PR cikk T-Home szurkolás sportoló drukker
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szurkolás nemcsak a versenyzőknek, hanem a szurkolóknak is fontos, állítják sportban jártas szakemberek.

"A riporter elvileg nem árulhatja el, hogy ő szurkoló is. Kicsit persze kivétel, ha nemzeti érdekeltsége van az adott sporteseményben. Végső soron benne is megvan az empátia, így nem nehéz körülbelül úgy viselkednie, mint a nézőnek. Véleményem szerint nem a riporter szurkolása ragad át a nézőre, hanem a néző szurkolása ragad át a riporterre" - vallja Vitray Tamás. Ha azonban magánemberként szurkol, előfordul, hogy inkább kimegy a szobából, nehogy túlságosan felizgassa magát, ha egy-egy olyan meccs van a tévében, amelyiken valamelyik kedvence játszik. "Most, amikor már elég élemedett korú vagyok, van, amit nem is tudok nézni rendesen, inkább kimegyek a szobából, és visszajövök megnézni, hogy mit alkottak, mert esetleg túlságosan fölizgatom magam" - mondja. Hasonlóan vélekedik Gundel Takács Gábor is, aki az Eb meccsei közül várhatóan a döntőt is közvetíti majd: "Hogy kinek szurkolok, arról nekem, sportriporternek nem illik nyilatkoznom, elrontanám ugyanis a nézők szórakozását, mert elveszíteném a pártatlanságomat."

Forrás: Telekom
Forrás: Telekom

Szurkolni jó, hiszen fontos pszichológiai igényt elégít ki, mondja Kovács Kriszta sportpszichológus: "A szurkoló és a játékos a stadionban egymás bajtársai lesznek, ugyanazt élik át a drukkerek a lelátón, mint a játékosok, sportolók a pályán."

A szurkolás azonban nemcsak a nézőnek fontos Gundel Takács Gábor szerint: "A sportolót rendkívül megerősíti a szurkolás. Önbizalmat ad, ha azt érzékeli, milyen sokan állnak mögötte, mennyien szeretik és vágynak a sikerére. Visszaigazolást kap, hogy amit csinál, az jó, és ez egyfajta ihletett állapotot idézhet elő, ami kiemelkedő teljesítményt eredményezhet. Zavaró csak akkor lehet, ha a hangoskodás akadályozza a koncentrációt. Ha egy sportolóra bénítóan hat a tömeg szimpátiája, szurkolása, akkor sportpszichológiai szempontból nincs rendben. Ezt jó esetben lehet kezelni, rossz esetben viszont azt jelenti, hogy ebből a sportolóból soha nem lesz igazán eredményes versenyző" - véli a népszerű műsorvezető.

Forrás: Telekom
Forrás: Telekom

A szurkolás közösségi élményét természetesen a T-Home is igyekszik erősíteni: az Európa-bajnoksággal kapcsolatos fejleményeket a márka által indított, Az igazi rajongók oldalán keresztül is nyomon követhetik a sportrajongók. Azon kívül, hogy elolvashatják a Eb-vel kapcsolatos legfrissebb információkat, véleményüket is megoszthatják egymással, megbeszélhetik a meccsek legizgalmasabb pillanatait, rajongói jelvényeket gyűjthetnek, sőt különböző díjakban is részesülhetnek.

A T-Home IPTV szolgáltatása többek között exkluzív tartalommal, az Archív TV funkciójának köszönhetően pedig ingyenesen újranézhető Eb-meccseket nyújt akár HD minőségben a labdarúgás szerelmeseinek, hogy senki sem maradjon le a mérkőzésekről és a kontinensviadallal kapcsolatos fontosabb hírekről a kontinensviadal alatt.

Minderről bővebb információ a T-Home oldalán található.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.