetoje-majka.htmlSzoknyában parádéztak az X-Faktor énekeseihttp://www.life.hu/legykepben/20120510-szoknyavadaszatot-rendeztek-a-sztarok-az-apollo23-tagjai-es-kiraly-l.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.